Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 18:50
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 13., kedd: Közélet

Nem csökken a terembér (Zágon)

Nem fogadta el Zágon község tanácsa a községi sportcsarnok terembérének csökkentését célzó kezdeményezést. A kulturális és sportbizottság kedvezően véleményezte a határozattervezetet, a gazdasági bizottság azonban a magas működtetési költségekre hivatkozva visszautasította azt. A tizenöt tanácstagból négyen szavaztak a kezdeményezés mellett, tizenegyen ellene.
Damó Csaba tanácstag elmondta, azért kezdeményezték a terembér 80 lejes órabérének 40 lejre csökkentését — főként a helyi teremfoci-bajnokság résztvevői és a fiatalok számára —, hogy minél szélesebb tömegeknek lehetőségük legyen a terembérlésre. Számításuk szerint ezzel nőtt volna a havi bevétel is. Damó azt is elmondta, hogy a tervezet benyújtása előtt konzultált az önkormányzati képviselőkkel, és azok többsége támogatta javaslatát.
Kiss József polgármester szerint nem akarják korlátozni a teremhasználatot, de a sportcsarnok jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé a terembér csökkentését. Az eddigi bevétel 5000 lej a 10 000 lejes költséggel szemben. Gondot jelent az is, hogy a megszorítások miatt a csarnoknak nincs alkalmazott adminisztrátora — mondta a községvezető. Szükség lenne továbbá kazánfűtőre, karbantartóra, takarítónőre is. A csarnok eddigi legnagyobb nyeresége, hogy a helyi iskola tanulói megfelelő körülmények között tarthatják tornaóráikat — ebben megegyezik a zágoni tanácstagok véleménye.
A múltheti ülésen elvetették azt a javaslatot is, mely a kultúrotthon nagytermének esküvői célokra való bérét 2500-ról 1000 lejre kívánta csökkenteni.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Áll az útépítés
Állnak az Ozsdola—Focşani országút feljavítási munkálatai, a szomszéd megyében már majdnem befejezték, Háromszé­ken azonban teljesen megtorpantak a területkisajátítási gondok miatt — mondta el György Ervin prefektus.

- :
Közös erővel a közösségi házért
Telt házat vonzott a középajtai alkotótáborban készült alkotásokból nyílt, eladással egybekötött kiállítás.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS