Jelentés a gombapiacról

Belekaparok falusi emlékeimbe: az volt az igazi, amikor gyermek- és már felnőtt korunkban annyi évtizeden át baráti körben, kalákában gyűjtöttük a gombát. Most, vénségemre, nem is tudom, miért, menten elakadok a gombaárusok fiókpiacánál. A látvány gyönyörű, ha le tudom választani a hatalmas rókagombakupacok, keserűgomba-halmok, medvegombacsomók mögötti gombaárus kaszt bizonyos egyedeiről, akik, úgy tűnik — sértés ne essék —, aznap még a macskamosdáson sem estek túl. Valakiknek figyelmeztetniük kellene őket bizonyos higiéniai és öltözködési illendőségről és a civilizációs igényekről, saját érdekükben. A magukat vonszoló, messziről szagot árasztó, főleg idősebb asszonyoktól ugyanis elmegy a vásárlási kedv. (Az talán nem minősül diszkriminációnak, ha elmondom, hogy én azért megnézem, kinek a gombáját vásárolom meg.) Üdítő kivételként egy fehér köpenyes hölgy is kínálja a portékát. Sajnos, ez egészen egyedi eset — az is lehet, hogy gombaellenőr —, bár legalább egy tiszta kötényt mindenkitől elvárhatnánk. Ha már utánunk kiabálnak: vegyen keseru gombá! Rokagombá!

Engem a rókagomba érdekel, amely sokak szerint a szarvasgomba értékei felé közelít fűszeres illatával, aromájával. Közel húsz évvel ezelőtt a hamburgi piacon egy kilogrammért — akkor! — harminc márkát kértek. Itt tíz új lejért egy egész kupacot vásárolhatok. Majd kezdek valamit vele. Újabban forró vízben éppen csak meglobbantom — másképp kifő belőle minden íz-aroma, s még szíjas is lesz —, apró műanyag tálacskákba porciózom, úgy kerül a mélyhűtőbe. Évtizedekkel ezelőtt Kommandón hatalmas üstökben, szabad tűzön olajban pároltuk, amíg a habzó sárga leve le nem tisztult. A kamrában tároltuk kompótosüvegekben, az új szezonig kitartott...

Emlékszem, amikor Móricz Zsigmond lányát meghívtuk Sepsiszentgyörgyre, félvékányi, hihetetlenül mutatós gombát vettem neki a portékája iránt gusztust keltő falusi asszonytól. Virág néni a páfránnyal lefedett kosarat úgy vitte haza Budára, ahogy volt, és évek múlva is mesélték — lánya, kicsi Virág is —, hogy az itteni recepttel együtt az egész utca családjai számára szétporciózták a szállítmányt. Óriási sikere volt!

Az idei esős évszak egyik pozitív hozadéka — a kevés közül — a gombainvázió, amely begyűjtőit is némi pénzhez juttatja. Mert ha az ember gombát vásárol, megvesz még egy csokor orbáncfüvet is teának, hogy a máját ne csak borral-sörrel tartsa karban. És vesz egy kupac medvegombát is, amelyet földesen raknak ki, mert másképp látszanának a benne hemzsegő kukacok. Aztán otthon, gombapucolás közben a java részét eldobja...

A gomba természetesen akkor a legízletesebb, ha mi szedjük le és mi készítjük el. De akinek erre nincs módja, vásároljon a piacon, a vasúti megállónál, bizonyos faluvégeken, és tegye el a holt szezon idejére. Fagyasztva, sóban, olajban dunsztolva, porrá őrölve vagy szárítva is tartósítható.

A városgazdák, piacgazdák pedig nézzenek ki a zöldségpiacra, dokumentálódjanak, hogy ennek a városnak egy modern vásárcsarnokra is mekkora szüksége lenne, amikor valamiképp kimászunk ebből a gazdasági slamasztikából. Nem kerülne többe, mint egy szabvány sportcsarnok. A jelenlegi zöldségpiacon a kocsinak helyet keresni már szinte reménytelen. Egy nagyobb piactér is elkelne. Úgy látom, a Csendőrváros mellett lenne még szabad hely az Olt lankáján.