Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 16., péntek: Nyílttér Felfelé terelik a vizet BélafalvánVan egy hétvégi házunk Bélafalván a községi polgármester szomszédságában. A legutóbbi nagy esőzéskor mind a két ingatlant elárasztotta a víz, és ebből már törvényszéki ügy lett. Hogyan jutottunk idáig, ezt próbálom a következőkben elmondani. Szombat reggel fél hatkor úgy pizsamásan, papucsosan kimentem megnézni, hogy mi a helyzet. A két bennvaló között van egy sánc, az tele volt vízzel, és nem tudott elfolyni, mert a kert végében a polgármesternő elrekesztette — így hát jött vissza, dombra felfelé a víz, de az utcára sem tudott kifolyni, mert ott is el volt dugulva az áteresz. Hamar csákányt ragadtam, és kipucoltam a betonkarikát (a párom is segített), aztán bekapcsoltam a kis vízpumpánkat, és két vederrel is hordtuk ki a vizet az udvarról. A hátsó kertben volt megállva — csizmaszáron felül ért —, és az első udvart is elöntötte félig. Onnan folyt át a szomszédba, a polgármesternőnek már a házát is nyaldosta, mert kissé alacsonyabban fekszik, ezért ott is sáncot ástam, aztán hátramentem a kertbe. Ekkor került elő a polgármesternő, és azt mondta, hogy ráeresztettem a vizet. Nekik a kertjükben nem is volt víz, csak a hátsó udvarban, ahova visszafolyt a sáncból. Ő azt mondta, hogy le kell mélyíteni az árkot, én azt, hogy ki kell venni a torlaszt, folyjon el a víz. Mire ő, hogy inkább én is dugjam el, mert a vízzel mindenki azt csinál, amit akar, én is igyam meg a magamét. Összetett kézzel kértem, hogy őrizzük meg a békességet, mert beteg vagyok, és nem szeretem, ha hangoskodnak velem, de letorkolt: itt ő a polgármester, csináljam, amit ő mond. Otthagytam, kimentem tovább mélyíteni az árkot — ő azonban utánam jött, és megkérdezte, kinek a jóváhagyásával ások. Hát szerintem árvízben nem az az első, hogy pecsétért futkossunk, hanem hogy minél hamarabb leeresszük a vizet — feleltem, mire bolond, hülye, tehetetlen és gyáva alaknak nevezett (a párom előtt). Elismertem, hogy bolond vagyok, hiszen neki ástam ki az árkot is, de nem érte be ennyivel, hanem kihívta a rendőrséget, alpolgármestert, titkárt, de azok is nekem adtak igazat, amikor szétnéztek. Az őrsvezető azt mondta, másnap sáncot ásat annál a szomszédnál is, ahol tó keletkezett, de vasárnap esett, hétfőn sem jött senki, csak kedden jelent meg három ember. De hol! Nem a tónál, hanem fölötte ástak, éppen ott, ahonnan megtelt a mélyedés. Szóltam a munkásoknak, hogy ott nem fog tudni lefolyni a víz, felfelé nem ürül ki a tó — ők meg azzal védekeztek, hogy nekik az utasításuk arra a helyre szól. Kimentem az utcára, megint jött a polgármesternő, kérdőre vont, hogy miért nem hagyom az embereket dolgozni. Le is cigányozott, az őrsvezető is hallotta. Aztán mégis én kaptam figyelmeztetést a rendőrségtől, aki sáncot ástam — az volt ugyanis a feljelentésben, hogy elárasztottam a polgármesternőt az eső után (mintha az esőt én irányítanám), és fel fogom gyújtani a házát. A törvényszéken is panaszt tett, hogy hangoskodtam, most már onnan is várom az idézést. És nem tudom, mi következik, hiszen nekem utoljára azt mondta, hogy addig szekál, amíg elköltözünk. Holott azelőtt három évig a legjobb szomszédok voltunk. Valóban igaz, hogy bajban ismerszik meg az ember!
MELZER IMRE, Sepsiszentgyörgy Hozzászólások 2010. július 16., péntek 19:56
veresbelu 101 hozzászólás Tisztelt Melzer Ur!
Ennek az esetnek mar messze foldre hire ment, talan meg szallo ige is vallhat belole"hagora vezeti a vizet mint a kezdiszentkereszti polgarmesterasszony"-mindenki megmosolyogja, es sajnalja onoket.Remelem ez az incidens nem veszi el a kedvet ,hogy tovabbra is jol erezze magat Belafalvan.A T kisasszonyt pedig nem kell komolyan venni(agyhalott!). 2010. július 16., péntek 19:57
veresbelu 101 hozzászólás Tisztelt Melzer Ur!
Ennek az esetnek mar messze foldre hire ment, talan meg szallo ige is vallhat belole"hagora vezeti a vizet mint a kezdiszentkereszti polgarmesterasszony"-mindenki megmosolyogja, es sajnalja onoket.Remelem ez az incidens nem veszi el a kedvet ,hogy tovabbra is jol erezze magat Belafalvan.A T kisasszonyt pedig nem kell komolyan venni(agyhalott!). 2010. július 17., szombat 22:57
antiszemet 23 hozzászólás Es az is aki megvalasztotta!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010. július 18., vasárnap 20:24
katicabogar 1 hozzászólás Kedves Melzer ur!sajnalatos az on esete hogy az a szemely aki egy elegge nagy kosseget KELLENE igazgasson ilyen aljas modon viszonyul a falus tarsakhoz.Ha bele gondolunk nincs is amiert csodalkozni,mit varni egy erzelmileg szegeny,diktator modjan URALKODO szemelytol.Fejetlenul beszel(romanul meg csak dadog)es cselekszik.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||