Eltűnt borvizek nyomában

Miként arról tájékozódtunk, számos, a kezelőbázisok működéséhez szükséges természetes gyógytényező holléte, biztosítása azonban még talány, avagy — úgymond — menet közben kell megoldania, sajnos, a kivitelezőnek. Göröngyös, mondhatjuk, A borvíz útja, mert úgy látszik, nem támaszkodik szakmailag megalapozott hidrogeológiai tanulmányra, pontosabban: előre nem látott, bizonytalan létű forrásokra kell hagyatkozni, helyenként nem elegendő a kutak hozama, máshol meg éppen az hiányzik, ami a legfontosabb: a fürdésre és az ivókúrára alkalmas ásványvíz vagy a mofettagáz! Márpedig a jövő betegei csakis ezekért fogják felkeresni gyógyfürdőinket.

Épül, fundamentumában emelkedik Előpatakon a gyógykezelő bázis, megkezdték két régi gyógyforrás csorgójának felújítását, új betonlapokat öntöttek azok helyett, amelyeket a patakmeder fedélzetéről galád kezek elloptak és összetörtek, s ráadásul jött a napokban lezúduló ár, amely tetemes hosszúságban elvitte-elsodorta a patakot befedő betonlapokat. Az osztrák—magyar fürdőkorszerűsítéskor ugyanis ezekkel fedték be a szabályozott patakmedret, így alakították ki a gyógysétányt, az egykori promenádot. Az uniós beruházás értéke, miként az építkezés kétnyelvű pannóján olvasható, 5 461 295 euró. A kezelőbázishoz megfelelő mennyiségű és minőségű ásványvízre lesz szükség. Az a borvíz, amit a régi források szolgáltattak, már a múlté, mert a pataknál a felszín közeli borvíztelep erőteljesen szennyezett, így hát a csorgókhoz más forrásból/fúrásból kell ivókúrára alkalmas vizet vezetni.

Honnan? — tevődik fel a kérdés. Jó, hogy fürdőtörténeti emlék gyanánt megújul a József-kút és az 1902-ben megnyitott Új kút, de azokból már nem a régi gyógyvíz csorog majd, hanem más, pillanatnyilag még ismeretlen forrás vize. Az előpataki iskola előtti, csak időszakosan működő fúrt kút vizéről időközben le kellett mondani, mert azt a lakosság igényli, időszakos volta egyébként sem alkalmas a leendő kezelőbázis folyamatos táplálására. De hogy végül is honnan vezetik majd ide a fürdőzésre és az ivókúrára alkalmas gyógyvizet, az egyelőre még talány. Semmiképpen sem onnan, ahonnan a gyors iramban elkészült tanulmány készítői elképzelték. Van ugyan a kezelőbázis közelében egy fúrt kút, amit ki kell takarítani. Az ilyen beavatkozás nem biztos kimenetelű, s így működésbe hozása nem lesz könnyű. Vizéért majd fizetnie kell a gyógyfürdőt működtetőnek, mert mint állami monopóliumot nyilvántartja az Országos Ásványvíz Társaság. Az ugyancsak közelben feltörő régi Natália-kút, mely az egykori előpataki meleg szénsavas fürdőt táplálta, rettentő állapotban van, bizonyára erőteljesen szennyezett, teljesen nyitott, s mert szén-dioxidot bocsát ki és mély, kétszeresen életveszélyes!

Annak, ami a XIX. század gyógyfürdőjét jelentette Előpatakon, még írmagja sem maradt, mert a Borszékhez hasonló privatizáció itt is kudarcot vallott. Éppen 238 esztendeje annak, hogy hidvégi gróf Nemes János, Háromszék főkirálybírája megépítette első villáját Előpatakon. Szolgáljon emlékeztetőül sokak számára, hogy ezt a gyógyfürdőt a székföldi magyar arisztokrácia építtette meg és aknáztatta ki a föld mélyének akkoron egyik legkiválóbb ásványvizét. Az Előpataki Fürdőbirtokosság Rt. rendelte meg a részben leromlott mélyfúrásokat a budapesti M. K. Földtani Intézettől, amelyeket az arra hivatottak nem őriztek meg, s ebek harmincadjára jutottak. Hogy a hajdanában Európa-híres Előpatak ma nem Sepsiszentgyörgy modern szatellit fürdő- és üdülőhelye, a megyeszékhely korabeli városi tanácsának is a vétke. A csak kilenc kilométer távolságra lévő értékes ásványvíz- és szén-dioxid-telepet hagyták az enyészet prédájává válni, és lett zömében olyan roma teleppé, mely miatt befektetések dolgában a terjeszkedni vágyó Brassó városa is viszolyog.