Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 15:53
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. június 23., szerda: Közélet

Két év mérlege (Lakossági fórum Kézdivásárhelyen)

A Vigadó emeleti kistermében mintegy harminc érdeklődő — zömében MPP-s önkormányzati képviselő és városházi alkalmazott — vett részt azon a lakossági fórumon, ahol Rácz Károly polgármester az elmúlt két esztendő sikereiről és kudarcairól, illetve az idei év nagyobb terveiről, célkitűzéseiről számolt be.
A céhes város első embere elmondta: két éve annak, hogy a Magyar Polgári Párt elnyerte a polgármesteri tisztséget, és a helyi tanácsban is többséget szereztek, az évforduló számvetésre kötelez. Eredményes, fontos és hasznos, ugyanakkor felemás két esztendő telt el — mondotta —, hiszen a sikerek mellett sok mindent nem tudtak megvalósítani, 2008-ban nem számítottak arra, hogy ilyen méretű gazdasági világválság következik. Ennek ellenére próbáltak helytállni és fejleszteni a várost. A beszámoló — mint jelezte — csupán rövid vázlata a két év munkájának, a közeljövőben megjelenő Város és önkormányzat című ingyenes havi tájékoztatóban részletesebben szólnak a megvalósításokról. Ha jobban beosztjuk a pénzt, több marad, és ha nem lopjuk el, még több — hangsúlyozta a polgármester, aki szerint kevésből is eredményes munkát lehetett végezni. A városnak Bukarest is keveset juttatott.
,,Én nem megvalósításokról, hanem elvégzett munkáról számolok be most önöknek" — hangsúlyozta Rácz, a városházán bekövetkezett szemléletváltásról is szólva. Az önkormányzat van a polgárokért, és nem fordítva — mondotta —, mint két évvel ezelőtt, amikor a lakosság kiszolgáltatottnak érezte magát. A két év alatt 537-en kértek segítséget polgármesteri fogadóórán, a legtöbben földes panaszokkal fordultak hozzá. A függőben maradt, kilencszáz hektárra benyújtott visszaigénylést képtelenség megoldani, mert nincs miből, ezért teljesen újravizsgálják a visszaszolgáltatási alapokmányokat, ugyanis már többször előfordult a kétszeres visszaadás. Elkészült a város teljes járműnyilvántartása, illetve a lakosságnyilvántartás is naprakész, hogy ne fordulhasson elő olyan eset, amikor már nem élő személyek nevére küld a hivatal felszólító leveleket. Az előző városvezetés idején a helyi adóhivatal és az önkormányzat könyvelősége nem kommunikált egymással — nem lehetett pontosan tudni, miből, mennyiből költekeznek —, ezt sikerült a két év alatt teljes összhangba hozni. Ezt követően a polgármester képekben mutatta be a város területén és a közigazgatásilag Kézdivásárhelyhez tartozó falvakban két év alatt elvégzett fontosabb beruházási munkálatokat.
A terveket illetően elmondta: hamarosan kicserélik az összes utcanévtáblát, feltüntetve azokon az illető személyiséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Azt is közölte, hogy a Haladás utcában a tömbházak mögött új lakónegyed fog épülni, a telkek felparcellázása már megtörtént, a majdani lakástulajdonosok az építkezések elkezdése előtt az infrastruktúra kialakítására várnak. A legnagyobb jövőbeli célkitűzésnek a szintézis-gázerőművet és a szemétfeldolgozást célzó, elektromos áramot és hőenergiát előállító erőművet jelölte meg, beszámolva a nyár elején az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatásáról, ahol a coloradói Denverben e technológia egyik feltalálójával is találkozott. Azért nézett utána e technológiának, mivel nemrég egy magyarországi üzletember kereste meg, hogy hasonló erőművet építene nálunk is.
A továbbiakban a városi színház első évadjáról szólt, úgy értékelte, sikeres évadot zártak, mintegy tizenegyezren nézték meg a városi színház előadásait.
Az őszi sokadalmat idén kisebb kiadással szervezik meg — tavaly támogatók segítségével százezer eurót fordítottak rá —, az egyik sztáregyüttes a Tankcsapda lesz. Nem csak az azonnali megoldások hívei vagyunk — mondotta összegzésképpen —, hanem olyan beruházásokat szándékszunk megvalósítani, amelyek eredményei pár éven belül hozzák meg gyümölcsüket.
Hozzászólások
2010. június 23., szerda 13:09
veresbelu
101 hozzászólás
Sok sikert!Csak igy tovabb l-KEZDIVASARHELY

2010. június 23., szerda 17:55
eberendre
1632 hozzászólás
Engem is felkeresett egy barátom, a padtársam özvegye Texasban van, valamit tenni kéne érte...
Ha kiveszem a szabadságom esetleg odautazom...

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
Az ágyak tizedét felszámolják (Megyei kórház)
Nem jár személyzetleépítéssel a kórházi ágyak számának csökkentése, a dolgozók áthelyezését az intézményen belül kell megoldani — tájékoztatott Török Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház menedzsere. Az egészségügyi minisztérium rendelete értelmében Háromszék legnagyobb kórházában hetvennyolc ágyat kell felszámolni, ami a meglévők 10,8 százalékát jelenti.

- Demeter J. Ildikó:
Hol volt, hol nem volt (Gáz nélkül Sepsiszentgyörgy)
Az ígéretek ellenére tegnap délelőtt még Sepsiszentgyörgy egyetlen utcájában sem nyitották meg a hétfő délelőtt váratlanul elzárt gázcsapokat, este egyes városrészekben lehetett főzni, illetve meleg vízben fürdeni, másutt azonban nem.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS