Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 16:01
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 15., csütörtök: Világfigyelő

A Sukoró-ügy Gyurcsányig ér

Budai Gyula olyan iratokat adott át a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amelyek szerinte azt ,,erősítik", hogy a sukorói ingatlancsere ügyében nem lehet megkerülni Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét.
A miniszterelnöki megbízott miután átadta a jegyzőkönyveket, belső feljegyzéseket, példaként ismertette Nagy Jánosnak, a vagyongazdálkodási tanács akkori elnökének feljegyzését, amelyben — mint mondta — az szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc adott utasítást a sukorói cserejogügylet lebonyolítására oly módon, hogy konkrétan meghatározták azokat a feladatköröket, határidőket, amelyeken belül a sukorói telekcserét végre kellett hajtani. Közölte, megítélése szerint egy kormányfő nem adhat konkrét utasítást ilyen esetekben, ezzel ugyanis a hivatali visszaélés valamilyen kategóriáját valósíthatja meg. A miniszterelnöki megbízott álláspontja szerint a sukorói telekcsere ügyében ,,teljesen egyértelmű", hogy az előző kormány hivatalnokai szándékosan akadályozták a nyomozást, illetve nem biztosították a nyomozóhatóság részére azokat az iratokat, amelyek a felelősség tisztázásával kapcsolatban egyértelműek lettek volna. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, az átadott okiratok között több olyan is van, amely egyrészt ,,már első rátekintésre releváns az ügyben", másrészt eddig nem állt az ügyészség rendelkezésére.
A volt miniszterelnök titkárságának közlése szerint Gyurcsány Ferenc sem formálisan, sem informálisan nem vett és nem is vehetett részt a vagyonkezelő döntéseiben, konkrét ingatlancserékről soha senkivel nem tárgyalt, ilyeneket nem támogatott, és ilyen utasítást sem adott; minden ezzel ellentétes állítás — így Budai Gyula kijelentése is — hazugság. A közlemény szerint Gyurcsány Ferenc büszke arra, hogy ,,a Fidesz korábbi és jelenlegi kormányfőjétől eltérően" soha semmilyen megalapozott gyanú nem vetődhetett rá, hogy a miniszterelnöki hatalmat és befolyást személyes és családi vagyongyarapodásban használta volna fel. ,,És nem csak azért, mert nem volt rá szüksége, hanem azért sem, mert az ő erkölcsei ezt nem engednék meg" — áll a dokumentumban, amely azzal zárul: a volt kormányfő mindenkit biztosíthat arról, hogy ,,a Fidesz által kreált mocskos politikai vádakkal szemben meg tudja védeni magát, és ártatlanságát bizonyítani fogja".
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Hiányok a külügyminisztériumban
Súlyos politikai felelősség terheli az előző kormányzatot, amiért hiányzik a külügyminisztérium idei költségvetésének nagyjából egyharmada — jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának tegnapi ülésén.

- :
Koncepciós perek, leszámoló kommandó
Aljas és elvtelen támadást intézett a Fidesz leszámoló kommandója a volt miniszterelnök és a kormány tagjai ellen — reagált közleményben Mesterházy Attila.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS