hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 21., hétfő: Sport Visszapillantó (Labdarúgás)A Zágoni FC bercai selejtezőjével — Zágoni FC—Brassói SCM 1—2 —, melyet a III. ligáért játszott, befejeződött a IV. liga 2009—2010-es bajnoksága. A selejtező tekintetében ugyan ott vagyunk, ahol voltunk a tavaly és a tavalyelőtt. Fejlődést tehát nem jegyezhettünk. Szomorú, de így igaz. Meg kell szoknunk, hogy a felsőbb osztályokat nem Kovászna megyének találták ki! S ha mégis igen, akkor meg kell tanulniuk az illetékeseknek élnie a lehetőséggel.
Ami pedig a bajnokságunkat illeti, tartja alacsony színvonalát. Nem is lehet magas színvonalú, amíg a csapatok zöme gyenge anyagi háttérrel rendelkezik (nagyon, de nagyon eltűntek a tehetős támogatók, szponzorok), így aztán nem engedheti meg magának a szakképzett edző szerződtetését, a heti négy-öt edzést, köztük az egy edzőmérkőzést; amíg a csapatok zöme a szünidőket (a két bajnokság és a két idény — őszi, tavaszi — közötti ,,vakációt") nem az alapos, komoly felkészülésre fordítja; amíg a játékosok zöme az őstehetségére alapoz, s nem a tehetsége mellé párosult munkára, edzésre, felkészülésre is. Az idei bajnokság tovább növelte a városi és a falusi csapatok közötti szakadékot a falusiak javára. Mindhárom városi csapatunk a rangsor második felében zárta a bajnokságot, s a Kézdivásárhelyi SE ki is esett a IV. ligából. Az a tény, hogy Zágon már a rajtot követő pár fordulóban ,,jelezte", hogy az elsőség kérdése ,,a magánügye", mások beleszólását nem engedélyezi, a bajnokság sokat veszített varázsából, érdektelenné vált, elveszítette nagymértékben motiváló erejét, egy mozgatórugója maradt, a kiesés elkerülése. Ez pedig sokat nem ér, és csak két-három, esetleg négy-öt csapatot érint. Megyei labdarúgásunk jelenlegi állapota nagyon elgondolkoztató. Nem szabad itt szidni senkit, a megyei szövetséget sem, a csapatok egyetlen biztos támogatóit, a helyi tanácsokat sem... arra viszont meg lehet kérni őket, hogy közösen próbáljanak egy kivezető utat találni. Üljenek asztalhoz, beszéljék meg, vitassák meg az áldatlan helyzetet, elemezzék a tényeket, a lehetséges tennivalókat, természetesen, ha érdekli őket a sportág jövője. Mondom, ha érdekli őket a sportág jövője!
Ezúttal nem készítettünk otthoni, idegenbeli mérleget a csapatok teljesítményéről. Viszont készítettünk egy összefoglaló — felnőttek + ifjúságiak — táblázatot, mely szerény véleményünk szerint közelebb áll a helységek labdarúgásához, ennek jövőjét megalapozó utánpótlás-neveléshez (mert orrvérzésig nem dobhatjuk ki a pénzt játékosbehozatalra...), a nagy csapathoz fűződő elvárásokhoz... Lehet gondolkodni, lehet mérlegelni, következtetéseket levonni, természetesen, ki-ki a maga módján és rálátása szerint.
Felnőttek + ifjúságiak:
1. Ozsdola 60 41 8 11 186—60 131
2. Gelence 60 40 7 13 226—69 127
3. Bodok 60 40 2 18 214—100 122
4. Bardoc 60 39 4 17 234—82 121
5. Zágon 60 36 5 19 228—120 113
6. Barót 60 33 4 23 218—106 103
7. Bereck 60 30 12 18 162—89 102
8. Perkő 60 27 8 25 110—101 89
9. Sepsi. Jövő 60 25 10 25 128—136 85
10. Szitabodza 60 25 6 29 205—135 81
11. Papolc 60 22 5 33 140—186 71
12. Illyefalva 60 16 10 34 131—201 58
13. KSE 60 15 10 35 105—192 55
14. Bölön 60 15 6 39 90—215 51
15. Dálnok 60 13 5 42 80—319 44
16. Hidvég 60 12 2 46 100—434 38
És most pillantsunk be felnőttcsapataink adattárába. Nézzük, az együttesek hány játékost szerepeltettek, közülük hányan iratkoztak fel a góllövők közé, ki a csapat házi gólkirálya.
Bardoc 22 játékost szerepeltetett, 12 góllövője volt, Tókos Zoltán és Lázár Attila a házi gólkirályok 16—16 góllal
Barót 23 játékos, 13 góllövő, gólkirály: Zelch Ervin — 8 gól
Bereck 28 játékos, 16 góllövő, gólkirály: Mihai Străchinaru — 22 gól
Bodok 26 játékos, 16 góllövő, gólkirály: Veres Zoltán — 17 gól
Bölön 28 játékos, 12 góllövő, gólkirály: Kozma Róbert — 8 gól
Dálnok 23 játékos, 11 góllövő, gólkirály: Szekeres Csaba — 14 gól
Gelence 29 játékos 13 góllövő, gólkirály: Török Botond — 19 gól
Hidvég 40 játékos, 17 góllövő, gólkirály: Ciprian Lepedat — 9 gól
Illyefalva 28 játékos, 12 góllövő, gólkirály: Ilie Roman — 13 gól
KSE 41 játékos, 12 góllövő, gólkirály: Vojna Levente — 11 gól
Ozsdola 29 játékos, 15 góllövő, gólkirály: Gazda József és Tarcsi Jenő 10—10 gól
Papolc 21 játékos, 11 góllövő, gólkirály: Kiss Cătălin — 32 gól
Perkő 26 játékos, 14 góllövő, gólkirály: Sinkler Herbert — 7 gól
Sepsi. Jövő 29 játékos, 15 góllövő, gólkirály: Berde Csongor — 10 gól
Szitabodza 35 játékos, 14 góllövő, gólkirály: Ionuţ Calcea — 10 gól
Zágon 24 játékos, 15 góllövő, gólkirály: Dobricza Ferenc — 29 gól.
Fordulóról fordulóra:
A bajnokság harminc fordulójában mindössze egy játékos van, a bodoki Nagy Sándor, aki végigjátszotta a 30x90 percet
30—30 mérkőzést játszottak (nem mindeniket elejétől végig): Audi Pál (Barót), Mihai Străchinaru (Bereck), Szekeres Csaba (Dálnok), Marius Ciobotariu (Dálnok), Rákosi Armin (Papolc), Dragoş Ceauşel (Zágon)
29—29 mérkőzést játszottak: Benedek Zsolt (Barót), László Sándor (Bereck), Szabó Zsolt (Bodok), Biró Zsolt Albert (Bölön), Badi Géza (Dálnok), Már József (Dálnok), Bereczki Zsolt (Dálnok), Audi Szabolcs (Gelence), Salamon Zsolt (Gelence),Constantin Necşoi (Hidvég), Szakács Attila (Papolc), Nagy Marius Tibor (Papolc), Bagoly Attila (Papolc), Kovács István (Perkő), Gheorghe Onea (Szitabodza).
Az idei bajnokság legeredményesebb játékosai:
Kiss Cătălin (Papolc) — 32 gól
Dobricza Ferenc (Zágon) —29 gól
Dénes Attila (Zágon) és Mihai Străchinaru (Bereck) — 22—22 gól
Török Botond (Gelence) —19 gól
Veres Zoltán (Bodok) —17 gól
Dobri László (Bodok), Tókos Zoltán (Bardoc) — 16—16 gól
A minden idők rangsorai (D-osztály, IV. liga)
A játszott mérkőzések száma:
400-asok klubja: Gergely István (Bardoc) — 418 és Voloncs Barna (Perkő) — 414
300-asok klubja: Horváth Emil (Perkő) — 364, Bedőházi Géza (Dálnok) — 363, Viorel Gheorghe (Mikóújfalu) — 362, Gáspár Levente (Gelence) — 361, Kopetzky Sorin (Bardoc) — 355, Bogdán István (Barót) — 354, Tókos Zoltán (Barót) — 348, Daniel Ştefănescu (Bardoc) és Bartók Kálmán (Perkő) — 337—337, Ráduly Béla (Bardoc) — 330, Bakk Balázs (Perkő) — 327, Sylvester Árpád (Bodok) — 317, Bartha László (Perkő) — 314, Bató József (Bardoc) és Barabás Bálint (Bardoc) — 315—315, Kádár Béla (Bodok) — 308.
A legeredményesebb játékosok: Tókos Zoltán (Bardoc) — 227, Kurta László (Uzon) — 179, Fábián Domokos (Gelence) — 174, Páll József (Bodok) — 163, Voloncs Barna (Perkő) — 159, Silviu Avram (Illyefalva, Bölön) —158, Nagy Károly (Ozsdola) — 155, Dobri László (Bodok) és Molnár László (Zágon) — 153—153, Bedőházi Géza (Dálnok) és Daniel Ştefănescu — 151—151, Forró Károly (Zágon) — 147, Gergely István (Bardoc) — 145...
A ,,minden idők" örök rangsorának dobogósai:
1. Perkő 545 282 84 179 1173—829 664
2. Barót 522 288 66 168 1435—819 651
3. Bardoc 543 250 66 227 1115—1059 583
Nos, ezek volnának röviden és velősen bajnokságunk érdekesebb adatai abból a nagy adattárból, mely több évtizedes múltra tekint vissza. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 836Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 21., hétfő 00:17
ispas65 12 hozzászólás ORVENDEK HOGY A GELENCEII NEMERE JOL KEPVISELTE MEGYENKET BRAVO
2010. június 21., hétfő 14:26
ttkezdi 43 hozzászólás Igen ispas65, de azt is jegyezd meg, hogy ezek a gelencei ifik csapata... mert meg egyebre gondolnak az emberek. Mindenkepp gratula az elert eredmenyekert a csapatnak, az edzonek es a vezetosegnek.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Mirke - 07:28 Külföldi hírek
Mirke - 07:17 Sokba kerül a Malév felszámolása
Sascha - 06:59 Az utca hangja
Mirke - 06:52 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
Mirke - 06:46 Az utca hangja
zombi - 01:42 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
PinkPanther - 00:51 Az utca hangja
JanosMelinda - 23:51 Az utca hangja
dinibacsi1 - 23:35 Egy ceremóniával több
salata - 23:21 Egy ceremóniával több Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||