Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 16., péntek: Közélet Polgári kezdeményezés az unióbanA polgári kezdeményezés a nemzeti kisebbségek, illetve a határon túli magyar közösségek érdekeinek érvényesítése vonatkozásában is hasznos eszköznek bizonyulhat — hívta fel a figyelmet Tőkés László EP-képviselő, az Európai Parlament alelnöke annak kapcsán, hogy a testület Kulturális és Oktatásügyi Bizottsága napirendre tűzte a kérdést. A Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatálybalépését követően az Európai Bizottság az Európai Parlamenthez továbbította megvitatás és elfogadás végett a polgári kezdeményezésről szóló rendelet szövegtervezetét. A polgári kezdeményezés intézményének bevezetése által egymillió európai polgár kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság önálló jogalkotási indítványokat tegyen. A bizottság ülésén Tőkés László a ciánalapú bányászat tilalmát elsöprő többséggel kimondó EP-határozat esetét hozta fel, melynek érvényesítését utóbb az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa külön nyilatkozatban utasította vissza — áll a képviselő sajtóirodája által kiadott közleményben. Az unióban joggal volna elvárható a demokráciának az a foka, hogy a Bizottság ne bírálja felül a Parlamentet — jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||