Befejezetlen sírkőavatás Bibarcfalván

Múlt év október 23-án zajlott le a Száldobosi Borbáth László huszárszázados bibarcfalvi temetőben lévő szétmállott sírkövének újraállítása — valójában új és tartósabb anyagból készült körülbelüli hasonmásának röviddel azelőtti emelése — okán tartott megemlékezés.

Ezt olvasva szinte azonnal hiányérzetünk támad, merthogy egyetlen szó sem jelzi, hogy szabadságharcunk helyi vonatkozásainak és Erdővidék történetének számottevő személyisége alussza itt örök álmát. Nyugalmazott magyar királyi honvéd huszárszázadosként tüntették fel, csakhogy ebbe az állományba mindössze az 1870-es évek közepe táján került akképpen, hogy a kiegyezés utáni m. kir. honvédség kötelékében ténylegesen a legcsekélyebb szolgálatot sem tette. Azt gondolhatnánk, ezenkívül más dolog nem esett meg vele élete folyamán. Nincs tudomásunk arról, eredetileg ki és miért íratta a régi kőre e hézagos fogalmazást. Persze, már nem annyira ez a fontos, hanem hogy annak idején olyan hibát követtek el, amit napjainkban helyesbíteni alapvető közösségi követelmény.

Úgy véljük, semmiféle érdek vagy hagyomány nem sérülne, ha az erdővidéki huszártiszt történelmünk tetőpontján véghezvitt tevékenységének itt is nyomát találhatnánk. Ellenkezőleg, az érdeksérelem és a múltunkhoz kötődés kifejezésének csorbulása éppen az ily módon fenntartott állapot eredményeképpen következhet be.

Azt nem várjuk, hogy a meglévő felirat sorai közé szorítsák be a kiegészítő szövegrészeket, sokkal inkább kínálkozik erre a sírkövön lejjebb található szabad felület, vagy a talapzat üresen álló mellső oldala.

A Bibarcfalván született Száldobosi Borbáth László — akinek nagyapja költözött ebbe a faluba — régi és előkelőnek számító bardocszéki család sarja. Mint közvitéz 1829-ben a székely határőr-huszárezrednél kezdte katonai pályáját, és a függetlenségi harc elején, 1849 januárjában érte el a hadnagyi rangot. Ekkor szülőföldjén önkéntes lovascsapatot szervezett, ennek élén előbb főhadnaggyá, és márciusban már századossá lépett elő. A székelyföldi és Brassó környéki hadműveletekben szakadatlan helytállással vezette több ütközet során győzelemre százhúsz földijéből összetevődő egységét. Az ezredének feloszlatását magával hozó fegyverletétel után vizsgálati fogságot szenvedett, majd 1854-ben a Török—Gálffy-féle szervezkedésben vállalt szerepe kapcsán halálos ítéletet szabtak ki rá, amit kegyelemből 15 év péterváradi sáncmunkára enyhítettek. Innen 1857-ben amnesztiával szabadult, és 1870 márciusában az akkoriban szervezett Magyar Királyi Honvéd lovassághoz kapott szintén századosi rendfokozatban kinevezést, de szolgálatba nem helyezték. Eleinte szabadságolt állományba került, és későbbi szolgálaton kívüli viszonyba vétele után az 1870-es években nyugalmazták.

Az egyedüli 1848—49-es honvédtiszt volt, aki teljes egészében Erdővidéken toborzott alakulat parancsnokaként küzdötte végig a magyar szabadságharcot. Jelentőségét ez még inkább kiemeli. Száldobosi Borbáth László maradéktalan érdemeivel jogot nyert nemzeti elkötelezettsége megmásíthatatlan tényének rövid, de pontos feltüntetésére. Nem beszélve a távolabbról idelátogatók kielégítő tájékoztatásának szükségességéről. Nem lehetünk pártfogó örökösei egy valamikori mulasztásnak, mi több, haladéktalan kötelességünk orvosolni az egykori elhibázott lépést, melyre a legmegfelelőbb időpont most lett volna.

Az 1848—49. évi szabadságküzdelem történelmünknek az utókorra legnagyobb hatást gyakorolt eseménysorozata. E folyamat nemzeti ügy, vagyis közös ügyünk, résztvevői mindannyiunkéi. Emlékük úgyszintén, amit megnyirbálás nélkül láthatóvá és hozzáférhetővé szükségeltetne tenni.

Mindezek ellenére a kialakult helyzet nem reménytelen. A lemaradt ismertető feliratrész könnyen pótolható, amelyet e sorok szerzője az elhelyezési költségek felajánlásával kíván elősegíteni.