Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 16:39
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 19., hétfő: Közélet

Két nap mulatság (Vargyasi faluünnep)

Szombat délben a baróti Csala kürtje fúvószenekar hívogatójával kezdődött meg Vargyas kétnapos mulatsága a település futballpályáján.
Az első nap rövid, de tömör programjai alatt először a vargyasi tűzoltók gyorsasági, illetve ügyességi bemutatójára került sor, majd a helybeli iskolások furulya-előadását és a baróti katolikus ifjak (BAKI) koncertjét követhette figyelemmel a nagyközönség. Este, a délutáni hőséggel ellentétben, kissé hűvös volt az időjárás, de ez nem zavarta a mulatni vágyó helybelieket és a látogatókat a késő éjszakáig tartó utcabálon, aki meg a mulatozás közepette netán fázott, az a hatalmas tábortűz mellett melegedhetett.
Vasárnap istentisztelettel folytatódott a falunap, majd ezt követően falulátogatás szerepelt a programban. Az érdeklődők meglátogatták az unitárius és a református templomot, a Daniel-kastélyt, a Selyemkerti parkot, az emlékműveket és a helybeli népművészek kiállítását. A délutáni órákban táncműsorokat mutattak be a vargyasi iskolások, nomád íjászatot Bereczki Barnabás és Demeter Vilmos, valamint karaokeshow-nak lehettünk szemtanúi, de akár részesei is. A koncertek sem maradhattak el a falunapok programjából, a Front Line, majd később a baróti Dugó és a haverok koncertjein tombolt a közönség. A kétnapos rendezvényt végül tűzijáték, majd éjszakai mulatság zárta.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Ló a hitvilágban
Ló a hitvilágban Az Incitato művésztábor ideje alatt készített Ló a hitvilágban témájú képekből nyí­lt tegnap kiállítás a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum Incze László Termé­ben. A megadott téma mellett valamennyi művész egy-egy munkában a Szent György-legendát is megörökítette.

- Farkas Réka:
Területvitát rendeznének (Háromszék és Brassó prefektusai)
A megyehatáron levő, tisztázatlan földterületek ügyét szeretné rendezni György Ervin prefektus, ha az áradások miatti készültség megszűnik, tárgyalóasztalhoz ül Brassó megyei kollégájával, Ion Gonţeával, és próbálják számba venni, mely településeken hány hektár föld helyzete tisztázatlan.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS