Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 7., szerda: Közélet II. Székely Sziget FortyogófürdőnA II. Székely Szigetre július 9—10-én Fortyogófürdőn kerül sor, ahol sátorozási lehetőség, bérelhető lakókocsik, úszómedence és parkoló várja a résztvevőket. Szőcs Zoltán főszervező, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi alelnöke elmondása szerint több mint tíz zenekar koncertje, előadások, kézműves-foglalkozások, íjászat, népi tánc, filmvetítés, hagyományőrzés, gyermeksarok, rovásírás-oktatás, harcművészet és egyéb érdekes foglalkozás szerepel a két nap kínálatában. A tavalyihoz képest a belépő is olcsóbb lesz, mivel ez nem üzleti rendezvény, nemzeti fesztivál, amelyet a HVIM erdélyi szervezete önerőből, politikai támogatásoktól mentesen rendez. A belépés tizenkét éven aluliaknak szülői kísérettel ingyenes. A szervezők célja minél több emberben felébreszteni a nemzeti öntudatot, hogy megismerjék az őseink által használt fegyvereket, valós történelmünket, és legyenek büszkék arra, hogy magyarok, bárhol is élnek a Kárpát-medencében. A fellépő zenekarok: Fejbőr, Magozott Cseresznye, Romantikus Erőszak, H-599, Titkolt Ellenállás, Palmetta, Oi-Kor, FankaDeli, Moby Dick, Acab és Garázs. Előadók: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Raffay Ernő történész, Toroczkai László, a HVIM alapítója, tiszteletbeli elnöke, Zagyva György Gyula, a HVIM elnöke, dr. Varga Tibor jogtörténész, vitéz Siklósi András író és ifj. Tompó László irodalomtörténész. A program és más tudnivalók a www.szekelysziget.hu honlapon.
Már lehet kapni elővételben jegyeket a II. Székely Szigetre, elektronikus levélben is megrendelhetőek a rzsa_balzs@yahoo.com címen. Elővételben a jegy árát egy drótpostán megadott bankszámlaszámra kell átutalni, és a jegyet a kapunál, belépés előtt lehet átvenni. Megyénkben a következő városokban, helyeken és személyeknél lehet jegyet vásárolni: Kézdivásárhelyen a Kacsó Press lapárudában és Varga Zsoltnál (telefon: 0741 196 159), Sepsiszentgyörgyön a BRX Rock kocsmában (a Csíki utcában) és Pál Hunornál (telefon: 0743 214 602), Kovásznán Deák Orsolyánál (telefon: 0762 650 838), Erdővidéken Szőcs Dénesnél (telefon: 0757 670 596). A főszervező azt is elmondta, hogy a Székely Sziget a tíz éve egyre nagyobb sikernek örvendő Magyar Sziget öntudatfejlesztő, nemzetépítő misszióját kívánja folytatni Erdélyben. A jegyárakat a minimálisra faragták, a pénz, amit a Székely Sziget látogatói belépőként fizetnek, csupán egy támogatói összeg, amivel hozzájárulnak a színvonalas nemzetépítő fesztivál jövőbeli megszervezéséhez. A Délvidékről, Felvidékről, Őrvidékről, Muravidékről és Kárpátaljáról érkezők számára a rendezvényen való részvétel ingyenes. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1423Olvasóink értékelése: 4.2Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||