Amerikaiakkal — toronyiránt (Vendégszemmel Háromszéken)

Számos lehetőség közül egy számomra szinte rutinos utat választottam: Óriáspince-tető, amelyen és amelyről bemutathatom a háromszéki lapály laposát, a Barcaságot és az ezt koszorúzó hegyeket. Képzeletben láttathatom azt is, ami Háromszékből a Bodoki- és Baróti-hegység takarásától nem látható. Aztán ,,nyomás tovább": Dálnok, Csernáton alsó fertálya, Kézdivásárhely, Bereck, Ojtoz, és hazafelé, ha vendégeim még bírják szövegeimet agyuk tárolókapacitásával, akkor átkanyarodhatunk Zabola, Kovászna, Csomakőrös, Zá­gon irányába. Hazafelé érintjük a Rétyi Nyírt.

A másik variáns szerint Bálványosfürdő, a Szent Anna-tó felé fordíthatjuk kocsink rúdját, majd az Olt völgyén át a sepsiszentgyörgyi szálláshely felé kanyarodhatunk.

Ez az út katasztrofális állapotban, de tartalékötletként felajánlhatom, hogy a Kászon völgye után billenjünk át a Nyergestetőn, tekintsük meg azt a folyamatos emlékhelyépítő performanszot, amely az 1848—49-es forradalom és szabadságharc utolsó előtti erdélyi csatáját örökíti meg. És akkor viszonylag jobb minőségű úton vendégeim láthatják Tusnádfürdőt is.

A férj és tolmács szerepét is betöltő Arányi mérnök közli a hölgyekkel az útirányt — ez nekik semmit sem mond —, de végighallgatják, és kijelentik, hogy őket elsősorban nem a székelyek történelme érdekli, hanem a templomainkkal szeretnének megismerkedni. És ezek közül is olyanokkal, amelyekben falképek, freskók láthatók.

(No, gondoltam, helyben vagytok, mert akkor láthattok majd olyan Erdély-, Székelyföld-, illetve képes Magyarország-történelmet, amelyet nem szóval és betűvel jelenítünk meg, hanem falra festett mondák és képi legendák révén, hiszen az írásbelizés széles körű hozzáférhetése előtt a papok a templomok festett képeivel magyarázták el a közembereknek a bibliai jeleneteket és történeteket és egyben a magyar történelmet is. Szent László herceg, majd király legendájának gyakori előfordulása Erdélyben ennek az iskolapéldája.

Vendégeim mondják is, hogy ők nehezen tudják kiejteni, de nagyon érdekelné őket valami G-vel vagy hasonlóval kezdődő templom.

Gelence — segítek rá emlékezetükre. Bólintanak, hogy erről van szó.)

Ahol időznék is valamennyit Gábor Áron síremlékénél és a kökösi csata történeténél, de ,,tolmácsunk" leint. Lassítva nézzük meg, mert a ,,lányokat" csakugyan a templomok érdeklik. Otthon, New Yorkban már évek óta beszédtéma a családban és a baráti körben, hogy egyszer látni kellene ezeket az erdélyi templomokat.

Eresztevényben Gábor Áron síremléke körül kocsival megállni elég problematikus. Ezt már számos esetben jeleztük a megyei illetékeseknek. Tamás Sándor megyeitanács-elnök Sólyom László háromszéki látogatása alkalmával ígérte is, hogy gépkocsipihenőt létesítenek a székely hős emlékhelye mellett.

A gyorsforgalmi országút mellett kiskocsival, kisbusszal vagy busszal lehetetlen azon az útszakaszon megállni. Félő, hogy Gábor Áron síremléke körül előbb-utóbb bekövetkezhet olyasmi, amit egyikünk sem kíván. Magamban elhatározom, hogy Maksa polgármesterének, Oláh Badi Álmosnak is eszébe juttatom: az eresztevényi régi temető alsó sarkánál lenne lehetőség a gépkocsi-pihenőhely kialakítására. Ha a kérdéses terület tulajdonjogát a tanács megszerezné.

Hajtok tehát tovább, és vendégeimmel közlöm, hogy az Óriáspince-tetőről majd beláthatjuk a Kárpát-kanyar térségét, innen sok-sok település templomtornya is látszik, Székelyföld történelmére is visszapillanthatunk.

Mondják, immár nem tudom, hányadszor, hogy a templomok... ők a templomokat nem a hegyek tetejéről, hanem belülről akarják látni.

Útiterveimmel újra lebuktam...

Rendben, mondom, és ismét örülök, hogy a Pincetető — számomra újabban Lármafa-tető — hajtűkanyarjaiban, amelyekben télen a kutya is kettétörnék, nekem nem kell a kocsit kettétörnöm.

Magamban döntök, hogy ha templomokra kíváncsiak, akkor megnézzük a maksait. Utána a sepsibesenyőit.

Irány tehát Eresztevényből Maksa. A templom gyönyörű, kazettás mennyezetének megtekintése, amely a budapesti Szépművészeti Múzeumba mentett és ott felépített maksai templommennyezet helyére került, alkalmat teremt, hogy éppen a mostani Trianon-évfordulón az együvé tartozó magyar, székelymagyar nemzetrészek hitbéli, templommennyezeti azonosságáról is beszéljünk.

Rákossy tiszteletes urat szerencsénkre otthon találjuk. Íróasztalán hatalmas irathalmok tornyosulnak. Kérdezem is — egyfalusiak vagyunk, innen a bizalmaskodás —, hogy ekkora irathalmokat mostanság csak a magyarországi kormánycserés irodákban látni. Ezt a műveletet játssza újra Maksán a tiszteletes úr?

Nevetünk.

Nem erről szól a nóta. A maksai református egyház hatalmas erdőbirtokait sajátította ki a román állam. Ezt kell visszaszerezni. A vonatkozó dokumentumok után kutakodik. És főispánhoz készül ebben az ügyben. Hogyan lehet oda bejutni? Mondom a játékos hangvételt folytatva, hogy a történelmi magyar időket idéző főispán kifejezés már foglalt, de a megyei kormánymegbízott bizonyára készségesen fogadja.

A templomba együtt lépünk be. Enyhe lelkiismeret-furdalás borzongat meg, újabban éppen az Óriáspince-tető miatt nem sűrűn nyitogattam a maksai templom ajtaját. Pedig a kettőt össze kellene hozni. Az amerikai vendégek a kazettás mennyezet bemutatása során Budapest és a Csonka-országról lemetszett magyar végek összetartozásáról olyan képet alakíthatnak ki, hogy ők Észak-Amerikában sohasem kérdeznének rá arra: mi, erdélyiek honnan tudunk olyan jól magyarul?

A maksai templombemutató sikere után döntök: programmódosítás, irány Sepsibesenyő. Illetve az ottani templom és a benne megtalált freskómaradványok.

Közben az is kiderül, hogy a templomi falfestmények mellett a rusztikus népi életmód, a falvak világa, a székely építkezés is érdekli a hölgyeket.

A csernátoni Haszmann Pál Múzeumot már csak emiatt sem lehetne kihagyni.

Nem csalódom. A skanzen házai, a régi falusi porták, a székely kapuk, ezek motívumvilága „leveszi a vendégeket a lábukról". Arckifejezésü­kön látom, hogy templomi áhítattal nézik a rusztikus falusi élet emlékeit, a szabadszékelyek és jobbágyok házait, házikóit, magát a Damokosok nemesi kúriáját.

Erre aztán a mezőgazdaságigép- és -eszközgyűjtemény teszi fel a kalapot. Ujjongva fedezik fel a múlt század eleji gyártású Fordson traktorokat. A gőzgépek sokaságát. A Budapest gépgyáraiból Háromszékre származott sokféle gépet, amelyek ausztriai, németországi és angliai géptestvéreikkel a magyar gépgyártás európai szintjét jelenítik meg. Kérdezik is, hogy Európában hol lehet találni még ilyesmit? Ilyesmit igen, de ilyent nem — magyarázom. Kedvemre teszem, apámnak Marshall típusú gőzkazánja volt, amelynek a cséplés fogyatását — aznapi befejezését — jelző sípját a csépeltető gazdák valamelyik kalákása engem magasba emelve húzhattam meg. A cséplőszekrény budapesti, a szalmahordó — kaszalyozónak (tkp. kazalozónak), elevátornak is mondtuk — már nem emlékszem, hova valósi volt.

És ismét bejön a képbe Trianon. A monarchiabeli Magyarország gazdasági fejlettsége ugyanis Európa eme keleti fertályában páratlan. Az ország trianoni szétszabdalása után az erdélyi részeken ezek a gépek nemcsak használati értékük, hanem Erdély regáti bekebelezése után gazdálkodási szerepükben pótolhatatlanná, érzelmileg nemzeti ereklyékké is váltak. És amíg Európa gazdaságilag fejlettebb országaiban az ipar, a gépgyártás fejlődésének következtében az új generációs találmányok új gépekkel és eszközökkel látták el a gazdálkodókat, addig nálunk, Erdélyben még évtizedeken át üzemben maradtak, gazdáik pátyolgatták, szemmel-kézzel féltve simogatták ezeket a gépeket, eszközöket. Nem kerültek az ócskavasgyűjtők kezébe, nem olvasztották be őket, mint szerte a nagyvilágban.

Így maradtak meg.

Bár sokan nem bánnák, ha nálunk is beolvasztották volna.

Templomi hangulat lengi körbe a tájmúzeum monumentális székely kapuit is. A világvárosi vendégek nemcsak szemmel, kézzel is megsimogatják az itt konzervált öregkapukat. A székelység és a türk népek közös mintakincse felé peregnek a szavak. A kopjás emlékjelek világáról a budapesti származású, szülővárosából fél évszázaddal ezelőtt távozó férfi mit sem tud, az amerikai születésű hölgyek számára pedig olyan egzotikum, amiért érdemes Erdélybe látogatni.

A csernátoni faragóműhelyben éppen most készül egy monumentális székely kapu. Galambdúca még a gyepszőnyegen, a kapu tükre is kiterítve, a kapulábakat Haszmann Jóska irányításával most faragják.

Ezek után Csernátonban már sejtem, hogy a székely népi-nemesi anyagi kultúrából és a szellemi teljesítménybe belekóstolva nyugodtan kalauzolhatom vendégeimet a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeumba, ahol a székelyföldi kisvárosi és polgári kultúrából és gazdasági teljesítményből vihetnek magukkal erdélyi mintát.