Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 16., péntek: Közélet Hétvégi házakba tört be a medveMásodik hete tartja rettegésben Bálványosfürdőn az Ibolya strand környékén levő hétvégi házak tulajdonosait egy, a vadászok szerint kétéves nőstény medve, mely bocsával éjszakánként élelmet keresve a pincékbe, konyhákba és még szobákba is betört. A múlt héten az egyik villában nem csak a bútorzatban tett kárt, hanem a hűtőszekrény ajtaját valósággal leszakította. Szerdán és csütörtökön ismét megjelent, ugyanannak a hétvégi háznak a konyháját látogatta meg, szakította ki sarkaiból a bejárati ajtót. Az érintettek Daragus Attila torjai polgármesternek is jelentették az egyre gyakoribb medvelátogatásokat, aki szerint öt-hat évente fordul elő, hogy egy-egy medve a szokottnál bátrabb lesz, és házakba tör be. Az elöljáró tudomása szerint hamarosan kilövik a felnőtt medvét, a bocs pedig medveóvodába kerül. Daragus azt is elmondta, hogy pályázati pénzből a Rompetrol támogatásával kicserélik a jelenlegi szeméttárolókat olyanokra, amelyek tartalmához nem fognak hozzáférni a kukázó medvék. (Iochom) Hozzászólások 2010. július 16., péntek 01:08
klauka09 505 hozzászólás ez egy burkolt reklám, ki a fenét érdekel hogy a ,,rompetrol segitségével,,?
2010. július 16., péntek 11:28
kisokos 282 hozzászólás miért kell a medvét kilőnni ha csak éhes... ?
emberségből nagy fekete pont az érintetteknek...persze kivéve a medvét :) 2010. július 16., péntek 13:02
barnex 21 hozzászólás kisokos> Az teny hogy a medvek elszaporodtak mifelenk. A tavaly nyaron, delutani orakban a medve egyutt furdott a Szent Anna toban a turistakkal....
Az hogy ehes egy dolog...viszont a nyajakban, termesekben , hazakban tett kar az evente megismetlodik.... 2010. július 16., péntek 15:05
harmat 136 hozzászólás medveóvodába??????????
azt most úgy kell elképzelni, mint a mi fajunknál az árvaházat?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||