Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 19:07
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 15., csütörtök: Család

Kerti és erdei iszalag

A rideg betonfalak ,,kék ruhája" a kerti iszalag (Clematis jackmanii), amely mint nemesített hibrid a C. lanuginosa és a C. viticella alap- (anya-) növényektől származik.
Tulajdonképpen mind a kerti, mind az erdei iszalag (C. vitalba) égövünk kevés liánnövényeihez (kúszószárú cserje) tartozik, s ez a tulajdonsága teszi alkalmassá lugasok, házfalak, erkélyek barátságosabbá tételére.
A boglárkafélékhez tartozó kék, olykor ennek rózsaszínig változó virága, majd termése a családnak megfelelően (mint a kökörcsin) repítőkészülékkel ellátott. Hálás növényünk tartósan virágzik, és bírja a telet. Ott szereti, ahol félárnyékos a hely, és rendszeres vízellátottságú a talaj. Szaporítani magról, dugványról, sőt, bujtással is lehet július-augusztusban, a következő évben pedig a már meggyökerezett hajtást leválasztjuk az anyanövényről. Tavasszal meg kell nyírni, eltávolítva a túl hosszú és túl vékony ágakat, hasonlóképpen ritkítással szellősebbé kell tennünk a dúsabb virágzásért.
Az erdei iszalag bozontos fehér virágairól, ősszel gomolyagszerű terméscsoportjáról ismerszik meg. Ligeterdők, erdőszélek liánja.
Hozzászólások
2010. július 15., csütörtök 15:47
prucsok
97 hozzászólás
Megboldogult Edesanyam kedvenc viraga volt,aztan gondozas hianyaban kipusztult.Hol tudnek gyokeret beszerezni,hogy ujra telepitsem?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Jártó Kocsis Edit:
Szakmai ártalom (Doktor Bubó esetei)
Légy Lili nemrég érte el a nyugdíjaskort, és hazaköltözött falura a könnyebb megélhetés kedvéért.

- :
Alkoholfogyasztás és termékenység
Azok a nők, akik terhességük alatt alkoholt isznak, károsíthatják leendő fiaik termékenységét — közölték dán kutatók a Rómában tartott termékenységi konferencián.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS