Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 6., kedd: Közélet Pénzmegvonás az önkormányzatoktól (Decentralizáció források nélkül)Újabb érvágást jelent az önkormányzatok számára a kormány által elfogadott sürgősségi rendelet, melynek értelmében csökkentik a személyi jövedelemadóból a helyi és megyei tanácsoknak visszaosztott összeget. A dokumentum szerint a megyei jogú városok, községek, városok esetében 47 százalékról 44 százalékra csökken az arány, a megyei önkormányzatok esetében 13 százalékról 12 százalékra. A kabinet azzal indokolja az intézkedést, hogy így tudják előteremteni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénzt. A jövő évi állami költségvetési törvény kidolgozásakor már ezekkel az arányokkal számolnak.
Csalódottan fogadták a hírt a háromszéki önkormányzati vezetők. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke lapunk érdeklődésére kifejtette: ha már decentralizációról beszélünk, a forrásokat is kellene biztosítani ehhez.
Egyelőre a kórházak kerültek át a helyi, illetve megyei tanácsokhoz, következik az iskolák, a táborok átvétele, ezek működtetéséhez pénz szükséges. „Szomorú ránk nézve ez a döntés, annál is inkább, mert már létező tételt vonnak meg, és ez hátrányosan érinti az önkormányzatot" — kommentálta az intézkedést a megyei önkormányzat vezetője.
Még nem tudni, a kabinet döntése számszerűen milyen mértékű kiesést okoz a költségvetésben — magyarázta lapunknak Henning László alelnök. Azt is elmondta: az egyszázalékos megvonás valójában sokkal nagyobb arányú, hiszen a 25 százalékos bércsökkentés nyomán a befizetett személyi jövedelemadó is jelentősen csökken. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1180Olvasóink értékelése: 4.33Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 6., kedd 11:04
csongormeister 35 hozzászólás Ez az intézkedés, azt hiszem, nagyon-nagyon nagy bajok forrása lesz még.
2010. július 6., kedd 15:37
ttkezdi 43 hozzászólás Igy van, de legalabb lesz amire majd fogni a be nem tartott igereteket es a reg megigert , de eddig halogatott tennivalokat. Igy legalabb a helysegvezetes elolkaroinak becsulete nem szenved csorbat... Minden roszban van valami jo, ha nem is mindenkinek.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||