Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 19., szombat: Máról holnapra Vizsgáznak a talárosokAz alkotmánybíróságon az ország szeme: jövő csütörtökön kimondják az ítéletet a kormány megszorító intézkedéseiről. Vizsgáznak az új bírák, kiket rendhagyó módon, az eddigi parlamenti gyakorlattól eltérően, nem politikai egyeztetés nyomán választottak meg, hanem a Demokrata Liberális Párt erőpolitikájának és az RMDSZ behódolásának eredményeként. Ráadásul Augustin Zegreant, akit maga az elnök jelölt — ugyancsak fütyülve az alkotmányra — újabb mandátumra, csütörtökön 5—3 arányban, egy tartózkodással megválasztották a testület elnökének is. Már csak egy remény maradt: a kilenc évre kinevezett, elmozdíthatatlan jogászokban talán felülkerekedik a szakmai tisztesség.
Az ugyanis, hogy ők hárman (Augustin Zegrean, Iulia Moţoc és Mircea Minea) kerültek be az alkotmánybíróságba, közel sem az ő hibájuk. A kártyákat — ahogyan a tévéközvetítésekben is láttuk — a kormányzó párt keverte. Roberta Anastase házelnök két héten át elutasította a szabályosan megválasztott Valer Dorneanu kinevezésének aláírását arra hivatkozva, hogy minősített helyett egyszerű többséget kapott. A két ellenzéki párt nem akart új választást, s már-már komédiába illő eszközökkel igyekeztek megakadályozni hétfő este azt. Kisollóval elvágták az ülésvezető elnök mikrofondrótját, védőfalként körbeállták a szavazóurnákat. Úgy érezték, életre-halálra megy a játék, hisz pár órával korábban a szenátusban már elbukott Teodor Meleşcanu.
Mint utólag kiderült, minden az RMDSZ-en fordult meg. Kora délután másfél órát tárgyaltak a házelnök szobájában Roberta Anastaséval és Emil Bockal. Mit kértek, mit kaptak, egyszer majd kiderül, s az is, megérte-e hozzájárulni ahhoz, hogy az alkotmánybíróság is narancssárga színt öltsön. Az RMDSZ elvtelen viselkedése órákkal később érte el a csúcsot, amikor az ülésvezető Ioan Oltean és a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője, Olosz Gergely azt ígérte Victor Pontának, hogy a választást szerdára halasztják. Visszatértek a terembe, elfoglalták helyüket, s a demokrata liberálisok az RMDSZ-szel karöltve percek alatt megválasztották az új alkotmánybírót Mircea Minea kolozsvári jogász, Emil Boc barátja személyében.
Miért volt jó ez az Olosz Gergely vezette RMDSZ-frakciónak, miért vállalta ezt a nemtelen szerepet az RMDSZ, ha nem is talány, de kérdés.
Választóik zöme, a magyar nyugdíjasok, miután választott képviselőik elárulták őket, csak abban reménykedhetnek, javukra is dönt az alkotmánybíróság. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1123Olvasóink értékelése: 4.11Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 19., szombat 07:44
Tepes 758 hozzászólás Minden világos : az alkotmánybiróság nem dönt javukra. Rút sors. Udemereu -megcsináltad nekünk, ezért köszönjük neked. Ön NEM dönt.
2010. június 19., szombat 10:32
csacsi 311 hozzászólás Ezért mehetnek a nyugdíjasaik a templom után eleget tenni a kötelességüknek 2012-ben is.
2010. június 19., szombat 10:35
janoska44 740 hozzászólás azt lehet kovetkeztetni hogy az alkotmanybirosag nem fogja megakdalyozni baszeszku ugyefogyott elmeletet na meg a kispinochio akaratat
2010. június 19., szombat 17:05
savoy66 456 hozzászólás Hogy a PSD es Ilievici elvtars altat kinevezett alkotmanybirak mit csinaltak,azt tudjuk.(lasd ANI vagy CNSAS torveny).Varjuk meg,hogy egyszer jarassak le magukat,s csak azutan szidjuk,nem-e tenyleg az allamot akarjak megreformalni,mert rankferne.Janoska44,ha Basescu elmelete ugyefogyott(a szakma kezdve a FMI-vel es a Financial Times-sal vegezve nem tartja annak)es te jobbat tudsz ne titkold el
2010. június 19., szombat 19:35
janoska44 740 hozzászólás savoy66 ha nemtudnad sem a nemzetkozi valutaalap nem ajanlotta ezt az intezkedest ok nemadnak tanacsot es lettvolna mas megoldas ahogyan mas orszagok megoldjak csak ugyebar az ures fej.
2010. június 20., vasárnap 09:15
savoy66 456 hozzászólás janoska,en nem azt mondtam,hogy a valutaalap ajanlotta az intezkedeseket,hanem azt,hogy ezeket jonak tartja.es melyik az a mas KIVITELEZHETO megoldas(az inflacion kivul),ezt ne titkold el.mas orszag az mas orszag,ez itt ROMANIA.hol csinaltak a privatizalast ugy mint itt(es kik),hol osztjak ugy a diplomakat mint itt,amiket lobogtatva lehet szporokat kovetelni,es nem szamit,hogy az illeto analfabeta,STB. STB.
2010. június 20., vasárnap 09:41
janoska44 740 hozzászólás savoly66 nagyon egyszeru es srtheto lassunk tisztan ,lealittani mindenfajta barati koroknek odaadott erthetetlen szerzodeseket,lecsokkenteni a hatalmas allamaparatust,nem ajandekozni kulonbozo neven nevezendo kifizeteseket ,felszamolni a feketegazdasagot ahol erdekelte meg nagyonsokan kozulluk is de ami a leggyorsabban latszodna a fejleszteseket hogy a verkeriges indulyon el munkahelyek teremtese,termeles beinditasa es nem az adozasok szaparitasa mert ezekkel csak fekezik a fejlodest.
2010. június 20., vasárnap 09:52
janoska44 740 hozzászólás ja esmeg elfelejtettem betiltani hogya nagy birok ugyeszek,alkotmanybiroknak,vagy barki masnak nalegyen szazmillios nyugdij es meg szazotven millio fizetes ,vagy a parlamentarok,szenatorok,allamtitkaro hatalmas fizetesei lecsokkenteni husz milliora,megtiltani hogy kapjanak reszesedest kulonbozo allami cegektol tehat van boven.
2010. június 20., vasárnap 12:11
savoy66 456 hozzászólás janoska,ezek nagyon szep jelszavak,gondolom az agymoso hirteleviziokbol meritetted oket(melyek lenyegeben politikai fegyverek).A valosag az,hogy allitolag romania jogallam ahol a torvenyek iranyitanak,es itt aPSD olyan torvenyeket hozott,hogy lehetetlen a ber vagy letszam csokkentese.Lasd a kormany tavalyi probalkozasait-mind alkotmanyellenesnek lettek kikialtva.Afekete gazdasagot nem ez a kormany talalta ki,a tariceanu kormany miert nem szamolta fel es ebbol emelt volna nyugdijt es fizetest nem a lakossag eladosodasara alapulo koltekezesbol(TVA befizetes).A valosag az,hogy mikor nem a PSD van hatalmon csak o vezet a ketertelmu torvenyei alapjan ,a legfelso birosag es alkotmanybirosag alltal,es mi szidjuk az elso olyan kormanyt aki a masok alltal *****ba vitt orszagot megprobalja kihuzni es nem ugy,hogy az inflaciot szabaditja el.Egy kicsitt gondolkozzunk mielott frusztralo tehetetlensegunkbe duhongenenk
2010. június 20., vasárnap 12:27
savoy66 456 hozzászólás A tavaly nem Bockek probaltak levagni az aberrans juttatasokat es megtiltani,hogy valaki allami fizetest es nyugdijat is kapjon?Az eredmeny:az Iliescuec alltal kinevezett(es direkt erdekelt)alkotmanybirak szerint alkotmanyellenes.Akik elloptak mindent mi mozdithato volt magukala gyurtek a mediat es mossak az agyat,igy probaljak megorizni hatalmukat es ezt az alltaluk kialakitott feudalis tarsadalmat.En ugy latom,hogy Basascu(rengeteg hibaja ellenere)pont ezzel megy szembe,ezert demonizaljak
2010. június 20., vasárnap 12:41
janoska44 740 hozzászólás savoy66 bizonyos mertekig igazat adok de addg amig ez a hatlmas klienura beagyzasa es penzelese a pdl-udmr kereten belul nemszunik meg,nemrobbantyak szet semmire sem fognak menni mert egy rakas uresfeju van kulonbozo nagy funkcioba tavol all hogy vedjem a psd bandat mert mar mindenik kiprobalta az erejet a vallasztokra nezve eredmenytelenul nincsen igazi gazdasaghoz erto politikus nem all tavol tollem a kiralysag viszaalitasanak lehetosege sem, hanem a telyes fuggetlenseg sem.
2010. június 20., vasárnap 13:12
savoy66 456 hozzászólás sajnos a klientura soha nem fog megszunni,errol szol a politika,s nem csak nalunk,igaz a pokol ennyire masutt nincs igy elszabadulva.Kepzeld el mikor visszajon a kiehezett PSD-PNL banda.Szerintem is ez az orszag bebizonyitotta,hogy ebben az osszetakolt,eroltetett felallasban mukodeskeptelen,athidalhatatlanok a kulturak kozti kulombsegek.S erre azok kell radobbenjenek akik ezen tudnak valtoztatni,a mi autonomaigenyunk teliholdra vonyitas
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||