A Cantus kamarakórus Olaszországban

A Cantus kamarakórus ez alkalommal adta át az ajándékot, melyet olasz vendéglátóinak vitt, a három méter 35 centi magas kopjafát, amely eddigi ismereteink szerint az első ilyen jellegű emlékoszlop Olaszországban. A kézdivásárhelyi István Sándor fafaragóművész készítette, és két oldalán a két kórus neve, valamint a két fontos évszám, 1999 és 2007 látható, az oszlop előlapján Kodály Zoltán híres mondata áll: Legyen a zene mindenkié — magyar és olasz nyelven. A Cantus tagjai így kívántak tisztelegni a nagy mester születésének 125., halálának 40. évfordulóján.

A kopjafán látható szimbólumokat, azok jelentését Egyed Péter kolozsvári professzor mutatta be a jelenlévőknek, ki a tolmács és sok esetben idegenvezető tisztségben is oroszlánrészt vállalt. Az emlékjelet az olasz város tanácsháza előtti téren állítják fel.

Aznap a közeli kisváros, Anguillara Regina Pacis templomában énekeltek egy szentmisén, majd kis műsorral köszöntötték a jelenlévőket. Megható volt, ahogy az előadás végén felsorakozott gratulálók között egy idős házaspár könnyes szemmel köszönte meg a dal-ajándékot: elmondták, Barthának hívják őket, magyarok, és a 30-as években vándoroltak ki a szülőkkel, de már teljesen elfelejtettek magyarul, és sosem gondolták volna, hogy még valaha magyar szót fognak hallani. A vendéglátók ugyanis, tekintettel a közelmúltban honfitársaink által elkövetett bűncselekményekre, minden alkalommal hangsúlyozták, hogy a kórus tagjai Romániából jöttek, de magyarok.

Másnap reggel a római Szent Péter-bazilika altemplomában, a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában énekeltek a magyar nyelvű szentmisén, amelyen Magyarország szentszéki nagykövete is jelen volt. A miséző pap a mise előtt és után is köszöntötte a kézdivásárhelyieket, és köszönte az ott teljesített szolgálatukat, majd a jelenlévőkkel együtt énekelték el a pápai és a magyar himnuszt. A befejező kórusszám után hosszasan megtapsolták őket — alig pár méterre Szent Péter apostolfejedelem, másik oldalon pedig II. János Pál pápa sírjától.

Ezután Mihályi Géza bácsival — a RAI egykori munkatársával, aki egyben az olasz államfő magyar tolmácsa is volt — meglátogatták a római Magyar Akadémia épületét (ahol 2000-ben nem léphettek fel), majd ellátogattak a Szent István Zarándokházba. Itt találkoztak régi kedves ismerősükkel, a kézdivásárhelyi származású dr. Kovács Gergely atyával, aki immár tizenegy éve a Pápai Kultúra Tanácsának irodavezetője. Vendéglátóik kedvességét énekkel köszönték meg a magyar szentek képeivel díszített kis kápolnában, melyek egytől egyig a híres Prokop Péter festőművész alkotásai.

A manzianai templom búcsújának előesti miséjén is részt vettek, és elénekeltek néhány kórusművet.

Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén, épp a város és a templom búcsúján a nagymisén énekeltek, majd mise után újból egy rövid előadás következett, ismét magyar és erdélyi szerzők műveiből. A búcsú délutánján szabadtéri hangverseny volt a kisváros hangulatos kis főterén, itt túlnyomórészt világi műveket énekeltek. Hatalmas sikerként könyvelhették el a Funiculi funiculát, amely országszerte kedvelt olasz dal.

31-én, pénteken a Tirrén-tenger partján búcsúvacsora keretében köszönték meg nekik vendéglátóik a színes műsort, az ajándékokat, a barátságot. A zajos, temperamentumos, fáradhatatlan olasz testvérekben valójában egy mindenre figyelő, előzékeny, kedves, udvarias és mindenekelőtt őszinte és barátságos embereket fedeztek fel, kik nagy szeretettel fogadták a kézdivásárhelyieket.

Fórika Balázs kántor, karnagy és Ferencz Attila alpolgármester meghívta a manzianai kórust jövőre a céhes városba, a polgármester asszony pedig kifejezte reményét, hogy Kézdivásárhellyel testvérvárosi kapcsolatot létesíthetnek.