Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 19., hétfő: Közélet Művelődési központot avattak (Dálnoki falunap)Az önállósulás óta szombaton hatodik alkalommal tartott dálnoki falunap legkiemelkedőbb eseményét az új művelődési központ avatása jelentette. Ebben az épületben kapott helyet a Veress Dániel nevét viselő községi könyvtár is. Az 1920-as évek végén közadakozásból épült hangyaszövetkezeti ingatlant 2006-ban vásárolta vissza a megyei kisipari szövetkezettől a polgármesteri hivatal, és négy év alatt újította fel a megyei önkormányzat és Albert Álmos szenátor támogatásával.
Márton László polgármester ünnepi beszédében az 1968 és 2004 közötti, harminchat esztendős elnyomásról beszélt, amikor a települést sikerült teljesen lezülleszteni. Tamás Sándor megyeitanács-elnök, miután gratulált a dálnokiaknak, és a falu szívének nevezte az új létesítményt, beszédében azt hangsúlyozta, a megyei önkormányzat ezentúl is csak azokat a községeket fogja támogatni és felkarolni, ahol tudják, hogy mit akarnak, mernek tenni is érte, és van akaratuk megvalósítani terveiket.
Dálnokban a falunapokat mindig egy híres család emlékére rendezik, idén a Miklós család személyiségei kerültek középpontba, éspedig Vitéz Lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredes (1890—1948), aki 1944—45-ben az ideiglenes magyar kormány miniszterelnöke volt. Emlékére az Erdélyi Történelmi Vitézi Lovagrend az új művelődési központ falára márványtáblát állíttatott.
A faluünnep másik fontos rendezvénye az első alkalommal sorra kerülő pörköltfőző verseny volt, melyre hét megyénkbeli csapat nevezett be. Délután néptánc- és irodalmi előadásokat tekinthettek meg az érdeklődők, este Tarnai Kiss László budapesti nótaénekes fellépésére került sor, majd éjszakába nyúló utcabált tartottak, melyen a talpalávalót Orbán Ferenc és zenekara biztosította. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 812Olvasóink értékelése: 4.42Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 19., hétfő 06:46
ladoga2009 570 hozzászólás " és négy év alatt újította fel a megyei önkormányzat és Albert Álmos szenátor támogatásával "
"Tamás Sándor megyeitanács-elnök, miután gratulált a dálnokiaknak" "a megyei önkormányzat ezentúl is csak azokat a községeket fogja támogatni és felkarolni, ahol tudják, hogy mit akarnak, mernek tenni is érte, és van akaratuk megvalósítani terveiket." Az ugynevezett "megyei onkormanyzat NEM adhat celiranyos penzeket, mint a kormany. Albert Almos szenator elvtars tamogatasat jo lenne kozelebbrol ismerni. Az urak nem adnak "csak ugy..." Az ujsagiro elvtars, pedig: ulep takarito.... 2010. július 19., hétfő 09:03
lacafaca74 2661 hozzászólás Tévedés: a megyei önkormányzat azokat segiti akik RMDSZ-es polgármestert választottak.
A cikk valóban nagyon úgy szól mint egy óda az RMDSZ-nek és hős választottjainknak. Pfujjj....
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||