hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 7., szerda: Közélet Ki viseli az egészségügyi terheket?Öröm és üröm egy kalap alatt a kórházak önkormányzati kézbe kerülése, mert nem csak a döntési jog, hanem a működtetés felelőssége és néhány előre nem látott (netán szándékosan elhallgatott) pluszteher is a helyi hatóságok nyakába szakad. Nem kötelező egy lejt sem adniuk a kórházaknak, mert továbbra is az egészségbiztosító pénztárba befizetett lakossági hozzájárulásokból finanszírozzák a kórházak működését, de ha pénzhiány miatt működésképtelenné válnak, az önkormányzatoknak tenniük kell valamit, ha pedig jól működnek, fejleszteniük kell, hogy még versenyképesebbek legyenek.
Mert erről van szó, a piac diktál, a fogyasztó (ezúttal a beteg) ehhez igazodik.
A beteg, ahol jobb a szolgáltatás, oda megy, ott keresi a gyógyulást, a pontos diagnózis felállítását, de természetesen azt is megnézi, hogy mit kell fizetnie mindezért, mert abból az alapállásból indul ki, hogy ő biztosított. Fizeti az egészségbiztosítást, nem is keveset, elvárja tehát, hogy amikor beteg, ellássák. De azzal szembesül, hogy korlátozzák jogait, terveznie kell a megbetegedéseket, és programáltatnia magát a családorvosnál, egyébként az orvosságot, szakorvosi és laboratóriumi vizsgálatot fizetnie kell.
Erről sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmával Cseke Attila egészségügyi miniszter azt mondta, a családorvosok félreértették rendcsinálási szándékát, emiatt korlátozzák napi húszra a vizsgálatokat és a gyógyszerfelírást. Megerősítette és kérdésünkre Vass Levente miniszteri tanácsos részletezte is azt a szabályzatot, miszerint a családorvos nem csupán előjegyzés alapján fogadhatja a betegeket, de köteles előjegyezni azokat a biztosítottakat, akik ezt kérik.
Cseke Attila szerint a családorvosok amiatt korlátozzák a betegek fogadását, mert rossz néven veszik, hogy a korábbi kilencven százalék helyett jelenleg hetven százalékot kapnak a feliratkozott betegek után automatikusan, és harminc százalék a szolgáltatások aránya, de nem veszik figyelembe, hogy ebben az összegben bizonyos szolgáltatások ellenértéke is benne van, amit a minisztérium, talán tévedésből, kétszer, vagyis két különböző költségként térít meg. ,,Ha az orvosok belátnák, hogy képtelenek megfelelően ellátni a betegeiket egyszerűen csak azért, mert azok túl sokan vannak, nem jut rájuk fizikai idő, és az évek során lemondanának néhány betegről, akkor jutna hely még három-négy pályakezdő orvosnak, és mindez nem csak az ő, de a betegek érdekeit is szolgálná" — olvasható a minisztérium lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában.
Fura ez a helyzet, mert országosan több ezer családorvos egyformán értette meg a miniszter ,,rendcsinálási szándékát", a betegek pedig jogaik korlátozását látják benne, a szaktárca szerint ellenben a vitatott rendelet nem erről szól. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1012Olvasóink értékelése: 3.38Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 7., szerda 11:56
kisokos 257 hozzászólás mikor fogják már végre elővenni a "lélektelen és pénzéhes" dokikat ?
magyarázza már el nekem valaki, hogy hogyan lehet beteg embereken keresztülnézni és várni először a "borítékot" ? S ha nem elég vaskos akkor felületes kezelést adni ? nem hinném, hogy ezt az egyetemen tanítanák.... hogyan tudnak ezek a dokik a nap végén a tükörbe nézni ???? (tisztelet a kívétel, de ebben az esetben nagyon szűk a kivétel :) ) na ezt még én sem tudom :[ 2010. július 7., szerda 17:25
Lemhenyi63 376 hozzászólás Igen, és még sokan nem tudják... egyik nap egy beteget vittem a kézdivásárhelyi kórházba (a sebészetre, ami a kaputól kb. 150 m- re van) és az egyébként ismerős kapus nem engedett be addig, amíg le nem perkáltunk 3 lej "beléptidíjat"... ezt csak azért, mert a bácsinak jártányi ereje sem volt és autóval kellett menjünk a kórházépület bejáratáig. Onnan viszont kénytelen volt a saját lábán betámolyogni, mert az egész intézményben nem volt egy tolószék (most nem akarok külországi példákat említeni, ahol még a gyógyult beteget is tolókocsiban viszik a parkolóig).
Várok példákat hasonlókra, kérem, írjanak! Tisztelettel, L. 2010. július 7., szerda 19:09
bzoal 733 hozzászólás A feleségem,mint kisérőm, az orvosnak odaadta az 5o EU-t és az másnap már a külföldi nyaraláson volt. Én pedig betegen és KEZELETLENÜL feküdtem a korhéziágyban.
2010. július 7., szerda 19:20
klauka09 505 hozzászólás két példát is mondanék
1 - sepsiszentgyörgy, édesapám szemmütétje, 500 ron amit a doki elvett, csak ugy mert az az övé, és a megirt receptet a felesége gyógyszertárjában kellett beváltani... 2 - brassó , a második szemmütét, a doki megsértődött mert ajándékot akartunk adni, és megjegyezte hogy látszik kovászna megyéből vagyunk, ő csak a kötelességét teljesiti és ezért fizetést kap az államtól **************** 2010. július 7., szerda 21:20
peterkinga 250 hozzászólás Cseke ur kerdem en, on erre eskudt fel amikor orvos lett,a programalasra?Az az orvos amelyik a minap gegemetszest csinalt egy ferfinek az ut kellos kozepen, miert nem kert proglamalast?Miniszter ur abba az eskube van valami rovid dolog ami ont sem hagyja aludni,fokent amikor ilyen rendcsinalasi akcioba kezd,igaz?.20 beteg egy napra,kesz rohej ,es ki mondta hogy nem programalnak a csaladorvosok,a baj hogy nem mindegy mikor.
2010. július 7., szerda 21:28
yanni1980_ro 4 hozzászólás Jobban járunk ha korház helyet direkt a vágóhidra megyünk, a kettő közöt semmi külömbség
2010. július 8., csütörtök 09:11
kezdi 181 hozzászólás peterkinga. Cseke Attila miniszter egy tipikus pártkatona, mint közjegyző nem hiszem hogy orvosi eskű letételére is "kényszerült". A tisztelt úr jelenleg kapkod, nem tudja mit kellene csinálnia a jelenlegi egézségügyi rendszerrel. Évek óta hibák hibára halmozódtak, az egézségügyi rendszerbe befolyt pénz eltünt.
2010. július 8., csütörtök 12:56
hillsnail 292 hozzászólás "...mi az hogy egy ? AZ EGÉSZ !!!!"
2010. július 8., csütörtök 20:18
peterkinga 250 hozzászólás Na ez igen.Ezt nem tudtam.Hihetetlen akkor mit keres egyaltalan ott.Es akkor ez ilyenkor ilyen duplan babu?Egyszer mozgassa az Rmdsz es maskor mozgassa a tanacsadoja?Meg all az esz.Na ezert hoz ilyen donteseket.Es meg ez beszel ingyenelokrol az egeszsegugybe?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
salata - 18:51 Megmenekül a vargyasi Daniel-kastély?
Mirke - 18:48 Sokba kerül a Malév felszámolása
salata - 18:36 A tél és a kormány
bjanos - 18:14 Kell az autonómia (Érkeznek a válaszok az EMNP kérdőíveire)
dinibacsi1 - 18:08 Olasz–orosz döntő (Futsal Eb)
ocsi - 18:06 Telefonos csalót kaptak el
PityiPal - 18:04 A tél és a kormány
PityiPal - 18:01 Kell az autonómia (Érkeznek a válaszok az EMNP kérdőíveire) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||