Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 6., kedd: Magazin Bolygótalálkozó a júliusi égboltonUtoljára az ezredforduló körüli években sorakozott fel több fényes bolygó az esti égbolton: most júliusban a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz képez 50 fok hosszú égi láncot, amelyhez július 13—16. között a Hold is csatlakozik. Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapján (http://www.mcse.hu/) olvasható, már júniusban is látható volt a kelet felé ,,rohanó" Mars, illetve a Nap elől ,,menekülő" Vénusz. Júliusban már mindkét bolygó utolérte a sokkal ,,lomhább", távoli Szaturnuszt. Hajnalban három óriásbolygó, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz is távcsővégre kerülhet. Naprendszerünkben a bolygók királyának számító Jupiter egyébként most különös arcát mutatja: teljesen eltűnt a déli egyenlítői sáv (SEB). A SEB elhalványodása rendszeres jelenség, de ilyen mértékű eltűnés csak ritkán fordul elő. ,,Használjuk ki az alkalmat, hogy egy sávval láthatjuk a Naprendszer királyát!" — olvasható az MCSE honlapján.
Bár a meteorészlelések csúcspontja augusztusra esik, már június-júliusban fokozatosan emelkedik az érkező rajok és így a hullócsillagok száma. A hónap végén érkezik a Delta Aquaridák, Piscis Austrinidák és Capricornidák hármasa: ezek egyenként ugyan nem sok meteort adnak, együttes erővel azonban igen szép ,,tűzijátékot" varázsolnak az égboltra, bár az ,,előadást" némiképp elrontja a telihold.
Júliusban éri el maximális fényességét egy régi-régi üstökös, a 10P/Tempel 2, miközben az Aquariusban, majd a Cetben meglehetősen gyorsan halad kelet felé. Az üstököst Ernst Wilhelm Liebrecht Tempel (1821—1889) német csillagász fedezte fel 1873. július 4-én a milánói Brera obszervatóriumból. A korábbi visszatérései alkalmával az észlelők szinte mindig azt tapasztalták, hogy az üstökös a Nap-közelség előtti hónapokban az átlagosnál gyorsabban fényesedik, ám az abszolút fényesség két egymást követő visszatérés alkalmával is jelentősen különbözhet. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||