Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 12:55
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. június 30., szerda: Közélet

Sok víz között (A vad vizek medrükbe visszatérnek)

Bácsteleken erősítik a Falu-pataka töltését
Tegnap estére nem romlott az egy nappal korábbi árvízhelyzet Háromszéken — közölte érdeklődésünkre Maria Veronica Cocerhan, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség illetékese. Újdonság, hogy kitolták a vészhelyzet valószínű határidejét. Eszerint csütörtökön 16 óráig tart a vörös jelzés a Feketeügy Réty alatti szakaszán, ugyanaddig a narancssárga jelzés az Olt teljes háromszéki szakaszán. Sánta Gyula kökösi polgármestertől megtudtuk, a Feketeügy szintje a község területén az egész nap folyamán csökkent.
Amerre a szem ellát, víz lep el szinte mindent Kökösbácstelek határában. Ott, ahol a Falupataka beleömlik a Tatrang vizébe, majd az a Feketeügybe. Túl a fűzfákon, ahol két fenyő kimagaslik a gyümölcsfák közül, egy tanya: két ház, gazdasági épületek vízben, csak csónakkal közelíthető meg. Ekkora víz nem volt 1975 óta — mondja a gazda, aki a tervezett bővítés helyett most azon töri a fejét, inkább vízi járművet vásárol.
Napok óta árvizekről szólnak a híradások, Háromszéken sokat emlegetik Kököst, hogy ott baj lehet, mert lezúdul az ár az Olton, s nem tudja majd befogadni a Feketeügyet, melynek vize maga is tetőz, s akkor elárasztja a környéket. Még szerencse, hogy a Feketeügybe ömlő Tatrangot nem duzzasztották fel a Brassót ellátó vízgyűjtőn átfolyó vízzel, mert az már — az össztüzet parafrazálva — összvíz lenne.
Tegnap reggel Kökös felé haladtunkkor a Régió Rádió műsorvezetője épp Sánta Gyula polgármestert faggatta, s az elöljáró szidta a bácstelekieket: nem álltak oda zsákolni, Kökösből kellett embereket kivinnie, hogy a községhez tartozó falut megóvják az ártól. A polgármestert, aki már két éjjel nem aludt, a községházán találtuk sáros csizmában, munkaruhában. Igyekszünk a gátra. Alszegben színültig az esővizes árkok, a Feketeügy nyomta fel a vizet, néhol ki is öntött, az emberek homokzsákokkal torlaszolják el portáikat. Kimegyünk a töltésre. Jó nagy a víz, de még nincs színültig. Szemmel láthatóan a Brassó megye felőli mart magasabb, mint a háromszéki. Vajon miért? — teszi fel a szónoki kérdést az elöljáró. Jóval a Logan ülésének szintje fölé ér a víz, amint áthajtunk, araszolunk egy nagy tócsán a derítőállomás felé. — Ha szükség lesz rá, elbontjuk a torlaszt, s elárasztjuk a rétet, hogy megmentsük a falut — mutatja Sánta Gyula.
Aztán Bácstelekre érünk. Az elöljáró szidja az odavalókat — tisztelet a kivételnek —, mert előző nap csupán hárman álltak oda zsákot tölteni, erősítést rakni a gátra, s kilenc kökösit vitt magával. A falu túlsó végén a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársai töltik a zsákokat a Kökösből kihordott homokkal, a vízügyi hivatal kupás erőgépe és egy helybeli lószekér hordja a Falupataka töltésére. Ott szintén a polgárvédelmiek, de kökösiek, és ezúttal helybeliek is segédkeztek a lerakodásnál, az elhelyezésnél. Szájtáti is akadt. Épp az volt a téma, hogy mekkora tévésztár lett a Negrea család meg nea Gigi (Gigi bá), tegnap a Pro tévében látták õket. Épp ezen bosszankodik a polgármester, hogy a tévét ki tudják hívni, de a vállukat nem tudják odatenni, ha kell. Az úgynevezett sztárokkal meg nincs semmi baj, ők vagy a töltésen dolgoztak, vagy károsultak.
A Tatrang szintje is magas, ott is sorakozik néhány homokzsák. A hídtól a Falupatakáig már csak csizmában lehet haladni, néhol bokán felüli iszapban, máshol szinte térdig érő vízben. Gheorghe Neagu, alias nea Gigi gazdaságán keresztül jutunk a Falupatakához. Viorel és Maria Negrea a partról szomorúan néz a vízben álló fák felé. Azok között a tanyájuk. Ott egy csónak, a katasztrófavédelmiek hagyták ott előző nap, amikor a gazdák az unokákat rokonokhoz adták, a nagy barmokat kimenekítették, de ők maguk a bárányokkal és a majorsággal nem voltak hajlandóak elhagyni az elárasztott területet. Aztán az emberek mégis a faluban töltötték az éjszakát. A polgármester biztatta a házaspárt, menjenek a csónakkal, nézzenek körül otthonukban. Hárman haladtunk a csónakkal. Faggatóztam. Viorel 1950-ben a tanyán született, aztán ott maradt. Két gyereke Olaszországban dolgozik. Az unokák velük vannak, de most rokonokhoz adták. Lovat, marhát kimenekítettek előző nap, amikor áradni kezdett. Szerencsére lassan szivárgott, emelkedett a víz szintje, nem kapta el a sodrás, mert akkor ki tudja, mi történt volna. — ’75 óta nem volt ekkora a víz — mondja az asszony. Aztán beevezünk az udvarra. Az asszony bement a házba, ruhaneműt pakolt a kis unokának, a férfi a tyúkokat a szénapadlásra eresztette, a kutyát áttette a tornácba. A víz valamivel a küszöb alatt állt, a házba még nem folyt be. A kapu mellett új kerítés, az újabbik ház egyik szárnyát hablemezzel szigetelték. Kár volt erre költeni, jegyzi meg keserűen az ember, inkább csónakot vásárolt volna a pénzből. Senki nem segített a jószágot menekíteni, csak egyedül Gigi — töri meg a csendet egyszer az asszony.
Aztán visszafelé evezünk. A töltésen a polgárvédelmiek hordják a zsákokat, bámészkodók most is akadnak. Vasile Sădean ezredes, a katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnokhelyettese irányítja a munkát. Szerencsére összehangoltan cselekednek, így nem engedték le a tatrangi vízgyűjtőből a többletvizet, s egyelőre megúszták nagyobb baj nélkül — mondja.
Aztán nagy csődület támadt. A korábban homokzsákot hordó lószekérrel jött az Antena 1 stábja, s egy csomó helybeli követte. Erre a tűzoltók szünetet vettek ki, elvonultak, a polgármester meglépett, s maradtak a szájtáti helybeliek, a tévések, no meg a kár és a károsultak.
A kökösi híd alatt valamicskét apadt a Feketeügy. A vasúti híd görgőit már nem nyaldosták a hullámok. A faluban, Alszegen viszont nőtt az árokban a víz, néhány udvart a torlaszok ellenére elárasztott. Bizonyára pincék, kutak áztak. A zsákok töltése folyt. Itt Tăraş Silviu alpolgármester szorgoskodott. Sánta Gyula vissza szeretett volna vonulni, bár három órácskát alhatna, de akkor is szólították valahova.
Hozzászólások
2010. június 30., szerda 08:20
lacafaca74
2661 hozzászólás
Tipikus a vizuális média szenzáció éhsége, hátha le tudnak filmezni valakit akit éppen visz el az ár, vagy házat ami pont összedől. Akkor lenne igazi nézettség az esti hiradóban.

2010. június 30., szerda 11:20
egy
7 hozzászólás
Milyen konnyu csak odadobni hogy a tuzoltok elvonultak, mintha mi sem tortent volna... viszont amit nem tud a melyen tisztelt ujsagiro ur, az az hogy a tuzoltok akar 48 orakat is benn vannak a ka*****nyakba (nagy reszuk) pihenes nelkul,egyik helyszinrol megerkeznek, indulnak a masikra, 24 oras csereruhaval, etellel varjak hogy eppen a megye melyik felebe kell "elvonuljanak" gatat epiteni, embereket menteni ki, ha ejjel fel 3 kor, ha delbe 12-kor, nem szamit. Sokan most a napokba a csaladjukat is csak fenykeprol ismerik, mert sokszor derekig vizben, szemetben embertarsaikon segitnek... sokszor olyankor is a gatakon vannak mikor az elarasztott haz tulajdonosa is csak biztos tavolsagbol szemleli a javai kimenteset.

2010. június 30., szerda 11:22
egy
7 hozzászólás
a ***-helyett olvasd "szár" :), nem egyeb


2010. június 30., szerda 12:55
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Ka*****nya!

2010. június 30., szerda 12:59
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Tenyleg, ha nem hasznalok ekezetes betukot, a rend***** "sz@r"nak erzekeli a sz, a, r betukbol allo betűkombinációt! Eléggé sz@r!

2010. június 30., szerda 13:03
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Bocs, "rendszer"! Félreütöttem...! Próbáljuk meg egyéb, az emésztést és a szexualitást idéző kifejezésekkel is?
Kaszárnya:, kasz@rnya:, Tyúk*****, Tyúkxar...

2010. június 30., szerda 13:05
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Rönkszállító, faszállító: lássuk csak?

2010. június 30., szerda 13:07
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Húhú, elfogadta! Milyen érdekes is ez a nyelvészkedés!

2010. június 30., szerda 13:08
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Petpalack

2010. június 30., szerda 13:14
Lemhenyi63
376 hozzászólás
S legyen meg a 100.- ik hozzászólásom: Baszapurdé (ez egy vadvirág neve, nem is akármi, állítólag orchideaféle és afrodiziákum: jól irtam ezt a szót?

2010. június 30., szerda 13:16
Lemhenyi63
376 hozzászólás
O.K.,csak a sz@rra allergiás! De arra nagyon! Elnézést, ha untattam valakit együgyű kis játékommal!

2010. június 30., szerda 21:42
kukucska
46 hozzászólás
Én kimondottan élveztem! :-))) ló*****

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Paraguay—Japán 0—0 (0—0, 0—0, 0—0, 5—3) (Nyolcaddöntő)
Pretoria, Loftus Versfeld Stadion. 36742 néző. Vezette: Frank De Bleeckere (belga). Paraguay: Villar—Bonet, Álcaraz, Da Silva, Morel, Vera, Ortigoza (Barreto, 75.), Riveros, Santa Cruz (Cardozo, 93.), Benítez (Valdez, 59.), Barrios. Japán: Kavasima—Komano, Nakazava, Tanaka, Nagatomo, Haszebe, Abe (Nakamura K., 81.), Okubo (Tamada, 105.), Endo, Macui (Okazaki, 66.), Honda. Sárga lap: Riveros (118.), illetve Macui (58.), Nagatomo (72.), Honda (90+3.), Endo (114.).

- Hecser László:
Baróton és Köpecen mentik, ami menthető (A vad vizek medrükbe visszatérnek)
Baróton és Köpecen mentik, ami menthető (A vad vizek medrükbe visszatérnek)
Víz alatt a baróti kukoricás
A hirtelen jött árvíz több száz baróti ember életét keserítette meg: a házak falai megszívták magukat vízzel, odaveszett minden, amit a pincékben tároltak, az áram nélkül maradt hűtőszekrények tartalma, de még alagsorban elhelyezett hőközpont is ment tönkre.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS