Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 19., szombat: Közélet Semjén Zsolt, a díszvendég (Felső-háromszéki polgármester-találkozó)![]() A kézdiszentléleki községháza dísztermében csütörtökön megtartott felső-háromszéki polgármester-találkozónak meglepetésvendége is volt: Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tegnap kezdődött hivatalos romániai látogatását megelőzően Olosz Gergely parlamenti képviselő és Tamás Sándor megyeitanács-elnök társaságában magánemberként vett részt a polgármesterek szokásos havi találkozóján. A jeles vendéget Tamás Sándor tájékoztatta, hogy a kézdiszéki elöljárók immár tizenöt éve havi rendszerességgel találkoznak és beszélik meg közös gondjaikat, melyekre együtt próbálnak megoldást találni.
Semjén Zsolt köszönetet mondott azért a gyűjtésért, mely Erdélyben és elsősorban Háromszéken zajlik a magyarországi árvízkárosultak megsegítéséért, majd hivatalos romániai látogatásáról tájékoztatta a polgármestereket. Azt is elmondta, hogy az Orbán-kormány rendkívül fontosnak tartotta a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról szóló törvény elfogadását, mely a történelmi igazságnak megfelelően kimondja az egész nemzet és a világ előtt azt a tragédiát, amit Trianon jelentett a magyarságnak. A kettős állampolgárságról szóló törvény alapvetően a román állampolgársági törvényt követi, mely alapján Románia havonta tízezer útlevelet bocsát ki elsősorban Moldovában élő románoknak. A magyar állampolgárságról szóló törvény lényege, hogy a világ bármelyik részén élő magyar kérelemre gyorsított, kedvezményezett eljárással három hónapon belül megkaphatja az állampolgárságot és az útlevelet, ha felmenői valamikor a történelmi Magyarország területén magyar állampolgárok voltak, vagy ősei az egykori magyar királyság területéről származtak, és valamilyen szinten beszéli a magyar nyelvet. ,,Azért fogalmaztunk így — hangsúlyozta Semjén —, hogy a moldvai csángók is megkaphassák a magyar állampolgárságot." Azt is elmondta, hogy a törvény augusztus 20-án lép hatályba, és január elsejétől kezdődik a kérvényezés lehetősége a magyar nagykövetségeken vagy konzulátusokon, illetve bármelyik magyar önkormányzat jegyzői hivatalánál. Rendkívül fontos az a tény, hogy a román állam és Băsescu államfő semmiféle kifogást nem emelt a kettős állampolgárság kérdésében — mondotta a miniszterelnök-helyettes, aki azt is kiemelte, hogy a magyar kormány nem fogja soha többé a magyar nemzeti érdekeket bárki másnak a kedvéért alárendelni.
A találkozó második felében ismét a vadászattal kapcsolatos törvénymódosítás került terítékre. Kiss Attila mérnök, a Katrosa Erdőtulajdonosok Társulásának elnöke arról beszélt, hogy jelek szerint közbirtokosságok, polgármesteri hivatalok és magánszemélyek példás összefogásának köszönhetően az ország egyik legnagyobb egyesülete lesz, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy vidékünkön helybeli és ne bukaresti vadászok vessék meg a lábukat, és szerezzék meg a vadászterületeket.
Olosz Gergely parlamenti képviselő a megszorító intézkedéscsomagról tájékoztatta a községek elöljáróit. Legalább hétszáz levelet kaptam személyesen — mondotta —, melyben arra kértek, fenyegettek meg, hogy ne szavazzuk meg a fizetések és nyugdíjak csökkentését, de ezt fel kellett vállalni, nem volt más lehetőség arra, hogy az országot kihozzuk a gazdasági válságból. Tusa Levente szentkatolnai polgármester az ötven százalékkal drágított autóbuszjegyek és -bérletek kérdését hozta szóba, kérve a megyei önkormányzat segítségét. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1017Olvasóink értékelése: 4.89Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 19., szombat 10:35
csacsi 311 hozzászólás Csak az udmr-t ne vonj'k be ebbe is.
2010. június 19., szombat 23:39
buba7476 240 hozzászólás Az orszagot nem a nyugdijasok nyomtak bele a gazdasagi valsagba,miert tolluk kell elvenni azt ami az ovek???fejetol budosodik a hal....most is tele vannak az utcak koldusokkal,hajlektalanokkal,ehezokkel ,mi lessz ha meg azt a keveske nyugdijjat is megcsonkitjak??jo,hogy nem vagyok politikus,elsulyednek szegyenembe,nemhogy megtenni, meg meggondolni is ,az ilyesmit,MEGBOCSAJTHATATLAN BUN ,ISTEN elott
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
