Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 18:53
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. szeptember 18., kedd: Közélet

Kézdivásárhelyen új iskolát avattak

Tegnap délelőtt Markó Béla szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő és Demeter János megyeitanács-elnök jelenlétében avatták fel a tizenhét év alatt felépült iskolát, ahová a Petőfi Sándor Általános Iskola költözött át. Habár az épületet ,,az idő rövidsége miatt" a tanévkezdésre nem sikerült teljesen befejezni, az 570 tanuló lényegesen jobb körülmények között tanulhat, mint az egykori, ún. kaszárnya helyiségeiben.
Elsőként Tóth Mária iskolaigazgató köszöntötte a jelenlevőket, a nagyszámban megjelent szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat és meghívottakat. Elmondta: a jelenlegi kormánynak köszönhetően kerülhetett sor az iskola átadására, ugyanakkor köszönetet mondott a megyei tanfelügyelőségnek és a város vezetőségének, akik nélkül nem kerülhetett volna sor az iskolaavatóra. Az iskolaigazgató arra kérte Markó Bélát és az illetékes szerveket, segítsenek, hogy teljesen be lehessen fejezni az iskolát. Végül köszöntötte az Amerikai Egyesült Államokból érkezett vendégtanárt, Josua Gibsont, aki nagy lelkesedéssel és bizalommal jött a céhes városba angolt tanítani, és akinek eltökélt szándéka, hogy megtanuljon magyarul és románul.
Liliana Dediu tanítónő, az iskola aligazgatója román nyelven szólt az egybegyűltekhez. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő adatok tükrében ecsetelte a tanügynek szánt összegeket, elmondva: eddig több mint száz megyénkbeli iskola névadó ünnepségén volt jelen. Megyénkben ez az egyetlen huszonnégy tantermes iskola, mely a rendszerváltás óta átadásra került. Török Sándor polgármester egy dátummal kezdte beszédét: 1989. szeptember 24. — aznap írták alá a huszonnégy tantermes iskola építési szerződését, amit két év alatt kellett volna felépíteni. Nem így történt, tíz évig nem folytatták az építkezést, csak 2000 után gyorsult fel a folyamat, amikor 3 828 000 lejt sikerült a kormánytól kiutaltatni a munkálatok folytatására. Fejér Éva az iskolai szülőbizottság nevében mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Petőfi-iskola át tudjon költözni az új épületbe. Markó Béla szövetségi elnök, a céhes város szülöttje beszédé­ben azt emelte ki, hogy a közös munkának, az összefogásnak most ért be a gyümölcse, Erdély-szerte magyar iskolák épülnek. Azt is beismerte, tizenhét évig kellett várni arra, hogy iskolások vegyék birtokukba az épületet, de hosszú évek kellettek ahhoz, hogy pénzt tudjanak előteremteni a munkálatok folytatásához. Az összefogásról és szolidaritásról szólva elmondta, nem kizárólag az RMDSZ-nek köszönhető az új iskola átadása. Az avatószalagot Keresztély Irma főtanfelügyelő és Török Sándor polgármester vágta el, majd dr. Kerekes László római katolikus plébános, Szőcs László kézdi-orbaiszéki református esperes, Ioan Bercu sepsiszentgyörgyi ortodox esperes szentelte és áldotta meg az új tanintézményt. A megnyitón az iskola énekkara és szavalói léptek fel. A szalagvágás után Markó Béla és a meghívottak végiglátogatták az iskola tantermeit, majd állófogadáson vettek részt.
Kézdivásárhelyről Markó Béla Csernátonba utazott, ahol a Haszmann Pál Múzeum kertjében kézdiszéki RMDSZ-es polgármesterekkel, megyei és helyi önkormányzati képviselőkkel találkozott. A sajtó nem vehetett részt a találkozón, melyre Németh Csaba szenátort sem hívták meg.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
Ima a pedagógusokért
Ima a pedagógusokért A tudás magvetőinek nevezte a pedagógusokat a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban tartott tegnapi tanévnyitó ökumenikus istentiszteleten Pap Attila lelkipásztor. Az alsó-háromszéki pedagógusszövetség által kezdeményezett egyházi eseményen mind a négy magyar történelmi egyház képviselői szolgáltak, ki igehirdetéssel, ki imával, illetve áldással járult hozzá a jelen lévő pedagógusokat megtisztelő köszöntéshez.

- Ferencz Csaba:
Kárpát-medencei elismerések
A Magyar Művészetért Alapítvány Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra alapította Árpád fejedelem-díjat a történelmi Magyarország egész területén tevékenykedő magánszemélyeknek, történelmi emlékeket hordozó intézményeknek, közösségeknek íté­lik oda.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS