Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 23., szerda: Közélet Hol volt, hol nem volt (Gáz nélkül Sepsiszentgyörgy)Az ígéretek ellenére tegnap délelőtt még Sepsiszentgyörgy egyetlen utcájában sem nyitották meg a hétfő délelőtt váratlanul elzárt gázcsapokat, este egyes városrészekben lehetett főzni, illetve meleg vízben fürdeni, másutt azonban nem. A szolgáltatónál délután már nem lehetett egyetlen felelős vezetőt sem utolérni, az ügyeletes alárendeltek pedig sem az ügyfelek előzetes értesítése nélkül megszakadt ellátásra, sem az elhúzódó javításra nem tudtak magyarázatot adni; még azt sem sikerült megtudni, hány utcában örülhetnek már, és hol várakoznak még türelmetlenül a fogyasztók a városon nehezen helyettesíthető gázenergiára.
György Ervin prefektus tegnap este lapunk érdeklődésére elmondta: tudomása szerint fokozatosan nyitják meg a gázcsapokat a városban. A folyamat azonban időigényes, csak sötétedésig folytathatják a műveletet, de nem zárta ki, hogy estére a megyeszékhely egészében működik majd a szolgáltatás. A brassói Transgaz igazgatója, Gheorghe Cristoloveanu amúgy a kormánymegbízottnak elismerte, hogy meglehetősen rosszul kommunikáltak az ügyben, személyes találkozót ígért, azt is megfogadta, többet ilyen nem fordul elő. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1625Olvasóink értékelése: 3.22Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 23., szerda 08:15
lacafaca74 2661 hozzászólás Egész nap masiroztak a sárga-kék mellényes marslakók egy-egy kulccsal a kezükben. Láthatóan nem idevalósiak voltak mert nem igazodtak el a tömbházak és magánházak dzsungelében.
2010. június 23., szerda 10:26
szek3 81 hozzászólás megigeri hogy tobbet ilyen nem fordul elo, hat vicces ahogy lereagaljak sajat magat :)
ugy gondolom nem rokkant bele ebbe senki sem,de teljesen maskeppen festne a kep ha tisztan ember modjara szembe tudtak volna nezni es tisztan beszelni nem kodositeni ha elore tudjuk hogy ket napig nincs gaz akkor tudod hogy nincs es kesz majd lesz.Ezek az esetek csak arra jok hogy meg jobben meg bizonyosodjunk arrol mekkora parasztsaggal es nem oda figyelo szakertelemmel vagyunk korbe veve, es ha en mint fogyaszto erdekelne ,hogy miert van valami ugy ahogy van ,akkor azt mondjak hogy kuss... 2010. június 23., szerda 11:46
zitah 59 hozzászólás meg mindig nem tiszta(nekem),hogy mi is tortent?lemaradtam vmirol?robbanas,vezetekmeghibasodas,vagy esetleg olyasmi amirol nem lehet tajekoztatni a fogyasztot?
2010. június 23., szerda 17:26
eberendre 1632 hozzászólás Bebizonyitották, azt tesznek velünk amit akarnak, meg sem tudjuk. A másodhegedűsök vígan húznak az alfelükre.
2010. június 23., szerda 17:27
eberendre 1632 hozzászólás A marslakók esetleg fel kívántak robbantani, csak nem találták meg a gödröt, amibe bebújjanak.
2010. június 24., csütörtök 21:25
zsoli71 44 hozzászólás Milyen újság a Háromszék, hogy nem tudja meg a valós okot? Egy profi újságiró csapat kideriti és számon is kéri a szolgáltatót.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||