Székelyföld neve ellen tiltakoznak (Illyefalva címere)

A rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke örömmel állapította meg, hogy a ,,kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet a román sajtó következetesen »úgynevezett Székelyföldként« emleget." Azonban nem mindenki örvendett ennek.

A székelyföldi román civil szervezetek nem értettek egyet e véleménnyel, mert e rendeletben szereplő Székelyföld megnevezést alkotmányellenesnek tartják. E közel nyolcszáz éves megnevezés jogtalanságát abban látják, hogy a három megyét ,,40 százaléknyi román nemzetiségű" lakja. A ,,határ" szó használatát pedig azért tartják sértőnek, mert az a román értelmező szótár szerint ,,két országot egymástól elválasztó" vonalat jelent. A Székelyföldön működő román civil szervezetek vezetői tehát úgy gondolják, hogy az említett kormányhatározat törvénytelen, mert sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely ,,kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam". (MTI nyomán. Kuruc.info, 2010. május 28.)

Mielőtt megvizsgálnánk a fenti kijelentéseket, el kell mondanunk, ahhoz, hogy egy címert elfogadjanak, a tervezetet több helyi és országos szintű szakintézmény ellenőrzi. Szekeres Attila István heraldikust idézem: ,,Miután az önkormányzat elfogad egy címertervet, azt el kell fogadnia a megyei, regionális, majd országos heraldikai bizottságnak. Ezt követően láttamozza a közigazgatási minisztérium, majd a kormányfőtitkárság elkészíti a kormányhatározat-tervezetét. Ezt még ellenőrzi a törvényhozói testület, s ha eddig minden rendben találtatik, a kormány határozatban fogadja el, s a jogszabály megjelenik a Hivatalos Közlönyben." E procedúra ismeretében izgalmas kérdés: hogyan sikerült több országos és magas rangú intézménynek olyan módon eljárni, hogy egy községi címer olyan törvénytelenségeket tartalmazzon, amelyek a román alkotmányt sérthetik?

A következőkben erre keresem a választ. Az elemzést Illyefalva község címerének ismertetésével kezdem. A törvénysértést előidéző címer elődje az 1870-es években készült községi címer volt, amely folytatása egy 300 évvel korábban tervezett városi jogállást tükröző jelképnek, címerpecsétnek. Ez utóbbi Illyefalva székely oppidum (mezőváros) rangját volt hivatott tükrözni. Hajdanán Illyefalva két követtel képviseltette magát az erdélyi diétán, az országgyűlésen. A város lakói mentesítve voltak a katonáskodás terhe alól, nem függtek a széki vezetéstől, széles autonómiával, önkormányzattal bírtak.

E sorok írója 1973-ban, levéltári kutató munkája során talált rá a város piros viaszpecsétjére, amelyet Orbán Balázs leírása alapján már ismert. (Székelyföld leírása, III. kötet, Pest, 1869, 31. old.). Mivel maga a pecsét formája addig ismeretlen volt, ezért az említett viaszpecsétről készült fénykép alapján Krecht Aranka lerajzolta azt. Mivel időközben hamis rézpecsét került elő, a városi pecsétről készült rajz jelentősége megnőtt. Ma az Illyefalva község központjában emelt Hősök emlékművén elhelyezett márványtáblán az eredeti, az általam fényképezett és lerajzoltatott városi ,,címerpecsét" kifaragott mása látható. A pecsétcímer latin körirata: ,,Sigillum. Oppidi. S. Ilyefalva", azaz ,,Sz(ent) Illyefalva mezőváros pecsétje". Azért emlegetek pecsétcímert, mert a pecsét egyúttal a címer szerepét is betöltötte.

Illyefalva és Háromszék (Kovászna) megye településeinek címertervei a Történelmi Magazin folyóirat 2007. novemberi és decemberi lapszámaiban láttak nyomdafestéket. Szerzője a már említett heraldikus, Szekeres Attila István. Illyefalva község címerének ismertetése mellett került sor a városi ,,címerpecsét" bemutatására is. Rámutattam arra, hogy a mai községi címer átvette a korábbiakból a díszgúla, a határkő szimbólumot. Nos, a községi címer e jelkép által mintegy 420―430 éves múltra tekint vissza. Amikor elődeink megtervezték Illyefalva város pecsétcímerét, nem tudtak arról, hogy ők ezzel román alkotmányt fognak sérteni, hisz akkor Románia névre hallgató országról nem volt tudomásuk, mert az csak később, 1881-ben alakult.

Úgy vélem, hogy a heraldikus Szekeres Attila István jogosan használta fel az általa készített címer szimbólumaként a korábbi címerek jelképeit. Talán nem is a határkő, a határ fogalma váltotta ki a felháborodást, hanem az, hogy egy székely ember le merte írni azt a történelmi és földrajzi valóságot, hogy a címerben látható gúla Székelyföld és Barcaság határát szimbolizálja.

Lehet, hogy azok a civil szervezetek, amelyek tagjai szót emelnek egy egyszerű szóért és egy földrajzi tájegység hagyományos nevének használatáért, azok, illetve elődeik nemrég érkeztek e vidékre, és ezért nem ismerik az őshonos székelymagyar megnevezéseket. Épp ezért (is) nehéz ép ésszel felfogni azt az intoleranciát, ami fejükben tombol. Fájdalmat okoz nekik az, hogy az a nép, amely közé betelepedtek, kilencvenéves jogfosztás után már azt is örömként éli meg, ha egy Hivatalos Közlönyben első ízben megjelenhet a Székelyföld megnevezés. Alkotmánysértést károgni, az örömbe bekeverni az üröm keserű levét, egyáltalán nem az együttélésre való törekvést mutatja, hanem jelzi a diktatúra idején meghonosodott román hegemón gondolkodást. Márpedig e módszerekkel csak azt érik el, hogy még azok a székelyek is az autonómia követelése mellé állnak, akiket korábban nem foglalkoztatott e kérdés. Az ilyen és hasonló megnyilvánulások döbbentik rá a politikától elzárkózó székely embert arra, hogy tűrhetetlen, megalázó dolog másodrangú állampolgárként élni, úgy, mint Ceauşescu parancsuralma idején, amikor a 600—900 éves magyar településneveket csak románul lehetett leírni. Márpedig a román politikai elitnek el kell fogadnia azt a gondolatot is, hogy a székely népet a 21. században már nem csak a névhasználatban nem gátolhatják meg, de még abban sem, hogy az önrendelkezési jog alapján Székelyföld önkormányzatot nyerjen. Persze az itteni székelyek azt is tudják, hogy meddig terjed szülőföldjük határa. Itt rögtön feltevődik az a kérdés, hogy miért kell összemosni három megyét a történelmi Székelyfölddel? A válasz egyszerű, mert a történelmi Székelyföldön a hivatalos népszámlálás adatai szerint számolt 24 százalékarányú románság lélekszámát fel lehet tornászni 40 százalékra, ezzel pedig hatásosabban lehet riogatni a Székelyföld megnevezés és a székely területi autonómia ellen.

Ne feledjék el azt, hogy amikor Gyulafehérváron 1918. december elsején kimondták Erdély elszakítását Magyarországtól, az önrendelkezés jogát egy olyan területre kérték, ahol a románság számaránya mindössze 43 százalékarányú volt. Azt se feledjék el, hogy a Trianonban diktátummal jóváhagyott, ténylegesen megszerzett területeken a románság alig 53,8 százalékarányú többséget alkotott. Ezek fényében meg kell érteni azt is, hogy Székelyföld a maga közel 80 százalékarányú székely többségével jogosult az önkormányzatra, a Székelyföld név használatára is. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha a székely nép nem kapja meg a román államhatalomtól a területi önkormányzat, autonómia megteremtésének lehetőségét, akkor rákényszerül arra, hogy önmagát a magyartól különálló népként határozza meg. Köztudott, hogy az ,,önrendelkezési jog minden nép számára" adott. Csak azoknak a népcsoportoknak nem jár a független államalapítás joga, akik magukat kisebbségként, nemzetiségként határozzák meg. Márpedig a székely nép, bár nyelve és kultúrája közös a magyar népével, de más a származása, lelki alkata, és ezer évig saját hagyományai, szokásai alapján, külön társadalmi szervezetben élte életét, ezért a nemzetközi jog alapján őt is megilleti a független állam alapításának joga. Nos, azok, akik még a Székelyföld nevét is megtagadják tőlünk, hogyan várják el azt, hogy ne kérjük a minket is megillető jogokat?

Székelyföldre utaló okleveles adataink még az első román államalakulatok létrehozása előtti időből származnak. Havaselve csak 1330-ban, Moldva 1359-ben alakult meg, de Székelyföld ispánjáról, tehát Székelyföld létéről, már 1235-ből fennmaradt oklevél. Azért, hogy ne lehessen elfogultsággal vádolni, olyan eredeti dokumentumokat fogok idézni, amelyekben először említik Székelyföld nevét. Az évszám mellett az eredeti megnevezés is olvasható azon a nyelven, amelyen lejegyezték: ,,1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland". (Lásd Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, Bp., 1988, I. 542. old.) Ha ez sem meggyőző, akkor meg kell ismerni Erdély történetét. Erdélyben az 1437 és 1848 közötti (411 év) időszakban közjogilag létezett Székelyföld autonóm igazgatású régió, akárcsak a magyar vármegyék, a szászok által lakott Szászföld. A székely nép már a magyarsághoz való csatlakozás pillanatától külön szervezési keretekben élte életét.

Kérdés: hogyan állunk 2010-ben a demokráciával? Hogyan működik a helyi önkormányzat, ha még Székelyföld neve is alkotmányt sért? Talán az is lehet, hogy azok a személyek, akik a Székelyföld névhasználatot ― a hivatalos okmányokban ― jogtalannak nevezik, még arról sem hallottak, hogy az 1300-ig összeszámolt 511 (okmányokban szereplő) erdélyi helynévből 83 százalék magyar volt, a többi szláv, besenyő és német. A román eredetű nevek aránya ekkor mindössze 0,6 százalékot mutatott. Mindez arra utal, hogy a Balkánról (vándormozgalommal) a Dunától északra érkező románság első csoportjai csak a 13. század derekán jelentek meg Erdélyben. Ez akkor történt, amikor Székelyföld már létező közigazgatási egység volt.

Az elmondottak alapján határozottan állítható, hogy Székelyföld nem egy kitalált régió megnevezése. Székelyföld egy olyan földrajzi, néprajzi és történelmi szempontból létező valóság Erdélyben, mint Máramaros, Fogarasföld, Mócvidék stb. Kérdés: ez utóbbiak nevének használata kapcsán, a ,,jogvédők" miért nem emlegetnek alkotmánysértést?

E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz a román—magyar együttélésre nézve az imaginárius (az elképzelt) történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Ilyen körülmények közt minden magyarul érző székely ember elgondolkodhat, felteheti a kérdést: kilencven évvel a trianoni békediktátum után van-e szükség Székelyföld önkormányzatára?

Természetesen köszönettel tartozunk mindazoknak, akik érzéketlen intoleranciájukkal arra ösztönöznek, hogy ne mondjunk le kényelemből Székelyföld területi autonómiájának kivívásáról. Szégyenletes dolog, hogy Trianon után kilencven évvel az Európai Unió egyik tagországában megtörténhet az, hogy egy őshonos lakosság saját szülőhelyének nevét sem használhatja hivatalos okmányokban anélkül, hogy az ne váltana ki magyarellenes dührohamot.