Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 13., kedd: Közélet Vita is volt az SZKT-ülésenMégsem zajlott zökkenőmentesen, ellenvélemény nélkül az RMDSZ pénteken megtartott SZKT-ülése, a szövetség hivatalos tájékoztatójából kimaradt, hogy Frunda György szenátor levélben bírálta, igen élesen, az RMDSZ vezetőit a miniparlament két héttel korábbi időpontra tervezett ülésének elhalasztásáért, a lakosságot sújtó ,,rossz döntések" meghozataláért, de akadtak olyanok is, akik a gazdaságélénkítő program kapcsán fogalmazták meg kifogásaikat. Frunda György nem lehetett jelen a pénteki ülésen, mivel az Európa Tanács raportőreként Oroszországban volt feladata, így levélben megfogalmazott üzenetét tolmácsolták. Ebben az RMDSZ vezetőit bírálja, főleg azért, mert szűk körben hozzák meg a sok esetben téves, nagy horderejű döntéseket. Pontszerűen sorolta fel azokat a hibákat, amelyeket a szövetség elkövetett a mostani kormányzás idején, a lakosságot sújtó megszorításoktól a szinte semmiért nyújtott támogatásig, mellyel véleménye szerint az RMDSZ az egypártrendszer kialakulásában segédkezik. Frunda levele végén arra kérte az RMDSZ vezetőit, ne tekintsék őt és a hozzá hasonlóan gondolkodókat ,,belső ellenzéknek, vagy ellenfélnek". ,,Ne próbáljanak meg sarokba szorítani, ne próbáljanak hangerővel meggyőzni, ne próbáljanak a körből kiszorítani. Egyszerűen aggódunk a szövetség és a romániai magyarság jövőjéért" — zárta levelét Frunda György. Markó Béla visszautasította a vádakat, s a felszólalók többsége a hivatalos álláspontot erősítette: bármilyen nehéz válságban kormányozni, jobb hatalmon, mint ellenzékben.
Kisebb vita alakult ki a gazdaságélénkítő program kapcsán is. Mátis Jenő azért bírálta a vezetőséget, mert az SZKT gazdasági szakbizottságának tagjait kihagyták a javaslatcsomag kidolgozásából. Antal Imre a felületes tünetkezelés helyett mélyreható elemzést sürgetett, Náznán Jenő agrármérnök a program súlyos hibáira hívta fel a figyelmet, arra, hogyan tették tönkre az elmúlt években az állattenyésztést, drasztikusan csökkent a sertésállomány, főleg külföldről behozott ,,hormonnal táplált EU-s disznókat" dolgoznak fel, így most hiába javasolják vágóhidak létesítését. Korodi Attila a mikrohitelek bankjának létrehozását szorgalmazta, Eckstein-Kovács Péter az uniós pályázatok lebonyolításának felgyorsítását és a diákhitel létesítését sürgette.
Döntés született arról, hogy a programcsomag még bővülhet, a végső változatot két hét múlva ismerteti az RMDSZ koalíciós partnereivel. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 940Olvasóink értékelése: 2.56Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 13., kedd 09:36
eberendre 1632 hozzászólás ...jobb hatalmon, mint ellenzékben...
Tudtuk talán, hogy erre megy ki minden? Nekünk nem hatalom, nekünk talpra állás kell. 2010. július 13., kedd 10:41
janoska44 740 hozzászólás a szegyentelen marko es bandaja nemakar meg mostsem ajozanab eszre halgatni neki es a szukkeretu csoportyat megszeditette a hatalmi vagy,nemszamitt sem ember sem Isten,a vallaszok megcsak nem is erdeklik ugy el vette a hatalmi vagy az eszet.
2010. július 13., kedd 20:39
emilboc 51 hozzászólás az eckstein majom meg egyáltalan mit keres ott... talán nem a tengerész s....t nyalja reggeltől estig... akár markó és gárdája, a kormányon maradásért...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||