Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 15., csütörtök: Közélet Egy nap az Incitato művésztábor alkotóival![]() A kovásznai lovardában
Július 3-án kezdődött Bálványosfürdőn a tizennyolcadik Incitato nemzetközi alkotótábor. A két hét programjában az alkotói munka mellett három kirándulás is szerepelt, hogy a művészek élőben tanulmányozhassák a lovat. Július 12-én a Tóth család meghívására négy kézdivásárhelyi újságírónak — közöttük e sorok írójának — is alkalma adódott elkísérni a táborlakókat egy egész napos tanulmányútra. A hazai és határon túli művészeket szállító járművet Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere bocsátotta rendelkezésünkre. A Vár vendéglőben elfogyasztott reggeli után a kisbusz a céhes városba, a csavargyár előtti parkolóba érkezett, ahol az újságírók és a Tóth család három tagja, néhai Tóth Ferenc özvegye, Tóth Judit és két lánya, Ildikó és Katalin is csatlakozott a csapathoz.
A kirándulás első állomáshelye a gelencei műemlék templom volt. Innen Kovászna felé indultunk, ahol a fürdőváros és Csomakőrös között levő ménest látogattuk meg. A több hektáros legelőn és az istállókban száznál több lipicai ló és csikó él. A művészek — Ábrahám Jakab, Ábrahám Olga, Csutak Levente, Dimény András, Gonda Zoltán, Győri László, Ritók Lajos, Simó Enikő, Vincze László és Nagy Lajos — a szebbnél szebb lovakat a kifutókban vagy a legelőn kaphatták lencsevégre. Több száz kép elkészítése után a szörcsei Agroinvest-ménest kerestük fel. Itt Darvas Csaba és barátainak vendégei voltunk, ahol az alkotók ismét lovakat fényképezhettek.
Keddtől szombatig az Incitato művésztelep résztvevői a bálványosi műteremben dolgoznak, a táborozás ideje alatt készített alkotásaikat készítik elő a vasárnapi tárlatmegnyitóra, melyre 12 órakor a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében kerül sor. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 654Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
