Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 21., hétfő: Közélet Budapest támogatja az autonómiatörekvéseket (Semjén Zsolt Sepsiszentgyörgyön)![]() Magyarország elkötelezett az erdélyi magyarság területi és kulturális autonómiája iránt — fogalmazta meg újságírói kérdésre Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese, aki az elmúlt hét végén Sepsiszentgyörgyre látogatott, ahol a Székely Nemzeti Múzeumban részt vett a Közös tér — közös örökség. A Kárpát-medence megújuló épített öröksége című műemlékvédelmi kiállítás megnyitóján. A tárlatnyitón felszólaló Semjén Zsolt kifejtette: egy kis nép számára csak akkor biztosított a megmaradás, ha valamennyi tagjában él a tudat, hogy érdemes, és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni.
Miután megköszönte az erdélyiek által a magyarországi árvízkárosultaknak nyújtott segítséget, Semjén Zsolt kormányfő-helyettes az állampolgársági törvény elfogadásának fontosságáról beszélt, hangsúlyozva: immár közjogi értelemben is egyesülhet a magyarság. Méltatta, hogy a román államfővel és a miniszterelnökkel folytatott találkozókon pozitív viszonyulást tapasztalt az állampolgársági törvény ügyében épp úgy, mint az oktatási jogszabály ügyében. Új kezdet lehetőségének értékelte a két ország közötti kapcsolat tekintetében, hogy a kényes kérdésekben is pozitív hozzáállást tapasztalt. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: jóllehet a székelyföldi autonómia ügye a Traian Băsescuval folytatott találkozó során nem merült fel, továbbra is elkötelezettek a kulturális és területi önrendelkezés mellett, hiszen semmi többet nem kérnek az itt élő magyarság számára, mint ami Európa számos országában biztosított.
,,Amennyiben sor kerül a regionalizálásra, akkor számunkra az fogadható el, ha Kovászna, Hargita és Maros megye alkot egy régiót" — fejtette ki a miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: a szórványmagyarság számára a kulturális autonómia biztosítását tartják jónak, ennek érdekében, a magyar oktatás biztosítása érdekében iskolabusz-beszerzési programot is kezdeményeznek. A román államfő autonómiaellenes nyilatkozatait firtató kérdésre Semjén leszögezte: természetes, hogy véleménykülönbségek is vannak a két állam között, és Budapest megpróbál érvényt szerezni a maga álláspontjának, de ez nem zárja ki azt, hogy stratégiai kérdésekben támogassák egymást, hiszen Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve gazdasági, energetikai, külpolitikai szempontból egyaránt. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy két aktuális és fontos kérdésben, az állampolgársági törvény és az oktatási jogszabály ügyében pozitív a román álláspont.
Az erdélyi magyar szervezetek közötti kapcsolatra vonatkozó kérdésre Semjén óvatosan válaszolt. Mint mondta, hivatalos látogatásra érkezett, a magyar államot képviseli, ezért elsősorban a közjogi méltóságot viselő magyar vezetőkkel találkozik, és nem hiszi, hogy a magyar kormánynak az erdélyi magyar szervezetek közötti zegzugos viszonyai között kellene eligazodnia, a választóknak kell eldönteniük, mely szervezetet támogatják, nem pedig Budapestnek. Semjén gesztusértékűnek tartja, hogy az ortodox egyház feje fogadta őt, és közölte: Elena Udrea turisztikai és fejlesztési miniszter hamarosan Magyarországra látogat, a két ország turisztikai együttműködést köt. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1390Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
