Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 13., kedd: Világfigyelő Hosszabbított ülésszakJúlius 19., hétfő helyett július 22-én, csütörtökön választ új házelnököt az Országgyűlés, és dönt a hiányzó alkotmánybírákról. Várhatóan ezen a napon egészítik ki a Független Rendészeti Panasztestületet is. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke tegnap elmondta: a Fidesz—KDNP-frakció jövő hétfői ülésén meghallgatja az Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök által javasolt házelnököt, Kövér Lászlót, és dönt arról, alkalmasnak találja-e. Ezután kerül jelöltként a parlament elé. Tegnap derült ki, hogy július 22-ig tart a parlament rendkívüli nyári ülésszaka. A Fidesz a házbizottság rendkívüli ülésén azt javasolta, az Országgyűlés a korábbi tervekkel ellentétben jövő héten ne egy, hanem négy napig ülésezzen. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ülés után elmondta: a kormány jelezte, szerdai ülése után újabb törvényjavaslatokat kíván benyújtani. Közölte, a médiatörvényről az új menetrend szerint július 21-én, szerdán döntenek. Ezzel kapcsolatban Rogán Antal ismertette, még a nyáron létrejöhet az új médiahatóság, az új Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma pedig legkésőbb októberben állhat fel. Rogán Antal — aki a médiacsomag egyik előterjesztője — közölte: továbbra is az a szándék, hogy elfogadják a közmédiumok új struktúrájáról szóló javaslatokat, és erre a következő parlamenti ülésen sor is kerül. Szerinte a közmédiumok előző kormányzattól örökölt rendszere használhatatlan, működésképtelen, ezért fontos, hogy minél hamarabb döntsön arról a Ház. Emlékeztetett, a médiacsomaghoz tartozó alkotmánymódosítást a köztársasági elnök aláírta, a közmédiumra vonatkozó előterjesztésekről a jövő héten döntenek, az úgynevezett médiaalkotmány általános vitáját pedig a jövő héten folytatják le. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||