Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 25., péntek: Közélet Az uniformis hátránya (Eladásra kínált állami lakások)![]() Területrendezés az átadás előtt
Döntött a kormány, egységesen négyzetméterenkénti 407 eurós áron adják el az Országos Lakásügynökség által épített tömbházlakásokat a bennük lakóknak. Az uniformizálásnak azonban inkább hátrányai vannak, melyek semmiképp sem a fiatalokat segítik. Főként nem vidéken. Az egységes ár tartalmazza az áfát, viszont a kiterített, nem a hasznos felületre alkalmazandó, azaz a vásárlóval kifizettetik az erkélyt, a pincerészét és a lépcsőházból rá eső felületet is ― ez az egyik hátránya a kormány döntésének. A másik pedig, hogy ugyanaz az ára a bukaresti tömbázlakásnak, mint a sepsiszentgyörgyinek, vagy mint akármelyik községinek. Ez így ,,a valóságtól elrugaszkodott" elképzelés ― véli Antal Árpád András polgármester. Szerinte a kormány által ilyképp megállapított ár ― sepsiszentgyörgyi viszonylatban legalábbis ― nagyjából egyezik a tömbházlakások piaci árával, tehát a vásár semmilyen kedvezményt nem nyújt a fiataloknak, esetleg annyit, hogy ezek újabb építmények. A megyeszékhelyen összesen 63 ilyen lakás vált eladhatóvá, a lakókat az elkövetkezőkben fogják megkérdezni: megvásárolják, vagy bérlőként maradnak tovább lakásukban? Nehéz lesz a választás, hiszen sokuknak az átadás utáni ötödik esztendőtől megemelt bér fizetése is nehézséget jelent. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 986Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 25., péntek 17:32
elsono 137 hozzászólás Szegyen ez a hir, ha valos akkor meg nagyobb szegyen...
2010. június 25., péntek 17:33
elsono 137 hozzászólás bocs , nem ide szantam ezt a szoveget----
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
