Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 19., hétfő: Sport Akácsos László az esélytelenekkel nyert (TIPP-VB)![]() Jó hangulatú, a Free Connection együttesnek köszönhetően élő zenével színesített rendezvénnyel ért véget a Háromszék és a Régió Rádió Tipp-vb játéka. A Bertis Pubban tartott est keretében játékunk harmadik szakaszának első három helyezettje, illetve az összetett verseny első tíz helyezettje átvehette a jól megérdemelt díjat. Sajnos, öt versenyzőnk nem ért rá megjelenni, ők a Háromszék titkárságán vehetik át a csomagokat. A harmadik szakasz győztese Ovidiu Neculae volt, aki — akárcsak a második helyezett Szőcs Levente — 13 pontot ért el a 14 lehetségesből. Az összetett verseny győztese, a torjai Akácsos László két díjat is átvehetett: egyrészt a Domo által felajánlott fődíjat, a nagy képernyőjű Samsung tévét, másrészt pedig a citromdíjat, amit azzal „érdemelt ki", hogy a búcsúrendezvényen tartott tippversenyünk legrosszabb tippelőjének bizonyult. Jutalma a Diószegi-pékség által sütött citromos kenyér volt.
A fődíjnak természetesen egy kicsivel jobban örült a mérnök végzettségű, fogyasztási szövetkezeti elnök győztesünk. „Az úgynevezett biztos győzteseknél egyetlen találatom sem volt, a többi párosításnál viszont nyolc telitalálatom is akadt. Öt szelvénnyel neveztem, mert későn értesültem, hogy bármennyi szelvénnyel részt lehet venni a játékban. Aztán néztem a meccseket, és izgulva vártam az első összesítéseket. A harmadik fordulóban aztán meglepetésre mentem, annak ellenére, hogy a németeknek drukkoltam, a spanyolokra tippeltem. Bejött, most nagyon örülök, és nagyon köszönöm a játékot" — mondta el Akácsos László, aki évtizedek óta hűséges előfizetője a Háromszéknek.
A díjazottak névsorát megtalálják a www.3szek.ro és a www.regioradio.ro honlapon. (cs) Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
