Autonómiáról a Csattogó-völgyben

Mi, akik Erdélyországban születtünk, vagy leszármazottként élünk messze származási helyünktől, kiérdemeljük történelmi múltunk, emberi méltóságunk és a magyar nemzethez fűződő szerves hovatartozásunk révén, hogy ránk figyeljenek, jobban megismerjenek, s ne jöttmentként, idegen ország idegen sarjaként tartsanak számon bennünket. És persze ismerjék meg mások is szülőhazánk, Erdélyhon titokzatos színvilágát, kultúráját, szellemiségét, történelmi értékeit, az onnan elszármazottak lelkiségét — fogalmazza meg a rendezvény üzenetét, ars poeticáját Gaál István főszervező. Ennyi útbaigazítással kelünk útra, no meg némi gyakorlatias tanáccsal, hogy Verőce a Duna-kanyarban az útirány, ott majd könnyen megtalálni a Csattogó-völgyet. S valóban, az utcasarkokon eligazító táblák, egyre kisebb utcák felé terelnek, míg elfogy az aszfalt az autó kerekei alól, de mert több jármű is előttünk és szembe velünk, nem tartunk attól, hogy eltévedünk. Aztán az erdő egyik nyiladéka hatalmas sátortetőt mutat, zaj is átszűrődik — jó helyen kell járnunk. Terepszín nadrágos, fekete pólós lányok és fiúk a hely felvigyázói, mellékvágányra terelnének, hogy ott parkoljuk az autót, s magyarázzák is rögvest a jegyárakat, aztán előadói minőségünkről értesülve bebocsátásra érdemesnek ítélnek.

Idő se nagyon csomagból előkotorni öltönyt, vasalt inget, nyakkendőt, de egy pillantás elegendő is eldönteni, semmi szükség rájuk. A Csattogó-völgy, akár Tusnádfürdő, a rövidnadrágos politizálás helye. Szerte faházak, sátrak, köztük napozó fiatalok, árnyékban pihegő idősebbek söröznek, egy totyogós kissrác elszálló lufiját siratja, másik két társa ámulva csodálja a jelenséget. Arrébb árusok sora, köztük számos ismerős, helybelink is, no meg sokan a Szent György-napok kézművesei közül. Egy kicsit olyan, mintha hazaérkeztünk volna.

A Kisszínpad megnevezés csalóka, valójában jókora sátor, benn megreked a hőség. Szállingóznak az előadásra kíváncsiak, a padokra kitett Háromszék újságokat lapozzák. Majd hűsítik magukat az alkalmi legyezővel. Az előadás moderátora Gáspár Sándor, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezetője a román parlamentben zajlott autonómiatörekvések jogi hátterét ismertette sorrendben az első autonómiastatútum benyújtásától a kisebbségi törvény elakadásáig. Árus Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke a szervezet tevékenységéről számolt be, kiemelve a székelyföldi önrendelkezés kivívásáért kezdeményezett aláírásgyűjtést, Szabó Vilmos, a Magyar Köztársaság előző kormányában a külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkár, majd az országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának alelnöke, jelenlegi európai parlamenti képviselő pedig az elmúlt nyolc esztendő magyar kormányainak a külhoni magyarságért, a nemzetegyesítésért tett lépéseit ismertette, szót ejtve arról is, mostani minőségében miként támogathatja az erdélyi autonómiatörekvéseket. Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa a Maros Magyar Autonóm Tartomány idejétől az 1968-as megyésítésig terjedő időszak lehetőségeiről, azok fokozatos megnyirbálásáról, majd a küszöbön álló romániai régióátszervezésről, csapdahelyzeteiről beszélt. Alulírott még azzal az elképzeléssel indultam, majd az én egyszemélyes autonómiámról beszélnék, arról, hogyan próbálok olyan világot felépíteni magam körül, hol az engem érintő döntéseket én hozhatom meg. Aztán mégis az autonómia felettébb szükséges voltáról szóltam gyakorlati példák által: a sepsiszentgyörgyi Petőfi Sándor utca tizenöt esztendeje tartó kálváriájáról, a Székelyföld megnevezésnek a román közbeszédből való kiutasításáról — utóbbira példák az Illyefalva címerének elfogadására vonatkozó kormányhatározat (Románia Hivatalos Közlönyében itt jelenik meg először a Székelyföld megnevezés) megtámadása, illetve a megyehatárokon felállított Székelyföld-táblák sorozatos eltávolítása. Közben a sátor megtelik, az érdeklődők ott is ragadnak — na jó, ebbe egy kicsit a zápor is besegít. De a hozzászólások, a kérdések sokasága, no meg az előadások utáni kiscsoportos beszélgetések arra utalnak, akik július 3-án, szombaton a kora délutáni órákban a Csattogó-völgyben a Kisszínpad előadásaira voltak kíváncsiak, mindannyian az erdélyi autonómia hívei, s a maguk módján érette tenni szeretnének is. Másfelől önnön megmaradásukért, székely nemzettudatuk fenntartásáért is fontos volt számukra — erre bizonyság a magyarországi Székely Körök némelyikétől elhangzott újabb meghívások.

Végezetül arra is fény derül, honnan a neve a Csattogó-völgynek. Sör mellett pihennénk és pihegnénk, igencsak hegyeset süt a nap. A terepszín nadrágos, fekete pólós felvigyázók körbejárnak, figyelmeztetik az árusokat: vihar közeleg, mentsék portékájukat. S hamarosan csattog a villám, a Börzsöny lábánál levő zárt völgyben hangja sokszorozódik.