Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 19., szombat: Roma szombat Romaprogram civil kezdeményezésre (A falon túl)![]() A Háromszéki Ifúsági Tanács (Hárit) A falon túl címmel cigány fiatalok beilleszkedését elősegítő programot kezdeményezett. Hogy mennyire fontos és mennyire szükséges egy ilyen jellegű, a civil szféra bekapcsolódásával induló program, mi sem jelzi jobban, mint hogy a kormány Etnikumközi Hivatala 25 000 lejt adott lebonyolítására, és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat falakat bontogató programjának kiegészítéseként szintúgy felkarolta. Amikor a program kiötölői rákérdeztek az őrkőiekre, mi hiányzik igazából a gyerekeknek, azt a választ kapták: a nyári szünetben a foglalkoztatás. Következésképp erre építették programjukat, s hogy miért gyerekekkel akarnak foglalkozni, az Grüman Róbert, a Hárit elnöke szerint azért van, mert rájuk lehetnek a legkönnyebben hatással, ők meg a maguk során szüleikre, környezetükre tudnak hatni.
A program koordinátora, Kelemen Éva elmondta, harminc, hét és tíz év közötti gyerek számára két hónapos foglalkoztatást szerveznek, napi négy órát, ennek egy részében az írás, olvasás fejlesztését gyakorolják, majd nonformális oktatási gyakorlatok következnek, melyek célja a higiéniai alapfogalmak elsajátítása, általában az egészséges életmód megismertetése. Minden harmadik héten családi együttlétet szerveznek, hogy a szülőket is bevonhassák a programba, majd a két hónap lejárta után interetnikus táborba viszik el a programban részt vevőket, a zabolai Csipkésben tizenöt magyar gyerekkel közösen próbálják kölcsönösen bontogatni az előítéletek falait.
Tischler Ferenc, a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság aligazgatója felhívta a figyelmet, az ilyen jellegű programoknak csak akkor van értelmük, ha hosszú távon működhetnek, mert a roma gyerekek könnyen alakíthatóak, de környezetükbe visszatérve hamar visszailleszkednek. A polgármester dicsérte a kezdeményezést, mint mondotta, az önkormányzat egymagában nem tudja megoldani az Őrkő problémáit, szüksége van a kormány, a civil szervezetek támogatására, ha több hasonló kezdeményezés lenne, hamarabb sikerülne ledönteni a láthatatlan falakat. Ami a látható falat illeti, az önkormányzat által kezdeményezett romaprogramban is vannak előrelépések, például a telep többtucatnyi lakója kötött szerződést a Tegával, ez azontúl, hogy az Őrkő tisztább lesz, munkahelyeket is jelent számukra. Végkövetkeztetéseket augusztus végén vonnak le, akkor döntik el, lebontják-e a ,,berlini falat", mondta a polgármester, kiemelve, sikerült elindítani egy folyamatot, mely ha visszafordíthatatlannak bizonyul, még akkor is, ha egyelőre látványos eredményeket nem hoz, már elérték céljukat. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 587Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
