Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 15., csütörtök: Közélet Ígéretek szivárgó gátakon (Jegyzet)Azt tartják, más kárán tanul az okos ember. Árvízügyben persze nem lehet elég okosnak lenni, hiszen erre az esetre aztán végképp érvényes a tézis, miszerint Isten útjai kifürkészhetetlenek. A miniszteri, egyáltalán, döntéshozatali pozícióban lévő földi halandóké azonban, igenis, kifürkészhetőek. Főleg, hogy a közvélemény nyomása alatt az elöljárók olyan ígéretekre ragadtatják magukat, amelyek már nem tekinthetők önmagukban lévőknek.
Borbély László környezetvédelmi miniszter szerint például a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb méretű és értékű árvízvédelmi intézkedéseire készül a kormány. Dicséretes dolog, tennénk mindjárt hozzá, ha nem ugrana be Traian Băsescu képe, amint az udvarhelyszéki áradat fölött szökell gumicsizmában, és tartja igen sokra az ottani emberek ön- és egymást segítő elszántságát. Két fotogén lapátkezelés között ugyanis kijelentette, hogy a kormány már az áradat levonulása utáni első órában nekilát a halaszthatatlan munkálatoknak. Most annyival tekinthető direktebbnek a helyzet, hogy szám is tartozik hozzá: az év végéig legalább 900 millió lejt fordítanak gátépítésre, illetve a már meglevő rendszerek megerősítésére, korszerűsítésére.
A folytatást azonban akár humanitárius okokból is megspórolhatták volna. Borbély ugyanis emlékeztetett rá, hogy 2006—2007-ben — amikor akár jóval nagyobb összegeket is ki lehetett volna utalni a költségvetésből — közel 600 milliót fordítottak erre a célra. A mostani 900 millió elkülönítésére vonatkozó döntést pedig, állítólag, még az idei természeti katasztrófákat megelőzően meghozták.
Nem lesz könnyű elmagyarázni a házából az iszapot éppen kilapátoló károsultnak, hogy miért bizonyult láthatatlannak ez a tenger pénz. Arra viszont jó lehet, hogy kevesebb türelemmel tekintsen a gátépítési és megerősítési munkálatokra, mint eddig tette. Főleg, hogy a szégyenérzet vagy valami hasonló nyomán olvadófélben azok az érvelések is, miszerint égen-földön nem találni medertakarító szakértő céget — lásd: Debren-patak —, de ha lenne is, a közbeszerzési pályázat útvesztőiben akár a következő évi áradási szezonig is elevickélhetünk. Sepsiszentgyörgy polgármestere pedig már-már olyan, a polgári engedetlenség határát súroló kijelentésre ragadtatta magát a szemerjai tó szivárgó gátján, hogy nincs idő tervekre, jóváhagyásokra várni, mielőbb elkezdik a gát megerősítését. Mint korábban kiderült, Borbély szerint pénz is van rá.
A mindig megfoghatatlan közvélemény nevében egy dolgot talán megígérhetünk: a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb méretű és következetességű árvízvédelmi intézkedés-felügyelete következik. Ez lehet a mi dolgunk, és ez nem kevés. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 897Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 15., csütörtök 12:09
bzoal 735 hozzászólás ííebben a 9oo millióban benne van a 4oo lakás ára is amit a Prutton túliaknak épít Románis?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||