Kisebbségek az anyanyelvért (Tanácskozás a Sapientián)

A minősítést némileg indokolja, hogy a Sapientia EMTE-n, mint megírtuk, már két éve kidolgoztak egy magyar anyanyelvűeknek szánt külön románoktatási tantervet, be is nyújtották a minisztériumnak, az pedig a füle botját sem mozdította rá, miközben a létező tankönyvek bírálaton kívül mást nem kapnak már évek óta.

Az új tanügyi törvénytervezet vitája a végtelenbe látszik nyúlni a szenátusban, a pedagógiához és a tárgyhoz méltatlan politikai huzavona martalékává váltan ahelyett, hogy csökkentené, csak szaporítja a nebulók és tanárok amúgy is sok baját. Az égető gondok orvoslását a magyar érdekvédelem sem tekinti sürgető gondnak — tették szóvá többen is a konferencián.

A tanácskozást immár harmadszor tartják meg a Sapientia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet gyümölcsözőnek bizonyult együttműködésének keretében, azon idén hazai kisebbségi és többségi, valamint határon túli kutatók is részt vettek szép számban. Volt szó a roma oktatás rendkívüli kérdéseiről — itt a romani nyelvnek a standardizálása még mindig folyamatban, a tulajdonképpeni didaktikai kérdések ezután dolgozandók ki —, felmerültek a hazai törpe kisebbségek anyanyelvhasználatának gondjai, élményszerű előadás taglalta a besszarábiai románság sajátos nyelvi helyzetét — itt az államnyelv hivatalosan a román, de valójában az az orosz is —, a legtöbb ismertetett dolgozat persze az erdélyi és moldvai magyarság nyelvállapotát taglalta. Horváth István intézetigazgató is fájlalta, hogy felajánlásukra, mellyel tanulmányaikat a törvényhozók rendelkezésére bocsátották volna, s hogy szolgáljanak azok iránymutatóként a tanügyi törvénytervezet vitájában, nem érkezett érdemi válasz a parlament részéről.

A legátfogóbb módszertani tanulmány vázlatát Péntek János ismertette, erre visszatérünk még lapunkban. A kolozsvári professzor többek közt leszögezte, tipológiailag a hazai kisebbségek annyira sokfélék, hogy igényeik sem vehetők egy kalap alá, oktatásuknak is más-más úton kell járnia. A románnyelv-oktatásban Péntek János a minden kisebbségek sajátos igényeiből, a tanulók saját anyanyelvéből kiinduló tankönyvek használata mellett szállt síkra, s rámutatott ama elvárás fonákságára, mely szerint csak a kisebbséginek kell kétnyelvűnek lennie, holott Erdélyben például a magyar is környezeti nyelv nem egy régióban. A professzor figyelmeztetett egyúttal arra is, hogy számunkra az anyanyelvi dominanciájú kétnyelvűség elérése lehet csak a cél, különben az nyelvvesztéshez, beolvadáshoz vezet.

„Nem csak a hatalom nyelvének van valóságteremtő ereje, minden nyelv valóságot teremt, ha használják, ha választják" — mutatott rá szociológiai vizsgálatában Sorbán Angéla kolozsvári kutató. Gál Noémi a nyelvi revitalizációs taktikák szükséges voltáról értekezett a szórványhelyzetbe vagy előnytelen helyzetbe szorult népcsoportok esetében. Aradi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, temesvári, sepsiszentgyörgyi, gyimesfelsőloki, szabadkai stb. kutatók értekeztek sajátos helyi nyelvi jelenségekről, a hazai bírósági nyelvhasználat fonákságairól. Átfogó képet nyújtott a tannyelvpolitikákról Vámos Ágnes budapesti kutató. A romani nyelvet végre elismerték iskoláinkban anyanyelvnek — közölte Ioan Lăcătuş Crăciun roma kutató, itt-ott szerény kezdetektől is be lehet számolni, egyelőre tízezer kisdiák cigányul is tanul, 2010-ben a tantárgyolimpián külön tárgyként szerepelt, de a nyelvtanárképzés és a konzervatív helyi hatóságok ellenállásának a leszerelése egyelőre fő feladat. Szingapúr különös világába nyújtott betekintést Gordon Győri János előadása arról a városállamról, ahol négy hivatalos nyelv létezik, de jóformán senki nem tanul anyanyelvén. Zárszavában Horváth István megfontolandónak nevezte a kérdéskomplexum célszerű hazai kezelése végett annak nyelvi ideológiáktól való megtisztítását.