Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 16:24
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 17., szombat: Gazdasági magazin

Egyelőre nem lesz magyar euró

Több szakértő is elhamarkodottnak tartja Magyarországnak az euró előszobájának számító ERM-II árfolyamrendszerhez 2011 tavaszán való csatlakozását. A mellette érvelők szerint ugyanakkor ebben az esetben már az Európai Központi Bank is védené a forint árfolyamát.
Az euró magyarországi bevezetésének dátuma körüli viták azután éledtek fel, hogy a GKI Gazdaságkutató Zrt. felvetette: még a jelenlegi kormány megkezdhetné a közös valuta bevezetésének előkészítését, és a parlament dönthetne a céldátumról. Ennek nyomán pedig az ország már tavasszal kérhetné belépését az euró előszobájának számító ERM-II árfolyamrendszerbe. Vértes András, a GKI igazgatója szerint ugyanis, ha a következő kormány az általa legkedvezőbbnek ítélt költségvetési stratégiát követi, akkor az idén átmenetileg ötszázalékos vagy kissé nagyobb lehet az államháztartás hiánya, ami jövőre viszont akár már három százalékra is csökkenhetne. Ezt a költségvetési politikát pedig szerinte már össze lehetne kötni a 2014-es euróbevezetési dátummal.
Palócz Éva, a Kopint-Tárki igazgatója viszont elhamarkodottnak gondolja a tavaszi ERM-II-csatlakozást. Szerinte az euró előszobájában eltöltendő két év alatt nem érhetőek el az euró bevezetésének feltételei, Simor András jegybankelnök pedig decemberben kijelentette: a közös európai fizetőeszköz átvételéhez szükséges kritériumok közül egyiket sem teljesítjük.
Kötelező minimum
Eddig Magyarország csak a kötelező minimumot teljesítette azzal, hogy létrejött a dátumokat egyelőre nem tartalmazó euróbevezetési menetrend. Bár a nemzeti bank elnöke fontosnak tartja a közös valuta mielőbbi bevezetését, ő is korainak érezné az ERM-II rendszerbe való belépést. Az előrejelzések szerint a maastrichti kritériumokban szereplő inflációs célt leghamarabb 2011-re teljesítheti az ország, a GDP-hez mért államadósság 80 százalékos aránya is csak jövőre kezdhet csökkenni. A jegybank még a 2011-es költségvetésben is lát kockázatokat, így további lépések szükségesek a három százalék alatti deficit eléréséhez.
Ahhoz, hogy egy ország az árfolyamrendszer tagja legyen, nem kell feltétlenül megfelelnie a fiskális előírásoknak. A rendszerben kötelezően eltöltendő két év alatt a nemzeti valuta árfolyamának stabilitását kell bizonyítani úgy, hogy az csak a meghatározott (általában ±15 százalékos) sávban mozoghat. Az ERM-II-ben töltött túl sok idő ugyanakkor felesleges kockázatokat is hordoz: a kötött árfolyamsáv kívánatos terepe szokott lenni a nemzeti valuta elleni spekulációs támadásoknak. Ezért nem árt, ha az euró bevezetéséhez szükséges többi feltétel is elérhető közelségben van, hogy minél kevesebb időt kelljen az euró előszobájában tölteni. A belépés kedvezően befolyásolhatja egy ország megítélését, és növeli a pénznemébe vetett bizalmat. Az árfolyamrendszerben ugyanis már az Európai Központi Bank is védi az illető ország valutáját.
Előny az észteknél
A közép-európai térség euróra váró államai közül legkorábban Észtország vezetheti be az eurót: a balti köztársaság hónapokon belül teljesítheti a feltételeket, így ott akár már 2011-ben a közös valutával fizethetnek. Csehországban már eldőlt: idén nem csatlakoznak az ERM-II árfolyamrendszerhez, mivel képtelenek lesznek teljesíteni a feltételeket. Előreláthatólag a cseh hiány is öt százalék felett lesz idén. Lengyelország a válság előtt 2012-es euró­bevezetéssel számolt, ám most a pénzügyminiszter a 2015-ös dátumot tartja reálisnak.
(a hetivalasz.hu nyomán)
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Gazdaságélénkítő világbajnoki cím?
A futball-világbajnoki cím nem is jöhetett volna jobbkor a komoly pénzügyi gondokkal küszködő Spanyolországnak. Elemzői kalkulációk szerint a GDP akár 0,7 százalékkal is több lehet jövőre a győzelemnek köszönhetően.

- Csinta Samu:
Pedagógusoknak szurkoltunk
Az elmúlt napokban akasztották a hóhért, azaz vizsgáztak a tanárok. A címzetes, helyettesítői vagy töredékkatedrára pályázók versenyzői kedvét a jelek szerint nem szegte túlságosan a közalkalmazotti fizetések erőteljes megnyirbálása sem, tanfelügyelőségi statisztikák azt mutatják, hogy lényegében nem változott a minőségi megméretésre jelentkezők száma.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS