Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 13:18
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 2., péntek: Nyílttér

Mire ébredtünk július elsején?

A válságellenes intézkedések első hulláma július elsejétől lépett életbe — illetve ebben a pillanatban öntött el mindenkit a válság. Bár a magánszektorban már másfél éve érződik a gazdasági visszaesés, munkahelyek szűntek meg, és a legtöbb cégnél a fizetéseket is lefaragták, a neheze csak ezután jön, mert nem egyszerűen annyi történt, hogy most már az állami alkalmazottak is kevesebbet vihetnek haza: sok egyéb juttatás is vékonyodott, csak az árak és az adók dagadoznak.
És ez még csak a kezdet. Mivel a lej napról napra hígul, sokan már a kilencvenes évek megismétlődésétől rettegnek, amikor igen alacsony életszínvonalra kényszerültek a magas számlák miatt. Összeállí­tásunkban a családi költségvetéseket érintő változások legfontosabb tételeit vesszük számba.
A legnagyobb érvágás ezúttal az állami alkalmazottak zsebén történt: a 25 százalékos bércsökkentés valójában sokkal nagyobb lesz, mert az ebédjegyeket, ajándékjegyeket, bölcsődei és vakációs szelvényeket is megadózzák ezentúl — igaz, ezeket a magáncégek emberei is megszenvedik. A bankbetétek és folyószámlák kamataiból is elvesznek 16 százalékot, és 15 százalékkal csökken a gyermeknevelési támogatás is (ez jelenleg nem mehet havi 600 lej alá, de a pénzügyminiszter szerint módosítani kell a kiszámításán, hogy ne a szülés előtt ledolgozott tizenkét hónapi, hanem kétévi bér szerint szabják ki a megfelelő összeget). Szolidaritási illetéknek nevezett, új követeléssel sújtják a több lakással rendelkező polgárokat: a bérbe nem adott második ingatlan (nyaraló) után 50 százalékkal, a harmadik után 100 százalékkal több adót kell fizetni, mint eddig, és mindezt gyorsan, szeptember 30-ig. A negyedik lakásra/házra már 200 százalékos adót vetettek ki, ámbár ez csak a tehetősekre vonatkozik, a kis jövedelműek a pénzügyminiszter szerint továbbra is védelmet élveznek. A többiektől azonban összesen 31 millió lejes bevételt remélnek a következő három hónapban. Az általános megszorítások a szellemi tulajdonra is kiterjednek: tegnaptól nem 40, hanem csak 20 százalékot lehet leírni költségként a bruttó jövedelemből, és ugyancsak fél pénzt, 50 százalék helyett 25-öt számolhatnak el a művészek a monumentális alkotásokért is (ha még lesznek). Ehhez képest csekélység, hogy a szerencsejátékok nyereményeiből ezentúl tízezer lej alatt is 25 százalékot fölöz le a kincstár (eddig a küszöböt el nem érő összegek után csak 20 százalékot vettek el).
A szabadfoglalkozásúak azokkal a cégekkel összhangban fizetik társadalombiztosítási járulékaikat és adóikat, amelyekkel szerződésben állnak. Ha tehát egy ilyen cég bajba jut, az új szabályozás szerint az is előfordulhat, hogy 30 000 lejes évi jövedelemből 25 000 az államé lesz. A nyugdíjakat nem csökkentik egységesen 15 százalékkal, miután az alkotmánybíróság ezt megtiltotta, de a speciális nyugdíjakat újraszámolják, bár erről részleteket még nem hoztak nyilvánosságra. A következő csapás a munkahelyek felszámolása lesz: a miniszterek szerdán bemutatták átszervezési javaslataikat, a nyilatkozatok kereken százezer hivatalnokot ítélnek munkanélküli-segélyre.
Ez azonban nem minden, a levonásokat drágulások is követik: az általános forgalmi adó (áfa) 19-ről 24 százalékra emelésével nem csupán öt százalékkal többet fizetünk az üzletekben, mert a késztermékig minden összeadódik, és az üzemanyagok ára sem marad a régi. A Petrom-benzinkutaknál immár a legolcsóbb, ólommentes termék literje is 4,60 lej, a gázolaj ára 4,66 és 5 lej között mozog, a legdrágább benzin pedig 5,4 lej literenként. A 2000 köbcentinél nagyobb motorú személygépkocsik adóját megduplázzák, és növekedni fognak a biztosítási költségek is. Sokaknak fáj, hogy a cigaretta is legalább 30 banival drágul csomagonként. Ugyan minden használati cikk ára megemelkedik, a legnagyobb hatást várhatóan az élelmiszerpiacon mérik majd, és bár a kormány kétmilliárd lejes bevételre számít az áfaemelésből, az elemzők szerint ez korántsem biztos, a következő hónapokban minden apró kiadást jobban megfontolnak az emberek. Hiszen mindent összeadva 40 százalékos jövedelemkieséssel kell élni, és korántsem biztos, hogy a kormány beéri ennyivel. Egyedüli reménysugár, hogy a képviselőház pénzügyi bizottsága tegnap 5 százalékra módosította az alapélelmiszerek (kenyér, tej, hús, olaj, cukor) és a szociális lakások építésének általános forgalmi adóját. Ezt azonban még a parlamenti többséggel is el kellene fogadtatni ahhoz, hogy a legszegényebbek számára valamelyest megkönnyítsék a túlélést.
Hozzászólások
2010. július 2., péntek 05:21
istike165
139 hozzászólás
Kedves kepviselo, szenator, es egyeb urak, levego es paszulygaz (FING) adot mikortol fizettettek a neppel?


2010. július 2., péntek 13:50
lacafaca74
2661 hozzászólás
Hamarosan istike165. Nem kell ezeknek ötletet adni.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Bűnadó mint mentőöv
A baj nem jár egyedül, tartja a közmondás. Az áfaemelés következtében tegnaptól elszabadultak az árak, végét a drágulásnak nem látni, valószínű, akkor mérséklődik majd, amikor a vásárlóerő úgy elgyengül, mint az őszi légy.

- Farkas Réka:
Őszre halasztották a tanügyi törvényt (Elakadt a szenátusi vita)
Már szinte bizonyos, nem kezdődik új tanügyi törvénnyel a következő tanév, a jogszabály vitája elakadt a szenátus jogi bizottságában, s tegnap az ellenzéki honatyák úgy döntöttek, csak augusztus végén folytatják a cikkelyenkénti elemzést — mondta el a Háromszéknek Bokor Tibor szenátor, a bizottság tagja.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS