Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 8., csütörtök: Közélet Kaszárnyában szárítják a nyugdíjdossziékat![]() Négy nagy teherautónyi iratcsomót szállítottak el
Tetemes kárt okozott a sepsiszentgyörgyi munkaügyi hivatal alagsorában a szombat esti árvíz. A több intézmény iratainak helyet adó levéltárból mintegy húszezer nyugdíjdossziét menteni, azaz szárítani próbálnak, de a dokumentumok egy része tönkrement. Tegnap még mindig nem volt villany az alagsorban, így az intézmények munkatársai — akik már harmadik napja hordták ki az elázott iratokat — változatlanul gyertyafényben, büdösségben dolgoztak, a délutáni eső után pedig újra szivárogni kezdett a víz a falakon — közölte érdeklődésünkre Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója. A Debren patak a nyugdíjdossziékat tizedelte meg leginkább, mintegy húszezret szállítottak a sepsiszentgyörgyi hegyivadász-alakulat épületébe, próbálkoznak a szárításukkal, de számos iratcsomó teljesen elázott, azokat kidobták (eddig összesen mintegy száz köbméternyi papírhulladékot szállítottak el). S mivel a dossziék több lapot tartalmaznak, kétséges, hogy ha meg is száradnak, a sáros, összeragadt kötegekkel lehet-e még valamit kezdeni.
— Tűz ellen védekeztünk, nem árvíz ellen — jegyezte meg Kelemen, mondván, hogy a vasszekrényekbe betömött iratok annyira megszívták magukat vízzel, hogy alig tudták kiszedni. Egyébként minden lényeges információ megvan a számítógépes adatbázisokban, a hiányzó papírok más intézmények esetében nem is okoznak különösebb gondot, a nyugdíjfolyósítást sem befolyásolja, ha nincs meg a nyugdíjdosszié, azokat ugyanis csak nagyon ritkán, kérés esetén kellett elővenni.
Az iratokkal kapcsolatos tennivalókat levéltári előírások szabályozzák, ezért próbálják szárítani a papírkötegeket, más lehetőség a víz, illetve a sár felitatása vagy a dokumentumok lefagyasztása lenne. Az irattáron kívül az árvíz károsította az épület alagsorában lévő fűtési rendszert, a villanyhálózatot és magát a helyiséget. Így azt ki kell teljesen üríteni és szárítani, fertőtleníteni kell, majd épületjavítási munkálatok következnek, de a liftrendszer is súlyosan megsérült — magyarázta Kelemen Tibor, aki szerint mindez a mostani költségcsökkentésekkor nagy gondot jelent az érintett intézményeknek. Tegnapi értékelés szerint csak a építészeti munkálatok mintegy 250 000 lejbe kerülnek, a liftek cseréje pedig további 500 000 lejbe, de az adatok nem véglegesek, a kárfelmérés folytatódik. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1459Olvasóink értékelése: 3.9Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 8., csütörtök 00:13
klauka09 505 hozzászólás nem értek hozzá, de szerintem elnagyolt összeg a két lift cseréjére saccolt 500,000 lej, inkább járjanak gyalog a munkaügy alkalmazottai két-három emeletet-)
egyébként ha van valaki liftes szaki a hozzászólok közt, jó lenne ha mondana egy véleményt 2010. július 8., csütörtök 07:42
ekeferi 278 hozzászólás A liftekre szánt 500.000 lej is soknak tünik(nem vagyok szaki), de a javitásokra a 250.000 lej is oriási összeg, abbol fel lehet építeni egy lakóházat......
2010. július 8., csütörtök 07:48
leopold 1035 hozzászólás Nagyapaink is felvonoztak 2-3 emeletet.Szerintem mar reg ki kellett volna kapcsolni.Kelemen Tibornak es sok hu akta kukacainak(naplopoinak) jo setalast kivanok.
2010. július 8., csütörtök 08:00
ekeferi 278 hozzászólás Egy kérdést senki se tett fel, éspedig: A levéltárakat védett, száraz helyekre szokták tenni(általába emelet vagy padlás) mit keresett egy nyirkas pincébe az a sok akta??????????
2010. július 8., csütörtök 14:52
valaki 21 hozzászólás ki kellenne cserelni az egesz alkalmazottat az igazgatoikal egyutt,mert mindjart nem szabad erdeklodni toluk semmit mert meg beszelni is lustak,hat akkor dolgozni,a liftet nem javitani kell hanem ki dobni jarjanak gyalog,jo hogy nem raknak be nekik agyat hogy le fekudjenek.
2010. július 8., csütörtök 19:00
bzoal 735 hozzászólás Egy érdekes meglátásom volt egy 1o emeletes épületben. Ott a tetőn volt a liftkamra.Gondolom ott nem tett kárt az árvíz.
2010. július 8., csütörtök 19:29
lacafaca74 2661 hozzászólás Minek kell mindent tonna papirokon tárolni? A 21. században más módja is van az adattárolásnak.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
