Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 7., szerda: Pénz, piac, vállalkozás HírbörzeFejleszt a Covalact
Tavalyi üzleti forgalmának tízszázalékos növelésére törekszik idén a sepsiszentgyörgyi Covalact tejfeldolgozó részvénytársaság, melynek múlt évben 25 millió euró volt a bevétele. A növekedést termékei minőségének javításával, a forgalmazás kiterjesztésével, a termelés bővítésével szándékszik elérni. A Bursa üzleti lap értesülései szerint erre 1,3 millió eurót költ a gyár, mely szeretne több országos üzletláncba beférkőzni. Ugyanakkor változott a terméknépszerűsítés: az eddigi tejút-motívumra épülő ajánlást felváltotta a tej és a belőle készült termékek falusi eredetének hangsúlyozása. (i.) Dinamikusan nő a sajtópiac
Törökország és Oroszország után a román sajtópiac a harmadik helyen áll Közép-Kelet-Európában a fejlődés dinamikáját illetően, idei növekedése elérheti a 9,1 százalékot, és a következő négy évben sem lanyhul — állapítja meg a PricewaterhouseCoopers idei jelentésében. A román sajtópiac értékét a minősítő intézet tavaly 2,3 milliárd dollárra tette, és úgy látja, 2014-ben eléri a 3,5 milliárdot. A jelentés szerint a legdinamikusabb szegmens az internet, de nő a kiadók reklámbevétele is: a tavalyi 417 millió dollárral szemben 2014-ben 747 milliót fognak költeni a megrendelők. Az internetet kivéve nem növekszik viszont hasonló ütemben az előfizetés: itt két százalékkal sem számíthatnak többre a médiatulajdonosok. (i.)
Visszaesett a kiskereskedelem
A kereskedőknél az év első öt hónapjában több mint hat százalékkal kevesebb pénzt hagytak Romániában, mint egy évvel korábban — derül ki a statisztikai intézet adataiból. Legnagyobb arányban az élelmiszerek, a dohánytermékek és italok iránti kereslet esett vissza, de spórol a lakosság az ipari cikkeknél, illetve az üzemanyagnál is. (i.)
Könyvvizsgálói képesítés
Akik a hites könyvelői és könyvvizsgálói képesítés elnyerésére hirdetett vizsgára szeretnének jelentkezni, a feliratkozáshoz szükséges iratcsomót július 20-ig adhatják le a CECCAR sepsiszentgyörgyi fiókjánál. Érdeklődni a 0267 323 324-es telefonon lehet.
Erősödtek a főbb európai tőzsdeindexek
A tegnap hathavi mélypontról visszafordulva 0,6 százalék körüli nyereséggel nyitó főbb európai tőzsdék a késő délelőtti órákban már két százalék körüli nyereségekben jártak. Kedden az ázsiai tőzsdék erősödése vezette be a nemzetközi piacokon eluralkodó pozitív befektetői hangulatot. A fordulat részben annak volt köszönhető, hogy a két hétig szinte egyfolytában tartó és hatheti mélypontig vezető lejtmenet már jó okot adott a piacoknak a leértékelődött papírok visszavásárlására. Mindazonáltal piaci elemzők a fordulatot nem tartják teljesnek és tartósnak, mivel megítélésük szerint a befektetők továbbra is erős kételyeket táplálnak a vállalati eredménykilátásokkal szemben, és a fundamentális makrogazdasági tényezők sem javultak a múlt hetihez képest. Ezért az idei árfolyamcsúcsok visszatérését belátható időn belül nem tartják valószínűnek. A fordulat legnagyobb nyertesének a bányaipar és a bankszektor bizonyult. (MTI) Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||