Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 3., szombat: Közélet Külföldi hírekVitatott kormányfőhelyettesi jogkör
Megszakította tegnapi tanácskozását az alakuló négypárti szlovák kormánykoalíció, mert a feleknek eltérő véleményük van a kisebbségi és emberjogi kérdéseket felügyelő kormányfőhelyettes jogköreiről. A korábbi megállapodások értelmében ezt a tisztséget a Híd párt képviselője tölti be. — Két javaslat van az asztalon, amelyekről dönteni kell — közölte újságírókkal Iveta Radicová kijelölt miniszterelnök. Bezárnák a clevlandi magyar templomot
Befejezték a tiltakozást a hívők a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomban, ahová előzőleg bezárkóztak a templom bezárása elleni tiltakozásul. Követelésüket elérték: a bezárásról döntő megyéspüspök beleegyezett, hogy találkozik velük. A magyar és amerikai zászlókat tartó csoport 16 órás tiltakozást követően a rendőrség felszólítására hagyta el az épületet. A rendőrség közlése szerint hatan voltak a templomban, senkit nem tartóztattak le. A 106 éves magyar templom az utolsó annak az 50 templomnak a sorában, amelyet Richard Lennon clevelandi püspök a racionalizálás jegyében bezáratott az amerikai Ohio szövetségi állambeli egyházmegyéjében.
Regény Sarkozy haláláról
Meghalt az elnök — ezzel a címmel jelent meg a héten Pierre Maraval francia író legújabb regénye, amely borítóján az egyik legolvasottabb politikai magazin, a L’Express címlapját idézi: Nicolas Sarkozy fotója felett azonban a magazin neve helyett a gyorshír felirat olvasható, alatta pedig az, hogy Franciaország sokkos állapotban. A 327 oldalas regény — amelynek szereplői létező személyek, de a történet természetesen fikció — 2010. július 17-én, Nicolas Sarkozy hirtelen halálával kezdődik: a francia államfő délután 1 órakor agyvérzésben életét veszti, miután egy jót teniszezett feleségével, Carlával. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 617Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||