Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 19., szombat: Közélet Elfogadták a fellebbezés visszautasítását![]() Alaptalanok azok a jogi kifogások, melyek alapján Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója (képünkön) procedurális okokra hivatkozva megfellebbezte 2009. évi menedzseri tevékenységének kiértékelését ― döntött a fellebbezés kivizsgálására alapított, a városháza jogtanácsosaiból és jegyzőjéből álló bizottság. Ezt az önkormányzat pénteki ülésén tudomásul vette és el is fogadta, e döntés után az igazgató ebben az évben folytathatja menedzseri munkáját. Ötéves tevékenységének kiértékelése ― miután az önkormányzat hatálytalanította a sok vitát szülő bizottsági eredményt ― egy újabb, héttagú testületre vár, ennek döntésétől függ, meghosszabbítják-e Bocsárdi László menedzseri szerződését, vagy versenyvizsgát írnak ki a színházigazgatói tisztségre. Mint ismeretes, a korábbi minősítés nem tette lehetővé Bocsárdi számára tevékenysége automatikus folytatását, a 8,92-es érdemjegy nyomán versenyvizsgát kellett volna kiírni az igazgatói tisztségre. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1075Olvasóink értékelése: 4.83Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
