Bár nem kötelező, nem is tiltható (Kétnyelvű településtábla Aranyosgyéresen)

A perben márciusban született jogerős ítélet lehetővé teszi — miként azt az országutakat járó vándor ma maga is tapasztalhatja —, hogy noha Aranyosgyéresen csupán nyolc és fél százalékot tesz ki a magyarság, a településjelző táblán a magyar elnevezés is szerepeljen két másik mellett. Mint közismert, az érvényben levő törvény erre csak húszszázalékos lakossági arány fölött kötelez, emiatt az ősi magyar kultúrközpontban, Kolozsváron — és még hány más helyen Erdélyben — e kérdés egyelőre megoldatlan.

Czika Tihamér a jogi tanácsadók egyikeként részletes beszámolót tartott a perről. A 26,4 ezer lakosú Kolozs megyei városban mindössze 2190 magyar él, a legutóbbi önkormányzati választásokon bejutott két RMDSZ-képviselő azonban fontos szerepet játszott a helyi tanácsban, mert a hét DLP-s képviselővel e két párt hozhatta létre a többségi koalíciót. (A maradék nyolc mandátumból négyet az SZDP birtokol, a többi a nemzeti liberálisok, a nagyromániások és az Új Generáció Pártja között oszlik meg.)

A magyar érdekképviselet többek közt a magyar feliratot kérte koalícióra lépése feltételeként, ezt a demokrata liberális polgármester és társai meg is ígérték. Amikor a kérdést a tanácsban szavazásra bocsátották, tizenegyen helyeselték, hatan ellene szavaztak. A tanácson hát átment, de Kolozs megye liberális prefektusa másként vélekedett, felszólította a testületet, hogy vonja vissza a határozatot. Mivel ez nem történt meg, a román polgármester is ragaszkodott annak végrehajtásához, végül pert indított az aranyosgyéresi tanács ellen a közigazgatási bíróságon. Érdekes, hogy noha a liberális prefektust az új DLP—RMDSZ-kormány tavaly menesztette, és helyette egy liberális demokrata tisztségviselőt nevezett ki, az új prefektus nem mondott le a per folytatásáról. A trágyaláson a tanács többek közt azzal a jól ismert európai érvvel védte álláspontját, hogy ,,amit a törvény nem tilt, az megengedett", azaz a magyar felirat nyugodtan feltüntethető a településjelző táblán. A prefektúra jogásza azzal vágott vissza, hogy „ahol a törvény nem tesz különbséget, ott annak értelmezője sem kötelezhető annak megtételére" (unde legea nu distinge, acolo nici interpretul nu trebuie să distingă). Nos, alapfokon a pert a prefektúra nyerte meg, az ítélet is annak főleg eme érvére hivatkozva semmisítette meg a tanácsi határozatot.

Igen ám, de a vesztesek nem nyugodtak bele a dologba, s noha a polgármestert külön meg kellett győzni, az végül beadta derekát, és a jogászi kollektíva megfogalmazhatta a tanács fellebbezését. A fellebbviteli bíróságon végül salamoni ítélet született, mely kimondja — többek közt az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára is hivatkozva —, hogy amit a törvény nem szabályoz külön — a kétnyelvű táblák kihelyezését 20 százalék alatt —, „az nem kötelező, de nem is tiltható" (nu e obligatoriu, dar nici interzis). Magyarán, az aranyosgyéresi tanács nem követett el törvényszegést, tehát nem kötelezhető határozata visszavonására. A tábla ma ott áll a település határában, közben kiegészítették a német településnévvel is. (Németek ketten élnek a városban.)

A döntés jogerős, és Erdély számos régiójában hozható közérzetjavító tanácsi határozat ennek alapján, a magyar lakosságnak legalább eme igénye kedvezően bírálható el ezentúl az önkormányzatokban, ha lesz, aki felvesse a kérdést, és akad, aki kövesse az aranyosgyéresi román tanácstagok példáját. Érdemes összevetni a kolozsvári országúti táblával — mondotta végül a jogász —, azon kilenc nyelven, többek közt kínaiul, oroszul is van felirat, csak éppen egy hiányzik, a magyar.