Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 9., péntek: Nyílttér Azok az utcanevek![]() Örvendek, hogy némely településeken próbálják visszaharcolni az utcák régi neveit, illetve olyan személyiségekről nevezik el, akik kötődnek a helyi közösségekhez. Nemrég Kovásznáról olvastam, tetszésem kinyilvánítása mellett szeretném szülővárosom, az országos jelentőségű üdülőváros egyik-másik utcanevének megváltoztatását javasolni. Kezdem a két főtérrel.
Kovászna főtere a központban levő parkjával együtt Szabadság utca helyett legyen KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR FŐTÉR, a polgármesteri hivataltól fel a Puskás hídig, a Kovászna Szállótól le a kultúrházig, Kőrösi Csoma Sándor utcáig.
A VAJNAFALVI FŐTÉR (volt Piaţa Averescu, RPR, RSR, Eroilor) kapja vissza a Vajnafalvi főtér nevet, hisz ma is hat út találkozik, illetve ágazódik el innen: Kovászna felől a főút, a Ştefan cel Mare, a Felső-Páva utca (ezt bekötötték a Kicsi Állomás és a vajnafalvi volt református temető helyén az Alsó-Páva utcába).
A VILLASOR kapja vissza régi nevét, hisz itt épültek az első villák: Csíkiné, Bogáti, Rödiger, Székely, Péterfi, Maria, Fortuna, Vila Poiana Mare stb. Az utca ma Iustinian Teculescu nevét viseli.
HANKÓ VILMOS nevét viselje az Andrei Şaguna utca, mely a Hankó-völgybe vezet, és nevezzék el Şaguna utcának a Petőfi és Kórház utca közötti utat.
MIHAI EMINESCU — a Királyponk, Térrét, Sikló, Tündérvölgy felé vezető út.
SZŐTS LAJOS SÉTÁNY legyen a Kis Polkolsár, Cifrakút felé vezető sétány. Szőts Lajos 1906—1920 között kisbíró volt, ő létesítette a sétálóparkot, ültetett huszonegy hársfát, zenepavilonjában a kovásznai rezesbanda és cigányzenekar muzsikált, szállodájában a Vajnafalvi Borvíz-közbirtokosság székelt.
FÁBIÁN ERNŐ nevét viselhetné a Plevna utca, mellyel szemközt a névadó háza is található.
*
Tisztelt jó kovásznaiak és utcanévadó önkormányzati tanácstagok, emlékezzenek arra is, hogy a történelmi Orbaiszék fővárosának első írásos említése 1548-ból való.
Dr. Szőts Dániel Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
