Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 19., szombat: Roma szombat Szemléletváltás a cigányügy kezelésében?A magyarhoni belpolitikai változások minden bizonnyal módosítani fogják a politikai elit szemléletét is a cigányügy kezelésében, amely előtt eddig a politikum hol szemérmesen félrehajtotta fejét, hol bedugta a fülét, hogy ne lássa, ne hallja, mi zajlik körülötte. Ennél is súlyosabb torzulás az, amikor magát a cigányügy létezését is tagadták: ,,nincs cigánybűnözés" stb. A cigány szó használatát is kerülték, sőt, üldözték, csak romákról lehetett beszélni, de ezt sem a bűnözés kapcsán. Vájt fülűnek kellett lennie, aki még a rendőrségi közleményekből is ki tudta hallani, hogy az elkövető cigány.
Ennek a szemléletnek a térhódítását és uralkodóvá válását támogatta a politikai közélet. A Gyurcsány-kormány és az uszályába fogódzó balliberális csoportosulások, a sajtó jelentős hányada az általuk vélt magyar nacionalizmus és főleg a vélt rasszizmus elleni hadakozásban olyan messzire ment, ami még a bűnözés pártolását is lehetségessé tette.
A törvénykezés lelassult, a ,,megélhetési bűnözés" elkövetőinek pártfogása nyilvánvalóvá vált. A torzulások olyan mértékűek, hogy személyiség- és emberjogi érvekkel is mentették azt, ami egyébként menthetetlen.
A következmény: elharapózott a kis értékű lopások elnézése, a cigányságnak eme rétegével együtt élni kényszerülők méltán úgy érezték, hogy vagyonuk, sokszor testi épségük, becsületük és tisztességük védelme teljességgel hiányzik, ha egy-egy keményebb kiállású polgármester vagy más személy nevén nevezte a dolgokat, többnyire a sajtó szájára került, politikai pályájának módosítására kényszerült, vagy visszahúzódott a közélettől.
Számítani lehetett rá, hogy a társadalom önvédelmi reflexei egyszer csak ,,kitermelik" az ellenanyagot. A bűnözéssel szemben tehetetlen vagy tenni nem akaró állami közegek helyett egészen az önbíráskodásig is elmozdulva, maguk keresik a maguk igazságát.
Ezért a 2. Orbán-kormány első energikus intézkedései közé kellett sorolni a közrend megerősítését. Ezzel elejét lehet venni, hogy a rendfenntartás feladata és felelőssége újra az állami szervek hatáskörébe kerüljön, és hogy az önkényes önbíráskodás elharapózásának gátat vessenek.
Szemléletváltás érzékelhető a segélyek és támogatások rendszerének újragondolásában is. A szociális segélyek munkavégzés nélküli folyósítása erózió alá fogta a munka értékét és becsületét.
A magyarhoni szemléletváltásra és a társadalmi nyomás növekedésének szemléltetésére álljon itt Kossuth Lajos szülőfaluja, Monok polgármesterének interjúja egy réteglapban, amelyben a cigányság túlszaporodásának szókimondását vállalja, ennek minden kockázata ellenére. ,,Az emberekben óriási feszültséget generál, hogy a cigány lakosság — ki kell végre mondani — népszaporulata olyan mértékű, hogy vidéken már szinte mindenütt több cigány gyermek születik, mint magyar. Nálunk az első osztályban két magyar gyermek tanul. Jövőre Kossuth Lajos szülőfalujában viszont nem lesz az első osztályban magyar tanuló, csak cigány. Az iskolában a gyerekek hatvan százaléka cigány, az óvodában ez a szám még magasabb."
Az interjúalany elmondja, hogy amikor az iskolában rendetlenkedő cigány gyerekhez a tanárnő odafordult, és megkérdezte, te mi akarsz lenni, az csak annyit mondott: ,,segélyes". A polgári foglalkozások egyike sem jutott egyetlen cigány gyermek eszébe sem, a lányok az ősi mesterség művelésére gondolnak, a fiúk pénzbehajtók, autókereskedők, vaskereskedők akarnak lenni.
Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon (és nem csak ott!) élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, a cigányoké esetleg meg is haladja a magyarokét.
A polgármester a radikális megoldást abban látja, ha a magyar családoknak is lehetőséget biztosítanak több gyermek vállalására. A bonyodalmakat fokozza, hogy mindezt diszkrimináció nélkül kell elérni: a munka értékelésének és becsületének visszaállításával, a családtámogatások feltételekhez kötésével — például a kötelező iskolába járással, ellenkező esetben a segélyek folyósításának megszüntetésével.
Ha pedig végezetül szétnézünk a hazai — erdélyi, romániai — ,,pályán", az analógiás helyzeteket nem nehéz felismerni.
Az állapotok távlati orvoslásának egyik alapfeltétele a romák helyi közösségekhez való felzárkóztatása, a cigányság integrációja. Erre, szerencsére, pozitív példáink is vannak. Bővében.
Ezekre érdemes odafigyelni, és megbecsülni azokat, köztük a pedagógusokat, akik aprómunkával képesek kell legyenek a negatív tendenciákat jó irányba fordítani. Ha a társadalom is támogatja őket. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 605Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 19., szombat 23:50
harmat 136 hozzászólás és "magyarbünözés" az van-e?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||