hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 6., kedd: Közélet Pénzmegvonás az önkormányzatoktól (Decentralizáció források nélkül)Újabb érvágást jelent az önkormányzatok számára a kormány által elfogadott sürgősségi rendelet, melynek értelmében csökkentik a személyi jövedelemadóból a helyi és megyei tanácsoknak visszaosztott összeget. A dokumentum szerint a megyei jogú városok, községek, városok esetében 47 százalékról 44 százalékra csökken az arány, a megyei önkormányzatok esetében 13 százalékról 12 százalékra. A kabinet azzal indokolja az intézkedést, hogy így tudják előteremteni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénzt. A jövő évi állami költségvetési törvény kidolgozásakor már ezekkel az arányokkal számolnak.
Csalódottan fogadták a hírt a háromszéki önkormányzati vezetők. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke lapunk érdeklődésére kifejtette: ha már decentralizációról beszélünk, a forrásokat is kellene biztosítani ehhez.
Egyelőre a kórházak kerültek át a helyi, illetve megyei tanácsokhoz, következik az iskolák, a táborok átvétele, ezek működtetéséhez pénz szükséges. „Szomorú ránk nézve ez a döntés, annál is inkább, mert már létező tételt vonnak meg, és ez hátrányosan érinti az önkormányzatot" — kommentálta az intézkedést a megyei önkormányzat vezetője.
Még nem tudni, a kabinet döntése számszerűen milyen mértékű kiesést okoz a költségvetésben — magyarázta lapunknak Henning László alelnök. Azt is elmondta: az egyszázalékos megvonás valójában sokkal nagyobb arányú, hiszen a 25 százalékos bércsökkentés nyomán a befizetett személyi jövedelemadó is jelentősen csökken. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1153Olvasóink értékelése: 4.33Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 6., kedd 11:04
csongormeister 35 hozzászólás Ez az intézkedés, azt hiszem, nagyon-nagyon nagy bajok forrása lesz még.
2010. július 6., kedd 15:37
ttkezdi 43 hozzászólás Igy van, de legalabb lesz amire majd fogni a be nem tartott igereteket es a reg megigert , de eddig halogatott tennivalokat. Igy legalabb a helysegvezetes elolkaroinak becsulete nem szenved csorbat... Minden roszban van valami jo, ha nem is mindenkinek.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
salata - 23:34 Röviden
Ferencz - 21:57 A tél és a kormány
Ferencz - 21:49 Hiányos a stratégia! (Mai levelünk)
dinibacsi1 - 21:26 Késik a szerződéskötés (Baróti kórház)
hollo - 21:17 Késik a szerződéskötés (Baróti kórház)
dinibacsi1 - 21:08 Sztárelőadók a színpadon (Szent györgy-napok, 2012)
bingo - 20:43 Sztárelőadók a színpadon (Szent györgy-napok, 2012)
alparber - 20:17 Tízezrek elzárva a külvilágtól Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||