Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 3., szombat: Közélet Üres hassal énekelni... (Évadzáró a Háromszék Táncegyüttesnél)![]() Keserű szájízzel zárta a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a huszadik és az M Stúdió az ötödik évadot, bár az előadások és a nézők száma, valamint az elért sikerek tekintetében lenne okuk örömre, a megnyirbált fizetések miatt inkább megalázottnak, mint megbecsültnek érzik magukat. A két társulat évadzáró gyűlésén többek között erről is szó esett. A Háromszék Táncegyüttes az elmúlt évadban három bemutatót tartott, és több, korábbi előadást is műsoron tartott, hatvannégy előadását több mint tizenhatezren nézték meg. A székházon kívül belföldi és külföldi turnékon mutatkozott be, nyáron sincs teljes leállás, részt vesznek a kolozsvári Magyar Napokon, és a tervek szerint augusztusban Portugáliában lépnek fel. Rejtett műsorpolitikájukat betartva új és felújított néptáncműsorral (Böjttől böjtig, Hol jársz, hová mész...), táncszínházi produkcióval (Csávási ballada, Sárkányölő) és gyermekműsorral (Mátyás király ajándéka) is megörvendeztették a közönséget, A magyar néptánc évszázadai című, Novák Ferenc előadását kísérő táncos történelemórával azokat is becsalták a nézőtérre, akik nem rendszeres látogatói az együttes előadásainak.
Oktatás, képzés terén sem maradtak el a korábbi évek szokásaitól, ebben az évadban Molnár-technikát (Molnár István hatékony tánctanulási módszere) és căluşt (román tánc) tanultak vendégtanároktól, a XXI. Népzene- és Néptánctalálkozón adatközlőktől gyűjtöttek.
Az M Stúdiónak két bemutatóját (Liliom, felújított DOKK) és négy korábbi előadását (Hamlet, Rómeó és Júlia, Törékeny, Megöltem anyámat) láthatta a nagyérdemű itthon és vendégszereplések alkalmával. Tíz fesztiválon vettek részt, köztük nagy sikerrel mutatták be a Rómeó és Júliát a bukaresti Caragiale-fesztiválon. Uray Péter, az M Stúdió művészeti vezetője ,,legjobb esetben is alternatív"-nak nevezte munkakörülményeiket, de hangsúlyozta, hogy a társulat sokat fejlődött az öt esztendő alatt, produkcióikat a szakma elismeri és dicséri, de szerinte is több kell a megbecsüléshez.
Mindkét csapat tagjai fizetésük negyedét veszítették el július 1-jétől, így nem csoda, hogy a minimálbér szintjén fizetett tánckar egyre csappan, folyton mennek el táncosok, az újakkal pedig sok a munka — derült ki Deák Gyula igazgató beszámolójából. Hogy mégis vannak eredmények, és sikeresnek mondható mindkét társulat művészi teljesítménye, ez a táncosokon, zenészeken és a színészeken kívül a műszaki személyzetnek és a szervezőknek is köszönhető — vallja mindkét csoport művészeti vezetője (Ivácson László és Uray Péter). A 2010/2011-es évad szeptemberben a kettős (öt-, illetve húszéves) évforduló alkalmából szervezett rendezvénysorozattal kezdődik, amelynek megvalósításában együttműködnek az együttes korábbi koreográfusai és zenészei is, valamint fellép mind az öt hivatásos erdélyi néptáncegyüttes és az M Stúdió. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1056Olvasóink értékelése: 3.33Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 3., szombat 13:08
elsono 137 hozzászólás Remelem nem oli meg a szekely nepi kulturat, nepzenet, neptancot a penz! Isten mentsen meg ettol az allapottol es javaslom szervezzenek gyujtest a Haromszek egyuttes vezetoi!!
2010. július 3., szombat 13:16
bertus 18 hozzászólás Kitől akartok gyűjteni?Az állami szférában dolgozóktól vagy ami marad az árvizkárosultaknak szánt gyűjtés után.Meg kellene tanulni már végre becsületesen dolgozni,nem örökké a segyély s az ingyen kapott valamit várni.Kedves ELSŐNŐ mennyit szánt a Háromszék eggyüttesnek?
2010. július 3., szombat 23:19
Marcsdor 23 hozzászólás Bertus kedves, KIKNEK kellene "már végre" megtanulniuk becsületesen dolgozni ??? Kikre vonatkozik ez a kijelentés ? A Háromszék Együttesre ? Ugyanis a szövegkörnyezet ezt sejteti...
Ön látott valaha is bár egy előadást ? NEM HISZEM. Mert akkor másként gondolkodna és fogalmazna. A BÖLCS EMBER CSAK ABBAN A TÉMÁBAN SZÓLAL MEG, AMELYHEZ ÉRT IS !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
