Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 16., péntek: Közélet Véget érhet a márkanévháború (Székely vagy Székelyföldi Termék)Véget érhet a Székelyföldi termék — Székely termék hónapok óta húzódó csatája: a jelek szerint az érintettek immár nem csak a sajtón keresztül üzengetnek, hanem egymással is kommunikálnak, igaz, egyelőre csak levélben. Mint ismeretes, a Gazda Zoltán vezette Székelyföldi Termék Egyesület a nemzetközi szabadalmi hivatalnál levédette a Székelyföldi termék márkanevet, majd Hargita Megye Tanácsa a Székely termék márkanevet jegyeztette be a hazai hivatalnál. A márkanév eltulajdonításáért Gazda Zoltánék a törvényszékhez fordultak, beadványukat alapfokon elutasították, ezt követően a Hargita megyei önkormányzat létrehozta a márkanevet odaítélő szakbizottságokat. Jóllehet sajtónyilatkozataiban Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök mindig nyitottnak mutatkozott az együttműködésre, a két fél között nem indult be a párbeszéd, így a korábbi szóbeli egyezség ellenére párhuzamosan futott a két kezdeményezés, a törvényszéki procedúra, az amúgy is feszült viszonyt pedig tovább rontotta, hogy a magyarországi Cora üzletláncba a Hargita megyei tanács kezdeményezésére kiszállított székely termékek közé egyetlen, háromszéki termelőtől származó árut sem válogattak be. Jóllehet a törvényszéki döntés indoklását továbbra sem kapták meg, így a Székelyföldi Termék Egyesület nem döntött arról, megfellebbezi-e azt — ez esetben a végleges ítéletig továbbra sem használhatnák a márkanevet.
Gazda Zoltán levélben fordult Borboly Csabához, emlékeztetve a sajtóban elhangzott együttműködési hajlandóságra, és javasolta, tereljék egy mederbe a két kezdeményezést. Válaszában Borboly felkérte a háromszékieket, csatlakozzanak a Hargita megyei tanács programjához, vegyenek részt a márkanevet odaítélő bizottságokban.
Mielőtt a javaslatról döntenének, Gazda Zoltánék a Kovászna megyei önkormányzat vezetőivel is szeretnének tárgyalni, hogy olyan megoldást találjanak, amely révén érdemben tudják képviselni a háromszéki termelők érdekeit. A Cora-eset után ugyanis tartanak attól, hogy mindenről a Hargita megyei önkormányzat döntsön. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke megkeresésünkre konkrétumokról nem tudott beszámolni, mint mondta: előbb tárgyalniuk kell az ügyről, azt követően alakítják ki álláspontjukat. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1136Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 16., péntek 08:59
peterkinga 251 hozzászólás ...hat igen,engem nem lep meg,hogy Gazdaval nem indult be a parbeszed.
2010. július 16., péntek 11:21
kezdi 181 hozzászólás Beszélni lehet a székely márkanévről, sőt vitázni is: mi volt előbb a tojás vagy a tyuk? Lehet évekig emlegetni valamilyen Cora esetet (tanács: jobb ha nem akarják magukat az illetékesek még jobban leégetni). De ha rermék márkáról akarunk beszélni tisztelt uraim nem hallottak olyan fogalomról mint pl. MINŐSÉG?
2010. július 16., péntek 14:47
dux 196 hozzászólás "De ha rermék márkáról akarunk beszélni tisztelt uraim nem hallottak olyan fogalomról mint pl. MINŐSÉG?" - Hallottunk, persze, hogy hallottunk. Ámbátor ki is mondta azt, hogy ilyenkor úgyis sokkal inkább még mindig csak a mennyiségen van a lényeg, mert egy idõ után, az majd amúgy is teljesen magától vált át a minõségre!? (... vagy valami ilyesmi) ... Nos, kivárjuk! :)
2010. július 16., péntek 16:33
kezdi 181 hozzászólás dux. Köszönöm a figyelmeztetést, nem remék márkáról hanem termék márkáról akartam írni. A mennyiség- minőség, valamint ezzel kapcsolatos átalakulási folyamatokkal kapcsolatos kijelentésedet remélem megmagyarázod. Én kipróbáltam a minőséget. A mennyiséget hagytam a politikumnak.
2010. július 16., péntek 17:28
dux 196 hozzászólás Kedves kezdi! Nincs mit megköszönnöd, mert én csak téged idéztelek, és egyáltalán nem figyelmeztetésnek szántam. Bizonyisten, na, ha nem így volna, akkor tényleg nem mondanám! Viszont így most, ahogy megemlítetted, én ennek az ominózus szónak még egyszer utánanéztem, és lámcsak, az derült ki, hogy eredetileg sem nem 'termék-rõl, sem nem 'remék'-rõl volt szó ugye, hanem 'rermék'-rõl. ;P :D De mindegy. Én úgyis megértettem, hogy mit akartál írni.
Ami meg az egyebekkel " KAPCSOLATOS átalakulási folyamatokkal KAPCSOLATOS kijelentése"-met illeti, arra csak azt mondhatom, hogy bizony nincs is annál kinosabb dolog, mint amikor egy viccet valakinek utólagosan kellene elmagyarázni. Úgyhogy, ha kérhetlek szépen, kedves kezdi, akkor lehetõleg ezzel ne kínozz! ;D 2010. július 16., péntek 20:57
kezdi 181 hozzászólás Kedves dux. "P :D De mindegy" meg "Bizonyisten, na" - nem kínozzlak tovább.
2010. július 16., péntek 21:50
dux 196 hozzászólás Kedves kezdi. Remélhetõleg nem akadtak különösebb gondjaid azokkal a szavaimmal, amiket te föntebb itt, és számomra egyelõre még igencsak felfoghatatlan okokból, de mindenképpen nagyon sokatmondó célzatossággal idéztél. Ha mégis úgy lenne, akkor szólj csak bátran, mert én valamennyit készségesen elmagyarázom.
Jah, annyit azért már most elárulok, hogy a "nem kínozzlak tovább", az normális körülmények között csak egyetlen egy kis zö-bötûvel jön! ... üdv duxod :) 2010. július 20., kedd 10:23
kezdi 181 hozzászólás Kedves dux. Jah, most is talány számomra, hogy a "nem kínozzlak tovább" egyetlen kis zö-bötűvel vagy z-é betűvel jön. Kérlek magyarázd el nekem is.
Ui. A Dux latinul vezetőt jelent, így utalhatott katonai csapatok élén lévő személyre, vagy egy törzs, nép első számú elöjárójára. Több nyelven is vannak méltóságnevek, melyek ebből a szóból származnak: duke (angol), duc (francia), duce (olasz), Dózsa-Dóczé (magyar). 2010. július 20., kedd 11:53
dux 196 hozzászólás Bár az most már végképp világossá vált számomra, hogy te egy fölöttébb nehéz eset lehetsz, kedves kezdi, és hogy a szükséges magyarázatokat veled igencsak messzirõl kellene kezdeni, de valamiért én mégis számítok arra, hogy az ehhez szükséges idõ hiányában te most csak egy egyszerû, sima bemondásra is elhiszed nekem azt, hogy valóban csak egyetlen eggyel jön! Tényleg na, nem viccelek! :)
Továbbá még arra is felfigyeltem, hogy bár a megkezdett szálakat te nem is mindig szereted elvarrogatni ugyan, de a kézzelfoghatóbb érvek igencsak szembetûnõ hiányát palástalandó, alkalom adtán és köteleid szakadtával te mégiscsak egy hatalmas elõszeretettel vagy hajlamos a nevekkel való elménckedések homályos kibúvóihoz folyamodni. Minek során aztán mégha sokkal többet nem is, de annyit azért legalább mégiscsak sikeresen bizonyítgatsz, hogy a Gugli neked is egy roppant jó barátod, és hogy az idézõjelek nélküli idézés, különösebb lelki scrupulusokat számodra sem okoz! :D Mindazonáltal az még továbbra tényleg kérdéses marad, hogy neked valóban fontos, vagy érdemes lehet-e magadat továbbra is egy ilyen hatalmas mértékben égetned - sõt, mi több, kínoznod is - vagy a továbbiakban jobb volna, ha egyszerûen csak 'herceg' -emnek szólítanál majd engem. Amit egyébként az jelent is, ugyebár ... Ha már a neveken te tényleg ilyen erõsen fennakadtál ... :) 2010. július 20., kedd 12:30
kezdi 181 hozzászólás dux. Kedves Dux, én lehet nehéz, lehet könnyű eset vagyok. Többször is felhasználtam a ún. független Háromszék napilap által nyújtott lehetőséget, hogy elmondhassam véleményemet. Érdekes módon, amikor a SUGÁS áruház Kurkó féle privatizációját, a jelenlegi egézségügyi miniszter érdekes intézkedéseit, valamint a Cora féle székelyföldi termék eladását kommentáltam, hirtelen megjelentél Te is. Nem tudom ki vagy, nem is érdekel.
2010. július 20., kedd 13:33
dux 196 hozzászólás Kezdi. Egyetlen Kezdim! Ezért te most lehetõleg egy cseppet se ess majd kétségbe! Mert íme úgy döntöttem, hogy e fenntebbi, általad olyannyira kifejezõen jelzett, sz. személyem irányába tanúsított 'érdektelenségedet' kielégítendõ, én errõl az immár tarthatatlanul homályos kilétemrõl most gyorsan inkább le is rántom a leplet. Nos tehát, amint azt te már amúgy is megsejtetted, úgy valóban én vagyok a Sugás áruház Kurkó-féle privatizációja mögött álló tanácsadók szóvivõ elnöke, de ugyanakkor a jelenlegi egészségügyi minisztérium érdekes intézkedéseinek a szellemi kiötlõjeként is szoktam ide írogatni, sõt, a Cora-féle székelyföldi termékek leendõ és remélt eladásából származó bevételek oroszlánrészének a majdani zsebretevõje is ugyancsak jómagam volnék. Viszont egy dologra mégiscsak megkérlek: hogy mindezeket aztán te az égvilágos semmi szín alatt el ne mondd senkinek! Rendben?! ... Köszi! :)
Egyébként írtam már, de azért mégegyszer írom, hogy abban az ominózus részben jómagam is csak az általad már megnevezett lehetõségeket használtam ki, amikor is a magam saját és igencsak személyes véleményét egy általad ennyire fatálisan félreértett módon szellõztettem meg. Valóban téged idézve ugyan, de a magad személyes és sérthetetlen kiléte körüli problematikát még csak a legkisebb mértékben sem involválva. Vagyis szigorúan csak egy, az éppen aktuális témára vonatkozó ártatlan vicc elsütésével, amit egyébként remélhetõleg jópáran már akkor helyben meg is értettek. Viszont a legutóbbiakban itt tanúsított roppant sajátos érveléseidbõl megítélve, TE végképp nem tartozhatsz ezen említettek közé! Jah, és mi bajod is volt azzal a 'bizonyistennel!? :) 2010. július 20., kedd 14:07
kezdi 181 hozzászólás dux. köszönöm a válaszodat. Vicc:
"A média hatalma. A cár, Lenin és Sztálin figyelik-értékelik az 1968-as lengyel megmozdulásokat, ki-ki a maga szemszögéből: 1. A cár: - Ha nekem is ilyen rendőrségem és hadseregem lett volna, sohasem győz országomban a bolsevizmus. 2. Lenin: -Ha ilyen elszánt lett volna az orosz munkásosztály is, akkor az egész Európát bolsevizáljuk. 3. Sztálin: - Ha nekem ilyen sajtóm lett volna, akkor még ma sem tudnák, hogy meghaltam." 2010. július 20., kedd 14:24
dux 196 hozzászólás "dux. köszönöm a válaszodat."
Nekem viszont sajnos, még mindig semmi nem akadt, amit különösebben megköszönhetnék. Jószokásodhoz híven ugyanis egyelõre még az égvilágon semmiféle felmerült kérdésre nem válaszoltál! :D A vicc egyébként akár még jónak is nevezhetõ, bár megjegyzem, hogy ha nekem is csak ilyen humorérzékem lett volna, akkor megpróbálnám inkább a Hócipõhöz írni be a magvas hozzászólásokat. ;) 2010. július 20., kedd 17:45
kezdi 181 hozzászólás Kedves dux. Én részemről le szerettem volna zárni a témát. De ha Te folytatni akarod, semmi gond.
Nem értem milyen kérdésedre kellene válaszoljak, a viccet nem én találtam ki, esetleg megmondanád mi az a Hócipő? És, ne légy szomorú. Vicc: "Sztálin kinyomoztatja, hogy ki találja ki és terjeszti a róla szóló vicceket. A vétkes Ribakovot előállítják: Sztálin rárivall: Hogy merészel velem viccelődni? Vegye tudomásul, engem mindenki szeret, nemcsak a Szovjetunió első embere vagyok, hanem a nemzetközi munkásmozgalom vezetője is, az egész emberiség reménysége. Megértette? Ki ne merjen több viccet találni! - De Sztálin elvtárs, ezt a viccet sem én találtam ki.' 2010. július 20., kedd 19:58
szekelygobe 83 hozzászólás gyerekek!!! :D, miert kell szemelyeskedni? mar reg lecsusztatok a temarol ;)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||