Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 26., szombat: Közélet Nyolcvanéves Dali SándorHihetetlen, hogy Dali Sándor nyolcvanesztendős. Pedig bizony, rég volt 1968, amikor kis piros táskaírógéppel, két tapasztalt bukaresti újságíróval, Lázár Lászlóval és Csíki Gáborral megjelent Sepsiszentgyörgyön, és toborozni kezdte a vadonatúj megye vadonatúj lapjának, a Megyei Tükörnek a munkatársakat. Pontosabban válogatta őket, az Ifjúmunkásnál töltött évei alatt ugyanis sikerült megismernie a pályára igyekvő fiatalokat. Sokan voltak, a legkitűnőbbeket gyűjtötte maga köré. Röpke hetek alatt összeállt a szerkesztőség, melynek átlagéletkora 24 év volt, s tizenkét szerkesztőjéből hatot már akkoriban is poétaként tartottak számon.
Dali Sándorról nagyon hamar kiderült, jó vezető, igazi közösségi ember, kitűnő kommunikátor, szót ért az egyszerű munkásemberrel, gazdálkodóval, de a megyei első titkárral is. Igaz, e funkciót akkor Király Károly töltötte be. Jó, hogy Dalinak széles a válla, mondogattuk magunknak s barátainknak, s bár a lapkészítés izgalmas és fáradságos folyamatában viszonylag biztonságban éreztük magunkat, mi több, az újság pillanatok alatt különleges megbecsülést vívott ki a hazai közéletben, s erre valamennyien igen büszkék voltunk, de már akkoriban valahol, lelkünk mélyén sejtettük, a korabeli szocialista sajtótól merőben eltérő lapszerkesztési elképzeléseink és hangvételünk nem tarthat sokáig. Már az első hónapokban kiderült, hogy az akkor alig harmincezres kisváros provinciális vezetése, a pártaktivisták fúrják a lapot. Túl irodalmi, elvont, nem elég párthű, sokat bírál, mindenbe beleüti az orrát. Állta a sarat, míg állhatta Dali Sándor. Az első években egyfajta védelmet biztosított az akkori első titkár, Király Károly. Jól jött ez mind a szerkesztőségnek, mind Dali Sándornak, hisz az újságírók felét már akkor megfigyelés alatt tartotta a szekuritáté, az első titkár asztalára napi rendszerességgel tették le a szerkesztőkről készült jelentéseket.
Mából visszapillantva is biztos, jó volt Dali Sándorral dolgozni. Bátor írásokat, igényes, pontos munkát várt és kapott munkatársaitól, és ami nagyon fontos volt azokban az években, biztonságot sugárzott, soha egyetlen emberét sem hagyta cserben. Nemcsak főnökünk volt, barátunkká lett.
Aztán beütött a mennykő — Király Károly lemondott, s utódai 1974-ben menesztették a laptól. Mert nem fordított elég gondot az újságírók kommunista nevelésére.
Mára a Dali Sándor vezette Megyei Tükör amolyan kis erdélyi magyar sajtótörténeti kuriózummá vált, számunkra meghatározóan szép emlékké.
Éltessen az Isten sokáig, Főnök! Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 988Olvasóink értékelése: 4.76Szavazatok száma: 17Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||