Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 16., péntek: Közélet Két igazgató indokoltnak tartja a tébécéosztály szűkítését![]() Egyetlen beteg kezelése sem szenved kárt amiatt, mert csökkentették az ágyszámot a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház tébécé- és tüdőgyógyászati osztályán, valamint amiatt, mert az általános átszervezés részeként néhány alkalmazottat áthelyeznek olyan részlegre, ahol szükség van rájuk — szögezte le dr. Deme Judit megyei közegészségügyi igazgató. Az elöljáró dr. Sipos András osztályvezető főorvosnak, a megyei tébécéprogram irányítójának arra, a lapunkban is megjelent állítására reagált, miszerint a mostani megszorító intézkedés biológiai bombához hasonló, mert ilyen körülmények között egyre több lesz a be nem utalt fertőző, illetve tébécégyanús beteg. A főorvos többek között azzal érvelt, hogy jelenleg húsz fertőző beteg fekszik az osztályon, de csak tíz ágyra van engedélye az elkülönített részlegen (ezenkívül tizenöt ágy áll rendelkezésre a más tüdőbetegségekben szenvedők számára a korábbi harminc helyett), ezzel ellentétben Deme igazgató azt mondta, a jelentések szerint májusban öt tébécés pácienst, az elmúlt esztendőkben pedig havonta átlagban tízet vagy ennél kevesebbet kezeltek az osztályon, ami azt jelenti, hogy kihasználatlan ágyak is voltak. Egy kórházi osztályt nem kell összetéveszteni egy magánrendelővel, itt mindannyian alkalmazottak vagyunk, és be kell tartanunk azt, amit az országos egészségügyi stratégia megkövetel — szögezte le az elöljáró, és hangsúlyozta, az ágycsökkentés érinti a megye minden kórházát, Sepsiszentgyörgyön hetvennyolc, Kézdivásárhelyen tíz, Baróton és Kovásznán nyolc-nyolc ágyat vontak meg a kórházaktól, de tekintve, hogy például a megyei kórház 719 ágyából átlagban 450—470 volt foglalt naponta, a jelenlegi megszorítás nem okoz fennakadást a betegellátásban.
Lapunk érdeklődésére Török Zsuzsanna kórházmenedzser is kifejtette a témával kapcsolatos álláspontját, szerinte is elegendő az ágy ezen az osztályon, a személyzet létszáma megegyezik az előírt normával, papírok szerint csökkent a tbc-betegek száma, az érintett osztályon ezentúl is ugyanúgy tudják fogadni a betegeket, mint eddig.
Kérdés, a statisztikákban megjelenő számok vagy a szakorvos által nyilvánosságra hozott helyzetelemzés tükrözi-e jobban a valós állapotokat, annyi ellenben biztos, a tébécé kezeléséhez szükséges gyógyszerek hiányát sem fehér köpenyesen, sem bársonyszékben ülve nem cáfolta meg senki, azt pedig a laikus is tudja, hogy ez a betegség specifikus kezelés nélkül nem gyógyítható. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 709Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 16., péntek 20:37
balazs 65 hozzászólás ket igazgato? egy kozgazdasz es egy orr-ful gegesz. jellemzo "hazankra". ugy latszik a hulyeseg is ragalyos, nem csak a tbc. tisztelt igazgato holgyek talan megengedhetnek hogy egy szakember dontse el hogy milyen kezelo kapacitasra van szukseg egy ilyen veszelyes betegseg eseteben es ne engedjenek a felso nyomasnak, annak ellenere hogy "mindnyajan alkalmazottak" es be kell tartaniuk azt amit az egeszsegugyi strategia (azaz partunk es dilettans kormanyuk) megkovetel.
ugy tapasztaljuk sajnalatos modon, hogy jellemzoen diktatorikus, kommunista tipusu intezkedesek akadalyozzak tarsadalmunk normalizalodasat ma is, husz evvel a forradalom utan, es ne csodalkozzunk azon, hogy egyre gyengul a sepsiszentgyorgyi korhaz megitelese, hiszen en is egy ilyen kijelentes miatt hagytam ott az egeszsegugyet tizenhat evvel ezelott. azota sem valtozott semmi a korhaznal, azt a lovat utik amelyik huz. talan olyan osztalyokon kellene eloszor agyat csokkenteni, amelyek tevekenysege atfodi egymast. es amelyek huszonegyedik szazadi elfekvokent is szolgalnak (ertsd ugy hogy ahol a betegek meghalhatnak nyugodtan), ahol sajnaljak az oxigent is a betegtol, hiszen az "csak megnyugtatja" es ne a tbc osztaly kapacitasat csokkenteni, hiszen a novekvo nyomor miatt e betegseg megszerzesenek kockazata csak nohet.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
