Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 13:13
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 1., csütörtök: Közélet

Beindulhat a rendőrtisztképzés (Magyar fiataloknak is)

Örömmel teszünk eleget Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke felkérésének, hogy pontosítsunk: a bukaresti rendőrakadémián 34 helyet tartanak fenn idén magyar fiatalok számára, mégpedig három karon és öt szakon.
A rendőri, határőri, csendőrségi, tűzoltósági és levéltárosi szakokról van szó. Örömmel, mondom, mert valóban áttöréssé fejleszthető ez, ha az akadémia és a belügyminisztérium nem egyszeri gesztusnak szánja, hanem e helyeket ezentúl rendszeresen évről évre meghirdeti, mi több, szaporítja. Mert azért, valljuk be, ahhoz képest, hogy több száz ilyen rendőrtisztre lenne szükség az ország magyarlakta vidékein, e szám egyelőre nem nagy.
Az első fecskéknek azonban már most felhívnánk a figyelmét arra, hogy nem akármilyen karrier elébe néznek, hiszen több megyében, városban, településen kerülhetnek az élre is, ha beérik annak a szemléletváltozásnak a gyümölcse, melynek szerény kezdeteit ma e helyek meghirdetésében üdvözölhetjük.
Lapunk kérdéseire az alelnök elmondotta, még nem mérték fel, hány magyar rendőrtisztre és pláne közrendőrre lenne szükség, ezért hadd siessünk segítségére. Ha csak a három székely megye szükségletét próbáljuk meg felbecsülni, nyugodtan elmondhatjuk a mai létszámok ismeretében és annak alapján, hogy a magyarok aránya még mindig legfeljebb tíz százalék körül mozog: egyedül a Székelyföldön legalább háromezer magyar rendőrségi alkalmazottra lenne szükség, a képzési arányokat tehát ehhez kellene igazítani. Beszámítva azt is, hogy nagy hátrányt kell behozni, a fenntartott helyek számának kezdetben még magasabbnak kellene lennie. Ha az erdélyi szükségletekkel is számolunk, nézetem szerint e számot nyugodtan megszorozhatjuk kettővel vagy hárommal. Igazán fonák helyzet ugyanis, hogy a második világháború utáni rendszer tudott magyarokból rendőrséget felépíteni a Székelyföldön, az új pedig húsz év alatt sem tudta leépíteni azt a torzulást, melyet a ceausizmus hozott létre a hetvenes-nyolcvanas években, s mely a belügyi szolgálat, a karhatalom teljes elrománosításával oda juttatta e szerveket, hogy mára a nyelvismeret hiánya alapfeladataik ellátásában is akadályozza őket. Az alelnök szerint szerepel a tervek közt, hogy a kolozsvári rendőrlíceumban jövőre szintén fenntartsanak helyeket magyar pályázók részére. A két évvel ezelőtti kampány, amikor magyarokat toboroztak rendőri szolgálatra, százak jelentkezését eredményezte, az érdeklődés hát meglenne. Nem csoda, biztos munkahelyet, kiemelt jövedelmet jelent a szakma, és társadalmi megbecsülést, miként mondja.
Igaza van. Ezen túlmenően a többség és kisebbség viszonyának alakulására lenne üdvös hatással, azt mondanám, erkölcsileg kiemelten hálás feladat hárulna a magyar rendőrökre és tisztjeikre, ez külön jutalma lenne a magyar alkalmazottnak. Várjuk hát az újabb jó híreket a felmérés és a helyek számának bővítését illetően. Addig is örömmel közölnénk, amit egyelőre nem tudni: a kizáró jellegű első próbákon átjutott-e az az egyelőre feliratkozott 15 Hargita, 2 Arad és 9 Maros megyei fiatal, akiről tudnak az ügyvezető elnökségen, de a teljes listát még nem ismerik. Mint ahogy arra is számítunk, a magyar fiatalok már jelentkezéskor garanciát kapnak arra, hogy Erdélyben, szülőföldjükön vagy annak közelében, magyarok által lakott területeken várja őket leendő munkahelyük.
Hozzászólások
2010. július 1., csütörtök 07:45
klauka09
505 hozzászólás
itt a nagy alkalom az RMDSZ terjeszkedésére, mert ha az a rendőr Tulcea megyében kap állást, természetesen viszi a családját is, már lehet magyar iskolát igényelni, magyar képviseletet, tanácsosi állást és 20-30 év mulva lehet tulcea megyében harcolni az autonomiáért, ez pedig jó pár poliikusnak a megélhetését jelenti, mert akkor ott is lehet bolonditani az embereket

2010. július 1., csütörtök 09:12
kezdi
181 hozzászólás
"Mint ahogy arra is számítunk, a magyar fiatalok már jelentkezéskor garanciát kapnak arra, hogy Erdélyben, szülőföldjükön vagy annak közelében, magyarok által lakott területeken várja őket leendő munkahelyük." Tisztelt B. Kovács András nem gondlja, hogy az állítását-véleményét pontosan az illetékesek nem veszik majd komolyan?

2010. július 1., csütörtök 09:13
lacafaca74
2661 hozzászólás
klauka09 megint félrevered a harangokat, ez nem csak egy RMDSZ probléma vagy siker, ez mindnyájunk érdekeit szolgálja, lehet a tiedet kevésbé, neked megfelel az is ha válaszként kapsz egy nagy "poftim ?"-ot, ha netán magyarul mernél hozzászólni egy rendőrhöz.

2010. július 1., csütörtök 09:39
kezdi
181 hozzászólás
lacafaca74. A klauka09 néven jelentkező sorstársunknak intézett kérdéseddel kapcsolatosan: ha egy román rendőrhöz magyarul szólsz és a válasz egy nagy poftim az még jó. (már más válaszokról is hallottam). Ellenben mi fog történni ha egy magyar rendörhöz magyarul fogsz szólni? (mivel már megpróbáltam, így nem kommentálom)

2010. július 1., csütörtök 10:11
klauka09
505 hozzászólás
igy igaz kezdi, volt már hasonlóban részem, magyar rendőr hirtelen nem tudott magyarul, de olyanban is volt részem hogy a román rendőr törve és kézzel lábbal hadonászva magyarul beszélt, csak azért mert a társaságunkban volt egy aki keveset beszélt románul
kb hetente egyszer bejárok a rendőrségre és tudom hogy nem igaz amit az ujságok irnak, vagy csak részben igaz....
ahogy itt probálom megértetni egyes eltulzott magyar felfogásu emberrel hogy nincs igaza, ugyanugy ,,otthon,, is probálom elmagyarázni hogy erdélyben nincs román gyülölet....
mindkét népben vannak felvilágosult emberek, akik nem a nyelv és szin alapján határozzák meg embertársaikat, és vannak betokosodott szük látóköröek is akik minden aproságból képesek magyar-román vitát csinálni
talán csak az ilyen fele-fele családból származó emberek tudnak részrehajlás nélkül komolyan gondolkodni

2010. július 1., csütörtök 12:15
hillsnail
317 hozzászólás
és akkor csak úgy lesz békés együttélés ,ha keveredünk ? Nincsen ezzel semmi bajom ,mindenki maga tudja, de van fogalmad hogy hány vegyes családból származó gyerek megy magyar iskolában ? Rossz az arány ránk nézve.Erdélynek volt egy iratlan szabálya, mindenki a maga falujában, és így nem volt gond.Nem létezett az egymásra telepítés , amit igazából a monarchia idején találtak ki a sógorok és alkalmaznak a románok a mai napig.

2010. július 1., csütörtök 12:48
kisokos
282 hozzászólás
szerintem meg mindegy, hogy milyen nyelven beszél a rendőr ha ugyanolyan korrupt...
természetesen magyar embernek szívesebben fizetünk a zsebébe vagy nem ?

én csak tudom :)

2010. július 1., csütörtök 13:00
polgar
70 hozzászólás
Kedves klauka09. A mai Háromszék mindhárom hozzászólásodból kivillan a magyarszereteted,sőt mitöbb az egyikben még ajánlod is, fiatalnak és öregnek egyaránt a magyarországi munkalehetőséget, éhenhalást jósólva az autonomiára törekvők számára.Nos én személy szerint akkor is megprobálnám legrosszabb esetben saját kezünk által vesznénk éhen nem holmi inkompetens, értelmi fogyatékos bukaresti rablóbanda keze által.Ha identitás zavarokkal küzködsz mert felemás családból származól -netalán- ülj le egy sarokba szépen csendesen és döntsd el, hogy hova is húz a szíved és ne nekünk ajánjad a magyarországi munkalehetőséget.Az,hogy -amint azt te is írod az a fenti hozzászólásodban- "otthon" probálod elmagyarázni, hogy Erdélyben nincs román gyűlőlet, nemes cselekedet ennél nemesebb csak az volna talán ha egyszer végleg otthon felejtenéd magad.A tucleára kihelyezett magyar rendőrrel (amint azt a harmadik hozzászólásodban irtad) aki magával viszi majd a hozzátartózóít,nem is tudom ez tulajdonképpen melyik nemzetre is vall igazán Hmmm...? Nézz csak körül Szentgyörgy városában hány moldovai rendörnek van már itt a "cumnat -ja", "verisor-ja" stb. Egyetlen egy dologban tudunk egyeterteni: rüheljük az RMDSZ -t mindketten, de szerintem az már rég nem képviseli az erdélyi magyarságot.

2010. július 1., csütörtök 13:56
hillsnail
317 hozzászólás
ha szeretetben nem is, de gyülöletben egyet értetek :DDD...van ebben valami magyaros érzés ......

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Német rendőrök példája
Huszonéves, egyszerű készülékeket használnak, és igen nagymértékben specializálódtak a német rendőrök — mondta el Valentin Ghican sepsiszentgyörgyi felügyelő, aki a londoni székhelyű európai közúti rendőrség szervezetének nemzetközi tapasztalatcseréjén vett részt Kölnben.

- :
Mi, hol, mikor?
Mi, hol, mikor?
Árad az Olt
Mikóújfalu alatt és Oltszemnél is áradt az Olt, elöntötte az ártéri legelőket és kaszálókat. Erdővidék felé, a kőbányák alatti vasúti átjárónál már a töltést nyaldossa az iszapos lé. Az idei szénatermés ezen a területen elúszott.
Kép és szöveg: Sylvester Lajos

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS